Légiósaink

Szalai és Buzsáky is gólpasszt adott, Bogdán Balotellitől kapott gólt

  • 63
megosztom

Hétközben a magyar válogatottban számos légiósunk pályára lépett a Bulgária elleni felkészülési mérkőzésen, ami miatt talán a szokásosnál is kevesebb magyar kezdőjátékost vélhettünk felfedezni Európa-szerte. Sikerekben azonban így sem voltak híján a mieink, hiszen Buzsáky és Szalai gólpasszt adott, Hajnal Tamás nagyarányú győzelmet ünnepelhetett, Bogdán Ádám pedig újfent világsztárok ellen bizonyított.

Buzsáky Ákos lő szabadrúgást az Everton ellen

Anglia

A kieső helyen álló Bolton Wanderers kapuját ebben a fordulóban is Bogdán Ádám védte, aki  a hétközi bolgárok elleni válogatott találkozó után a listavezető Manchester City ellen is remekelt. Sajnos a magyar portás teljesítménye is kevésnek bizonyult a pontszerzéshez, Roberto Mancini alakulata 2-0-ra legyőzte a Boltont, de sokat elárul az a tény, hogy az angol Sky Sports szerint a mérkőzés legjobbja Bogdán Ádám volt.

Manchester City - Bolton 2:0

Jó hétvégét zárt Buzsáky Ákos is, hiszen a QPR középpályása a 36. percben Bobby Zamorának gólpasszt adott az Everton elleni meccsen. A Bogdánhoz hasonlóan a válogatottban is pályára lépő irányító ezzel ponthoz segítette csapatát, igaz, nem sokkal az egyenlítés után nagy helyzetben hatalmasat rontott.

QPR - Everton 1:1

A hétvége meglepetését okozó West Bromwich Albion a sérült Gera Zoltán nélkül győzte le a Chelsea-t - André Villas-Boas bele is bukott - míg Fülöp Márton a kispadon ülte végig a 90 percet.

A Championshipben hazai pályán a Middlesbroughtól 3-1-es vereséget szenvedő Portsmouthban Futács Márkó kezdőként 65 percet kapott, míg a Blackpoollal 1-1-et játszó Hull Cityben Gulácsi Péter a kispadon foglalt helyet. Gulácsinak nem jött jól az Arsenal olasz kapusa, Mannone téli érkezése...

Németország

A bolgárok elleni mérkőzésen gólt szerző Szalai Ádám a hétvégén a Bundesligában is remekelt, igaz csapata, a Mainz 2-1-es vereséget szenvedett a címvédő Borussia Dortmund otthonában. A magyar támadó az 59.percben csereként lépett pályára, majd negyedóra elteltével éktársának, Mohamed Zidannak adott gólpasszt. Stieber Zoltán ezen a találkozón sem jutott szóhoz a vendégcsapatban.

Szalai gólpassza Zidannak:

A szebb napokat is látott Hamburg otthonában 4-0-s győzelmet arató Stuttgartban Hajnal Tamás kezdőként 76 perc játéklehetőséghez jutott.

A Bundesliga 2-ben Király Gábor csapata a 1860 München cikkünk születése után lépett pályára, míg Lázok János nem volt ott a Fürthtől kikapó Duisburg keretében.

Olaszország

A másodosztályban az Empoli ellen idegenben 1-1-et játszó Filkor Attila végig játszotta Livornóban a találkozót, a 64. percben egy sárga lapot is kapott. A Hellas Veronát Genovában 2-0-re felülmúló Sampdoriában Laczkó Zsolt a 77. percben állt be. A Feczesin Róbertet és Vass Ádámot is foglalkoztató Brescia hétfő este 20.45-től mérkőzik meg a Gubbio együttesével. A Barinál kölcsönbe szereplő Simon Ádám a Crotone ellen 1-1-re végződő meccsen nem volt nevezve a keretbe sem.

Spanyolország

A Villarreal ellen a hajrában szerezte meg a győzelmet a ligautolsó Real Zaragoza, de utóbbiban még a keretbe sem jelölték a magyar válogatottban pályára lépő Pintér Ádámot.

Hollandia

Az Eredivisie 24. fordulójában a NEC Nijmegen Babos Gáborral és Vadócz Krisztiánnal a soraiban ért el 0-0-s döntetlent Utrechtben, míg Szélesi Zoltánt ezúttal sem nevezték a vendégeknél.  A találkozót 20 ezer ember nézte végig. Az RKC Waalwijkban Németh Krisztián 87 percet töltött a pályán, amely 1-0-ra legyőzte az Excelsior alakulatát. Némethéknek ez volt sorozatban a második 1-0-s sikerük, amivel feljöttek a tabella 9. helyére. Az elejétől a végéig a pályán töltötte a 90 percet Horváth Gábor a Heerenveennel 0-0-ra végző Ado Den Haag csapatában.

 

Belgium

A sárga lapjai miatt eltiltását töltő Juhász Roland nélkül ütötte ki a listavezető Anderlecht a Cercle Brugge együttesét (4-0). A Kortjik-Genk (3-2) találkozón sem Czvitkovics Péter, sem pedig Tőzsér Dániel nem jutott szóhoz, Köteles Lászlót pedig még a keretbe se jelölte Mario Been.

Ausztria

Szabics Imre végig a pályán volt a Kapfenbergben gólnélküli döntetlent elérő Sturm Grazban, míg Waltner Róbert a 82. minutumban állt be a Salzburg otthonában diadalmaskodó Mattersburgba (0-1).

Görögország

A listavezető Olimpiakosz Megyeri Balázzsal a kapuban győzte le idegenben az OFI Kréta csapatát (0-2), melyben a 78. perben csereként Bodor Boldizsár is pályára lépett. A meglepetésre otthon botló Panathinaikoszban Rudolf Gergelyt nem nevezték, a zöldek a PAOK-tól kaptak ki 2-0-ra.

Megyeri újabb találkozót hozott le kapott gól nélkül

Törökország

A török bajnokságban nem sok babér termett a hétvégén a magyaroknak, az Antalyaspor otthonában 2-0-ra diadalmaskodó Samsunsporban Lázár Pált a keretbe se nevezték, míg a Ankaragücü pályáján 5-2-es győzelmet arató Eskisehirsporban Elek Ákos a 80. percben csereként állt be.

Egyéb bajnokságok

A francia másodosztályban Koman Vladimir az 58. percben váltotta Ludovic Guily-t a Monacóban, amely 2-2-re végzett az élmezőnyhöz tartozó Sedan otthonában.

megosztom