Biatlon-vb

Nem a győztes lett a győztes - a technika majdnem megverte Björndalent

  • VNA

A címvédő norvég csapat nyerte meg a vegyesváltók versenyét csütörtökön, a németországi Ruhpoldingban zajló sílövő-világbajnokság első napján.

Az északiak diadala meglehetősen ritkán látható körülmények között alakult ki, a célba ugyanis elsőként nem is ők érkeztek be. A címvédéshez (amúgy jogos) óvásra is szükségük volt, a célvonalon ugyanis a végül ezüstérmes szlovének haladtak át elsőként. A norvégok tiltakozását azonban - amelyet egy elromlott céltábla miatt nyújtottak be - a versenybíróság elfogadta, így a módosított időeredmény alapján az északiaké lett az aranyérem. A 27 csapatot (!) felvonultató versenynap nem indult könnyen senkinek, az előzetes időjárási prognózisok ugyanis 10 fok körüli hőmérsékletet jósoltak. Ez be is jött, így a vaxmestereknek komoly fejtörést okozott, hogy a napsütéses és árnyékos részek kombinációját alkotó körre megtalálják a megfelelő vaxot. 

Synnoeve Solemdal tölti a fegyverét a vegyesváltók versenyében a biatlon-világbajnokságon Ruhpoldingban 2012-ben.

A harmadik embereknél a biatlon élő legendájának számító Ole-Einar Björndalen egyik lövése ugyan eltalálta a céltáblát, de a találatjelző rendszer hibája miatt mégis büntetőkört kellett futnia. A hibát a norvégok jelzésére észrevette és elismerte a zsűri, de javítani ekkor már csak utólagos időjóváírással lehetett. A 28,4 másodperces bónusz (ennyit töltött az utólagos mérések szerint a norvég a büntetőkörrel) pedig azt jelentette, hogy végül ismét Norvégia lett a világbajnok. A váltóverseny negatív szenzációját a sok szakértő és újságíró által favoritnak kikiáltott francia válogatott okozta, amely rengeteg lövőhibával (1+12) csak a 11. helyen zárta a versenyt

Eurosport banner

A házigazda németeknek meg kellett elégedniük a harmadik hellyel, ami különösen azért lehet számukra nagy csalódás, mert az utolsó váltásnál (miután Andreas Birnbacher 10/10-et lőtt!) egy perces előnnyel indulhatott befejező emberük, Andr Peiffer. Az idén remeklő német versenyző azonban megremegett és a második lövészetnél még büntetőkörre is kényszerült. A ruhpoldingi világbajnokságon pénteken szünnapot tartanak, majd szombaton a férfiak 10 km-es és a nők 7,5 km-es sprintversenyére kerül sor, mindkét futamot az Eurosport élőben közvetíti. Ezekben a számokban már a magyar biatlonosok, Gombos Károly, Szabó Milán, Muskatal István, valamint Szőcs Emőke is érdekeltek lesznek.

Biatlon-világbajnokság - Ruhpolding (GER)
vegyesváltó (2x6+2x7,5 km)
1. Norvégia (Tora Berger, Synnoeve Solemdal, Ole-Einar Björndalen, Emil Hegle Svendsen) 1:12.29.3 óra (0 büntetőkör/10 lövőhiba)
2. Szlovénia (Andreja Mali, Teja Gregorin, Klemen Bauer, Jakov Fak) 20.2 mp hátrány (0/7)
3. Németország (Andrea Henkel, Magdalena Neuner, Andreas Birnbacher, Arnd Peiffer) 32.8 mp h. (1/10)