Minden hiába?

Tekerjük vissza egy kicsit az időt, és ugorjunk vissza 2012 elejére, és vessük össze a 13. heti erőrangsorunkat a mostanival. Számos változást észrevehetünk, ami jól mutatja, hogy a szezon második fele néha elegendő ahhoz, hogy ledolgozzák a csapatok az első etapban felhalmozott hátrányt. Néha.

Az Anaheim Ducks a St. Louis Blueszal karöltve 2012 legjobb formájával bíró csapata az NHL-ben. Míg 2012 első erőrangsorában az utolsó helyen tanyáztak Teemu Selannéék, addigra a héten már a 21.-ek, és egy héttel ezelőtt a 19. pozíciót birtokolták. Az elmúlt kilenc hét során azonban a csapat elképesztő teljesítménnyel rukkolt elő, ami után joggal merülhet fel a kérdés, hogy eddig miért nem voltak képesek ugyanerre a produkcióra a Kacsák. Január 4-e óta 19 győzelmet zsebeltek be, és összesen 42 ponttal gazdagodtak, és ezt a gyarapodást csak a St. Louis Blues tudta megismételni – a Zenészek 20-6-2-es szérián vannak, és teljesen megérdemelten trónolnak nemcsak az erőrangsorunk élén, hanem az NHL ponttáblázatának elején is.

Az Anaheim Ducks pedig azzal dicsekedhet, hogy egy lapon emlegethetik őket a listavezető Blueszal, ugyanakkor ez a megtisztelő hasonlat mégsem gyújt örömöt a Kacsák játékosainak lelkében, hiszen a csapat továbbra is hat pont hátrányban van a jelenleg nyolcadik helyezett San Joséval szemben. Igaz az év elején húsz egységgel voltak lemaradva Ryan Getzlafék az élmezőnytől, tehát már ez a teljesítmény is megsüvegelendő. Azonban mindegyik csapatnak csupán egy kitűzése van a szezon elején: harcolják ki a rájátszást, mert ott már minden megtörténhet.

Tekintve, hogy ez lesz Teemu Selanne, a finnek legendás gólvágójának utolsó szezonja az NHL-ben, a Kacsák a mesébe illő menetelés ellenére rendkívül csalódottak lennének, ha lemaradnának a playoffról – és sajnálatos módon a statisztikák, az előzmények és a történelem is ellenük dolgozik. Tény, hogy a Ducks mostani teljesítménye önmagában playoffot érdemelne, ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk a szezon első feléről sem. Csakúgy, mint tavaly a New Jerseyvel is megesett, nem elegendő az, hogy egy csapat minden mérkőzését megnyerje a szezon második felében – a rájátszás kiharcolásáért ezzel párhuzamban a tabellán előkelőbb helyezésű gárdák teljesítményének is ötven százalék alá kelle esnie.

Ez tehát azt jelenti, hogy a Ducksnak a maradék tizenhat mérkőzéséből maximum három-négy mérkőzést szabad elveszítenie, és emellett még a jelenleg nyolcadik helyre pályázó többi csapatnak sem szabad a meccseik több mint felét megnyerniük. Túl sok a ha, túl sok kedvező körülmény kellene a Ducksnak, hogy pontot tehessenek az i-re, és csodába illő módon benne legyenek nyugat legjobb nyolc csapatában. Arról nem is beszélve, hogyha már párhuzamot vontunk a New Jersey tavalyi feltámadásával, hogy az Ördögök az utolsó hetekre kifulladtak, ami egyáltalán nem meglepő – ezt az őrült tempót, amit tavaly a Devils, és idén a Boston Bruins is diktált, nem lehet fenntartani hosszabb távon, még ha olyan mélységekkel is rendelkezik egy keret, mint amilyen a Bruinsé. De nem véletlenül áll 82 mérkőzésből az NHL alapszakasza, és nem véletlenül kerülnek rájátszásba hat és fél hónap eredményei alapján az együttesek. A Ducks, ha lemarad a rájátszásról, aminek a fenn említett okok miatt nagy az esélye, akkor csak saját magát okolhatja a botrányos szezonkezdet miatt.

