Biatlon-vb

Svendsen és Björndalen peches volt a sorsolásnál - videó

  • VNA

A számítógép által végrehajtott sorsolás ezúttal nem volt kegyes a norvégokkal, Svendsen és Björndalen sem kapott jó rajtszámot.

Hétfőn este a szokásos csapatvezetői értekezleten készítették el a keddi egyéni verseny sorsolását Ruhpoldingban. A 20 km-es versenyre a Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU) öt csoportba osztotta a neveket, amelyek sorsolását természetesen már számítógépes program felhasználásával végezték. A három magyar induló közül Gombos Károly (79) lehet igazán elégedett, aki a negyedik csoport elejéről indulhat, Szabó Milán (102) és Muskatal István (129) viszont csak jóval később vághat neki majd a versenynek.

A szinte síri csendben lezajlott, nagyjából négy-öt perces procedúra során a norvégok nem voltak szerencsések. Az időjárás miatt vélhetően ismét nagy jelentősége lesz a korai rajtnak (magyarul az alacsony rajtszámnak), így Emil Hegle Svendsen (26) és Ole Einar Björnadalen (27) rajtszáma sem lett ideális, akik a sors szeszélye folytán a kiemelt csoport utolsó két helyére kerültek. Az Eurosport kamerája által készített felvételen ti is láthatjátok, miként készül el egy világbajnoki rajtlista.