Biatlon-vb

A rákbetegség után most a világot is legyőzték

  • VNA

Tanítványa győzelmének jobban örült Klaus Siebert, aki a rákot is legyőzve vezette sikerre Darja Domracsevát.

Vasárnap este a kör bezárult. Harminchárom évvel azután, hogy világbajnok lett, most tanítványa sikerének örülhetett Klaus Siebert. A kiváló tréner 1979-ben nyerte meg az egyéni versenyt, most pedig fehérorosz versenyzője, Darja Domracseva sikerének örülhetett. „Ez a világbajnoki cím kettőnk kemény munkájának gyümölcse. Megdolgoztunk érte” - mondta az 56 esztendős szakvezető.

Klaus Siebert a világ egyik legjobb biatlon edzője - Fotó: xc-ski.de

„Ő az én hősöm, ő a legjobb edző a világon. De mindenekelőtt remek embernek tartom, aki olyan, mintha a második édesapám lenne” - mondta az üldöző versenyben Magdalena Neunert utolsó lövészetével megelőző Domracseva. Mondatainak azért is van nagy jelentősége, mert édesapját meglehetősen korán elveszítette. Siebert igazi világjáró a biatlon világában, hiszen korábban sikerre vitte már Ricco Gross generációját, majd az osztrák és a kínai válogatott mellett is dolgozott. Most ismét egy új helyen, a fehérorosz válogatott mellett tevékenykedik, munkája azonban nem indult könnyen. Alig tizennégy hónappal ezelőtt ugyanis rákbetegséget diagnosztizáltak, amely miatt kétszer műteni is kellett és hosszú időn keresztül kapott kemoterápiás kezelést. Csapatával és Domracsevával azonban a nehéz időkben is tartotta a kapcsolatot és tavaly májusban már visszatért a most a csúcsra jutó kedvenc tanítványa mellé.