Fővárosi problémák

A Washington Capitals úgy kezdte meg októberben az alapaszakaszt, ahogy azt mindenki elvárta tőlük. Dominálva vertek végig mindenkit egészen a nyugat-kanadai túrájukig, ahol elszenvedték hat megnyert mérkőzés után az első vereségüket Edmontonban. Ott pedig valami megtört a csapatban, amit formahanyatlás, majd edzőváltás követett.

Dale Hunter nagy reményekkel érkezett a fővárosba, hogy a Capitalst sorozatban ötödik alkalommal a délkeleti csoport élére vezesse. A Capitals vezetősége nem várt sokáig a szakemberek cseréjével, így nem is kellett nagy hátrányt ledolgoznia a fővárosiaknak.

Valami azonban mégsem klappolt Washingtonban már az edzőváltáskor sem, és azóta sem tud felmutatni semmi olyan eredményt az Alexander Ovecskin által vezérelt gárda, ami a fejlődés jeleit mutatná. Illetve bocsánat, Alexander Ovecskinnek kellene betöltenie a vezér szerepet Washingtonban, de az orosz szupersztár idén is, csakúgy mint tavaly, csalódást keltő formával keseríti el a szurkolókat. Pedig most aztán nagy szükség lenne az ő góljaira, tapsvihart kiváltó mozzanataira, hiszen a Capitalst számos sérülés tizedeli, kezdve a svéd fenoménnal, Nicklas Bäckströmmel, de egy bizonyos ideig Mike Green is csak a lelátóról követhette figyelemmel a csapata meccseit.

Ovecskin azonban továbbra sem tudja régi önmagát nyújtani, és a fővárosi média sem segít neki abban, hogy ezen a hullámvölgyön felül tudjon kerekedni. Érthető módon már a szurkolók és a helyi újságírók körében is ő válik az elsőszámú bűnbaknak a csapnivaló, rapszodikus forma miatt. Ő az, akinek ha nem megy a játék, bemegy az öltözőbe dühöngeni, ahelyett hogy az utolsó percekben kiharcolná az egyenlítő találatot. Ő az, aki az All-Star hétvége során óvódás módjára benyomta a durcit, és kihagyta a játékokat, mivel az előző napokban eltiltották őt túlzottan kemény játéka miatt.

Persze legyinthetnének az olvasók, hiszen nemcsak Ovecskinből áll a Capitals. Azonban Alexander Szjomin a rezüméjéhez híven teljesen kiszámíthatatlan idén is, egyik meccsen lehengerlő és gólokat szerez, majd a következő találkozókon ismét beszürkül és a nevét sem hallani a kommentátoroktól. Az is sokat elárul, hogy a már 24 mérkőzés óta hiányzó Bäckström még mindig a második helyet foglalja el a Washington házi pontlistáján, és a negyedik helyen a védő Dennis Wideman neve szerepel kereken 40 ponttal.

Egészen az újévig egyetlen meccsen sem maradtak adósak a góllal Ovecskinék. Január közepe óta öt alkalommal is lenullázták őket az ellenfelek, múlt héten a New Jersey és a Philadelphia sem engedett gólt nekik.

A Capitalsnél a lehető legrosszabb pillanatban jött elő a rossz forma, és komoly veszélybe került a csapat rájátszása. Ha pedig az Ovecskin nevével fémjelzett fővárosi együttes lemarad idén a playoffról, akkor sok fej fog hullani Washingtonban. Dale Hunteré biztos, aki néhány játékos elmondása alapján máig nem volt képes egy igazi rendszert meghonosítani, holott már lassan négy hónapja dirigálja Ovecskinéket. George McPhee, a Capitals menedzsere követheti őt, akinek elmúlt évekbeli húzásai nem örvendeztették meg a Capitals szimpatizánsait, és az eredmények sem ők igazolják. Bár a nyáron évi három millió dollárért a fővárosba csábította Joel Wardot a szabadügynök piacról, a játékos jelenleg a negyedik sorban szenved, és a fizetési sapka korában luxus ennyi pénzért a hátsó sorokban igénybe venni a szolgálatait.

