Átigazolás

Higuaín májusban leül tárgyalni a Juventusszal

megosztom

Édesapja és egyben ügynöke elmondása szerint Gonzalo Higuaín késő tavasszal meghallgatja a torinóiak ajánlatát.

Gonzalo Higuaín lehet a nyári átigazolási piac egyik legkelendőbb játékosa

A 24 éves argentin gólvágó távozásáról a Real Madridból már hónapot óta lehet hallani, és ugyan José Mourinho határozottan kijelentette, hogy esze ágában sincs eladni a dél-amerikait, úgy tűnik a játékost és a családját ez hidegen hagyja.

"Ugyan még kicsit korai erről beszélni, de a fiam és én is készen állunk arra, hogy májusban tárgyaljunk a Juventusszal" - mondta Higuaín édesapja a Tuttosportnak. "A Juventus a világ egyik legtekintélyesebb klubja, ahol minden játékos szívesen játszana".

Az egykoron a River Plate-ben futballozó Higuaínt ugyan 2016-ig érvényes szerződés köti Madridba, de mivel Mourinho regnálása óta csak mellékszereplő a csapatnál, a nyáron elhagyná a spanyol fővárost.

A spanyol bajnokságban 16 gólnál járó támadóért a Manchester City, a Paris Saint-Germain, a Chelsea, az Inter és a Juventus is hajlandó lenne pénzt áldozni, kérdés, hogy mennyi az az összeg, amiért a királyiak megválnának tőle.

 

megosztom