Taktikai Zóna

Kockázatkezelés mesterfokon - meccselemzés, Fradi-Debrecen

  • Kele János
megosztom

Détári innovatív, Kondás kockázatkerülő megoldásokra szavazott az NB I rangadóján - végül a Szakály-Kulcsár csörtén dőlt el a meccs.

Annyi biztos, hogy komoly rangadón vagyunk túl – és nem feltétlenül a játék minősége miatt mondom ezt, hiszen lássuk be, nem kell túl szőrös szívűnek lenni ahhoz, hogy ráaggassuk a mérkőzésre az „idény eleji forma” szófordulatot. Ha pontos passzok nem is, taktikai érdekesség viszont akadt bőséggel a listavezető Loki ferencvárosi vendégjátéka kapcsán, ez utóbbit pedig igencsak illik megbecsülni egy olyan bajnokságban, ahol még mindig az edzői nyilatkozatok szerves részét képezi a „töltsük meg tartalommal a játékot” aforizma. Détári viszont meglepőt húzott, a Napoli szisztémájára hajazó háromvédős rendszere már-már a nemzetközi trendekhez idomult, nagy kár, hogy csapata még szemmel láthatóan nem tart azon a szinten, hogy legalább javarészt meg tudja valósítani a mágnestáblán lejátszottakat. Így történhetett meg az a csúfság, hogy Kondás Elemér egyetlen okos húzással lenullázott egy dicséretes, és nem mellesleg igen sok munkaórába’ fájó koncepciót – arra azonban senki ne vegyen mérget, hogy ez hosszú távon is így marad.

Nem is olyan régen arról elmélkedtünk, hogy vajon mi az oka a három középhátvéddel operáló rendszerek újbóli felfutásának, és bár pontos választ szinte lehetetlen adni a kérdésre, abban azért megegyeztünk, hogy a széleket teljesen kiiktató 4-3-1-2 olaszországi elharapózása állhat a dolog hátterében. Mindezt megerősítette a világ egyik legnépszerűbb taktikai guruja, Michael Cox is, úgyhogy nincsen sok okunk kételkedni abban, hogy jó nyomon járunk, már csak az a kérdés, vajon lehet-e jövője a formációnak más országokban is. Nos, úgy tűnik, Détári Lajos velünk ellentétben nem az elmélkedés, hanem a tettek embere, kérdezés nélkül felpakolt ugyanis a pályára három középhátvédet a Debrecen elleni hazai rangadón, amivel aztán rögvest rá is szabadította a majrévasat ellenfelére.

A mérkőzést elnézve leginkább az volt az ember érzése, hogy a Debrecen nem készült különösebben a Fradiból, ami persze nonszensz, de én meg azt nem hiszem el, hogy Détári egyetlen edzőmeccsen sem próbálta ki ezt a fajta 3-4-2-1-es formációt. Ha viszont kipróbálta, akkor arról kell lennie videofelvételnek is, ha pedig videofelvétel van, akkor a Lokinak is lett volna esélye rá, hogy kicsit az ellenfél taktikájához igazítsa a game-planjét – persze az is egy elmélet, hogy alkalmazkodjon, akinek hat anyja van, mi vagyunk a nagycsapat, ti meg a feltörekvő kicsik, majd változtattok ti, nehogy már a csík húzza a repülőt. Tény, ami tény, nem egy okos hozzáállás, de a Debrecen szombaton megszerzett három pontja vastag vonallal húzza alá a létjogosultságát.

Kondás elképzelése egyébként az volt, hogy Varga Józsi megbízhatóságának és irtózatos munkabírásának terhére előbb megszerzi magának a középpálya feletti uralmat, majd a Fradi támadójátékát egyetlen jól irányzott ökölcsapással megfojtva nullára redukálja a vereség lehetőségének esélyét. Ennek a tervnek a szellemében került az eredendően jobblábas Szakály egy huszárvágással a baloldalra, a roppant gyors, ám cserébe meglehetősen szeleburdi Bouadla ugyanis védekezésben vélhetően Kulcsár Dávid árnyékát is csak akkor látta volna, amikor az már visszafelé szalad egy-egy beadás után. A mérkőzés kulcspontja ez a Szakály-Kulcsár csörte volt, és bár időnként a már említett Bouadla, valamint Hakola is igyekezett lapot kérni magának a partiban, a meccs sorsát igazából az döntötte el, hogy a debreceni csapatkapitány végül felőrölte a hazaiak jobbszélsőjét. A mindent eldöntő gól már csak hab volt a tortán, Détári elképzelésének bukását már önmagában az a tény is kiválóan jelezte, hogy Kulcsárnak kellett Szakályon védekeznie, és nem fordítva.