Az biztos, hogy sötét fellegek borultak a Washington Capitalsre. Tizenhat mérkőzésük maradt hátra, hogy megmentsék a szezont, azonban nem elég csupán visszaelőzni a Winnipeg Jetst, a playoffra jó formába is kell lendülniük, ha nem akarnak söpréssel kiesni az első körben. Ilyen szempontból az a tizenhat mérkőzés már nem is olyan sok, sőt, kimondottan kevés.

Amikor még minden szép volt

A Minnesota Wild december közepén még az NHL éllovasa volt, idei heti erőrangsorunkban pedig már az utolsó hely birtokosai. A Vadak reményt keltően kezdtek neki az új szezonnak, és egészen decemberig úgy tűnt, hogy Dany Heatley és Devin Setoguchi érkezése nem gyengítették, hanem kifejezetten megerősítették a Brent Burnstől és a Martin Havlattól megváló keretet.

Néhány sérülés, valamint öltözőbeli viták azonban arra az ösvényre sodorták a Vadakat, mely egyenesen a liga aljáig vezetné a gárdát, ha nem lenne egy Columbus Blue Jackets idén az NHL-ben. A Wild a tabellán már csak hat csapatot előz meg pontszámban, az előbb említett Columbust és az Edmontont nyugaton, valamint a New York Islanderst, a Carolina Hurricanest és a Montreal Canadienst keletről. Azonban még koránt sincs vége a vesszőfutásnak, és figyelembe véve az Islanders és a Hurricanes mostanság elért eredményeit, könnyen lehet, hogy alulról a top ötben végez a Minnesota és zsinórban negyedik évben lemarad a rájátszásról.

A Toronto Maple Leafs a másik gárda, mely kellemes emlékeket hívhat elő a szezon első feléből, de a második nagy megmérettetésre már nem szívesen gondol majd vissza a jövőben. A Juharlevelesek a szezon kezdetétől fogva playoff helyen voltak, azonban 2012-re az ő lendületük is visszaesett. A problémák a régiek: nincs megbízható, konzisztens kapusteljesítmény, a gólokat már nem úgy szállítják Phil Kesselék, mint korábban.

Brian Burke, a Toronto menedzsere még megpróbált a pislákoló parázsból tüzet csiholni, és a múlt héten megvált Ron Wilsontól, aki 2008 óta irányította az együttest, és a helyére az Anaheimtől idén menesztett Randy Carlyle került, akivel Burke 2007-ben a Ducks színeiben Stanley-kupát nyert. Valószínűleg ez is ugyanolyan megkésett húzás volt, mint másfél hónappal korábban Scott Arniel menesztése Columbusból. Ezzel egyébként az NHL-ben beállítódott a 2002-2003-as szezon rekordja, miszerint nyolc vezetőedzőt bocsátottak el a gyenge eredmények miatt a csapatok. Valószínűleg újabb áldozatra nem kerül sor a szezon végéig, de okozhatnak még meglepetést a menedzserek.

A St. Louis Blues és a Minnesota Wild is révbe ért, igaz a két csapat különbözőképpen tette azt. A Blues már harmadik hete vezeti erőrangsorunkat, és konzisztens játékának hála már magát az NHL-t is vezeti, míg a Wild immáron az erőrangsorunk alján tanyázik. A Columbus veretlenül zárta a hetet, Rick Nash igazi vezéregyéniségévé vált a csapatának, miután a cserestop körüli felhajtás véget ért körülötte. A Buffalo Sabres is visszakerült a playoffért harcoló csapatok mezőnyébe egy sikeres nyugati parti túrát követően, míg a San Jose Sharks és a Toronto Maple Leafs tovább csúsznak lefele a listánkon. A pompás februárt követően a Phoenix meglepetésre négy vereséggel kezdte a márciust, és ismét elkezdhetnek a hátuk mögé tekintgetni a Prérifarkasok.