Férfi kosárlabda

Új edző irányít Zalaegerszegen

  • MTI

Felmentette a munkavégzés alól kedden Kis Attilát, a Zalakerámia ZTE KK férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét a klub ügyvezetője. Az NB I-ben sereghajtó együttest május 31-ig Heinrich Róbert irányítja.

Kis Attilát felmentették - Fotó:zalaihírlap

A zalai egyesület hivatalos honlapján Kern Lajos ügyvezető úgy nyilatkozott, kedd este Heinrichhel közösen tárgyalnak Patonay Imre szakmai tanácsadóval utóbbi szakember további szerepvállalásáról.

"A hátralévő rövid időre és a soron következő kulcsfontosságú mérkőzésekre tekintettel az ügyvezető az új vezetőedzőnek szabad kezet ad, aki szigorúbb fegyelmet és elszámoltatást vezethet be" - fogalmazott Kern. "A következő mérkőzésen nyújtott teljesítmény függvényében egyes játékosokkal akár szerződésbontás is elképzelhető."

A 175-szörös válogatott, a Honvéddal 10-szeres magyar bajnok Heinrich 1998-tól 2000-ig már vezette a ZTE-t, ebben az időszakban egyszer 8., egyszer pedig 6. lett az együttes a bajnokságban. Heinrich később Sopronban és Szolnokon is dolgozott, feladata most az lesz, hogy kiharcolja az élvonalban maradást a kék-fehér gárdával.