Jégkorong

Úgy sodródtunk, ahogy a hullám dobálta a hajónkat - Id. Ocskay Gábor

  • MTI
megosztom

Azzal, hogy búcsúzott az osztrák jégkorongliga (EBEL) negyeddöntőjében a Fehérvár, mostantól maximálisan az ob I-re koncentrálhat.

Id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató nem titkolta csalódottságát. Kiemelte: az EBEL alap- és középszakasza után joggal lehetett bizakodni abban, hogy sikerül a rájátszás első köréből továbbjutni. Erre egyébként a klub történetében még nem volt példa.

"A Ljubljana úgy keverte a lapokat, hogy minket kapjon, mert úgy érezte, ellenünk több esélye lehet, mint bármelyik osztrák csapat ellen. Sajnos, bejött a számítása, és ezért is lehetünk most szomorúak, pedig az alapcélt, a rájátszásba jutást teljesítettük. A negyeddöntő első három mérkőzésén, de még előtte is sok meccsen sokkal jobban teljesítettünk, mint az utolsó hármon. Megválaszolandó kérdés, hogy sok játékosunk miért teljesített rosszul a kritikus szakaszban. Nem volt vezéregyéniségünk, úgy sodródtunk, ahogy a hullám dobálta a hajónkat" - mondta az MTI-nek Id. Ocskay, aki jelezte: most az új cél, hogy legerősebb keretükkel megvédjék a magyar bajnoki címüket, és sorozatban tizedik alkalommal legyenek győztesek.

"Igaz, ez a cukor nem annyira ízlik a számban" - jegyezte meg.

Eddig tulajdonképpen a Volán tartalékcsapata szerepelt a hazai pontvadászatban, a legjobbak az EBEL-ben játszottak.

A 12-szeres bajnok, 2003 óta mindig aranyérmes Fehérvár az ob I elődöntőjében a MOL Liga-győztes Dab.Doclerrel találkozik, a másik ágon a Miskolci Jegesmedvék csapata a Ferencvárossal csatázik. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcok játéknapjai: március 8., 9., 11., és ha szükséges 12., 13.

A négy győzelemig zajló döntősorozat első napja március 18.

megosztom