Kulcsár Dávid - jobbhátvéd az ellenfél térfelének közepén...

A Fradi voltaképpen elvi kérdések tisztázatlanságába bukott bele, hiába volt ugyanis a papíron a szélsőjátékra és a gyorsaságra építő 3-5-2 (nagy vonalakban), ha közben Détári telepakolta a gárda közepét lassú és körülményes középpályásokkal. Rósa és Busai, majd később Lisztes csatasorba állítása a laikus szemnek azt jelezte, a Ferencváros a biztonság kedvéért azért a pálya közepét is uralni akarja, annak ellenére, hogy formációja alapján nyugodtan mondhatta volna azt is, kell a francnak a középpálya, mikor egyértelműen a támadó szellemű wingbackekre épül a csapat taktikája. Détári viszont határozatlan volt a kérdésben, és tulajdonképpen két szék közül sikerült a pad alá esnie.


A Fradi esélye - hatalmas területek nyílnak meg a széleken, mégsem sikerül kihasználni.

Coulibaly és Kulcsár Tamás ráadásul nagyon hamar felismerte, hogy Junior és Kulcsár Dávid mögött tízméterekben mérhető folyosók nyílnak meg, így mindketten elkezdtek a pálya szélei felé mozogni, a helyükre pedig egyre gyakrabban lépett be a Bódi-Bouadla tandem valamelyik tagja. A dolgukat ráadásul jelentősen megkönnyítette Rósa szerepének tisztázatlansága, és Busai statikus álldogálása, nemegyszer alakult ki olyan szituáció a hazaiak tizenhatosa előtt, amikor Kleinnek vagy Balognak kellett becsúszva szerelnie. Az ilyen szituációknak volt köszönhető, hogy a Loki viszonylag sok szögletet végezhetett el - a korsó pedig (ahogyan a közmondás is tartja) addig jár a kútra, amíg el nem törik, a Debrecen is addig rugdosta befelé a labdákat, míg az egyik utat nem talált Kunsági hálójába.

Pedig támadásban nem volt esélytelen a Fradi, Kulcsár és Hakola (olykor Pölöskeyvel kiegészülve) egészen gyakran jutott el beadásokig a jobbszélen, sőt, Somalia ellenoldali beindulásai is hordoztak magukban veszélyt bőséggel. A sebesség és a pontosság azonban hiányzott, a kulcspasszok rendre rossz helyre mentek, így pedig hiába a taktikai megbeszélésen óramű pontossággal kisakkozott elméleti emberfölény, a pályán semmi sem valósul meg belőle. Így történhetett meg az is, hogy Somalia és Rósa nemegyszer inkább zavarta egymást, mintsem segítette volna az összjátékot, Junior pedig hiába trappolt menetrendszerűen a baloldalon, sok esetben el sem jutott hozzá a labda.

A Fradi tulajdonképpen a játékidő nagy részében felállt fal ellen terelgette a játékot, holott a cél éppen az ellenkezője lett volna. Pölöskey ráadásul ilyen helyzetekben labda nélküli mozgásával inkább hátráltatja a támadásszövést, mintsem segíti azt, arról nem is beszélve, hogy a Somalia- és Rósa-féle kreatív emberek milyen messze kerültek a kaputól. Nem volt, aki folyosót nyisson, nem volt, aki egy az egyben megverje az emberét, elmaradtak az átlövések, hiányzott a tempó - holott a Debrecen sem játszott különösebben jól, sőt.

A pontatlan ferencvárosi játék következménye a rengeteg eladott labda, és a sok debreceni kontra lett, nemegyszer fordult elő a tizenhatos közvetlen közelében három a három elleni játék - a végjátékban például csak és kizárólag Bouadla és Rezes ügyetlenségén múlott, hogy nem lett kiütés a totálisan ikszes meccsből. Hiába tolt meglepően modern és érett taktikát a Fradi, hiába volt meg minden elméleti alap a győzelmükhöz, a gyakorlatban ebből vajmi kevés látszott, úgyis mondhatnám, hogy bár felfújni sikerült a lufit, a madzag már nem került a végére - a levegő szépen fokozatosan kiszökött belőle.


Három a három elleni játék a Ferencváros tizenhatosa előtt - a háromvédős rendszerben ezért öngyilkosság labdát veszteni saját térfélen.

Ennek ellenére azonban izgalmas volt látni a kísérletet, annál is inkább, mivel a meddően begyepesedett magyar ligában csak elvétve találkozik az ember innovatív megoldásokkal, többnyire mindenki sablonos 4-4-2-ben, vagy sémára járatott 4-2-3-1-ben gondolkozik. Ebből a szempontból felüdülést jelentett mindkét csapat játéka, hiszen a Debrecen is bőszen alakítgatta a felállását, volt, hogy egyenesen 4-2-4-et formáztak, máskor aszimmetrikusan állt fel a középpálya, arról pedig ugye már volt szó, hogy Szakály szélre való kitolása miért is ért aranyat, illetve egészen pontosan győzelmet.

Kondás végig nagyon óvatos volt, bízott a csapata alapjátékában és rutinjában, mondjuk nem is volt nehéz dolga abban a tekintetben, hogy 17 veretlen meccsel a háta mögött érkezett az Üllői útra. Détári ezzel szemben mert újat húzni, bátran nyúlt a meccsbe, ezért már bőven megérdemli a dicséretet, még akkor is, ha követett el hibákat, meggondolatlan volt, vagy nem tisztázta kellően együttese identitását. Pechjére ezúttal nem jött be az „az kockáztat igazán, aki semmit sem kockáztat elv”, pedig nem volt messze tőle. Ha tovább tud menni a Fradi ezen az úton, akkor biztosan okoz még meleg pillanatokat a tabellán előtte állóknak.

Kattints az alábbi linkekre a mérkőzés után készült interjúkért!

Minden csapat rangadót játszik az Üllői úton - Kondás Elemér

A döntetlen talán reálisabb lett volna - Martin Klein

Győzni megyünk a Vidihez is - Bernáth Csaba

A mérkőzés összefoglalója

OTP Bank Liga 18. forduló
Ferencváros - DVSC-TEVA 1-2 (0-1)
Albert Stadion, 6000 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Klein (54.), illetve Coulibaly (42.), Szakály P. (79.)
sárga lap: Busai (35.), Junior (43.), Balog (44.), illetve Bódi (33.), Rezes (78.)
Ferencváros:Kunsági - Balog, Klein, Junior - Rósa (Beliczky, 65.), Busai, Otten, Hakola (Lisztes, 58.), Kulcsár (Zsivoczky, 83.) - Pölöskey, Somalia
Debrecen:Novakovic - Nagy Z. (Bernáth, 68.), Simac, Mészáros, Korhut - Szakály P., Varga, Bouadla, Bódi (Rezes, 77.) - Coulibaly, Kulcsár T. (Máté P., 85.)










 

OTP Bank Liga
Tabella
1. Debrecen 18 13 5 0 37 12 44
2. Győr 17 12 1 4 30 18 37
3. Videoton 18 11 2 5 34 13 35
4. Honvéd 18 9 5 4 34 22 32
5. Pécs 18 7 8 3 27 26 29
6. Diósgyőr 17 8 4 5 28 23 28
7. Kecskemét 17 7 4 6 28 24 25
8. Paks 18 6 6 6 31 33 24
9. Ferencváros 18 5 4 9 17 19 19
10. Pápa 18 5 3 10 18 26 18
11. Újpest 18 5 3 10 23 32 18
12. Haladás 17 4 5 8 17 24 17
13. Vasas 18 3 8 7 17 26 17
14. Siófok 18 3 8 7 16 25 17
15. Kaposvár 18 2 11 5 20 27 17
16. Zalaegerszeg 18 0 7 11 16 43 7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Érdekel a futball elmélete, kiváncsi vagy mi miért történik a pályán? Olvasd a Taktikai Zóna rovatunkat!

 

megosztom