Forma-1

A pokol kapujából ugrott a tabella élére a Lotus

  • Kele János
megosztom

Visszatért a pokol tornácáról az egyszer már megégni látott Lotus, Grosjean most épp tesztnapot nyert az E20-szal.

Hiába nézett ki egészen sokáig úgy, hogy a Kimi Räikkönen fémjelezte Lotus szezonjának már az idényrajt előtt befellegzik, az utolsó kollektív teszthét első napján aratott bravúr-győzelemmel most mégis visszatért a gárda a potenciális esélyesek exkluzív klubjába – annak ellenére, hogy valós erőviszonyokról még mindig bajosan tudnánk csak pontos képet alkotni. A McLaren és a Red Bull viszont szerfelett erősnek tűnik, ez tény, a mögöttük lévő, boldog-boldogtalant magába olvasztó középmezőny azonban talán minden korábbinál kiegyensúlyozottabb lehet.

Nem elég tehát, hogy működőképesre varázsolták a Lotust, mindjárt szélsebesnek is bizonyult az enstone-i gárda legújabb konstrukciója; nem árt persze megjegyezni, hogy fogalmunk sincsen arról, milyen üzemanyagszint mellett teljesítette legjobb körét Romain Grosjean. Pedig délelőtt mindössze aerodinamikai méréseket végzett, volt, hogy egy óráig is a depóban rostokolt, majd néhány kör megtétele után újra fel kellett keresnie szerelőit – ha viszont azt nézzük, hogy néhány nappal ezelőtt a z egész karosszéria újrahomologizálásáról pusmogtak a jól értesültek, már nem is néz ki túlzottan rosszul a biznisz. Délután aztán a folyamatos körözés ideje is eljött, Grosjean pedig egyre feljebb és feljebb kapaszkodott a képzeletbeli tabellán, végül pedig Pérezt és Buttont is sikerült megelőzni – és egy 1:23.252-es idővel az élen zárni. Érdemes megfigyelni, hogy jó egy másodperccel vagyunk Kamui Kobajasi két héttel ezelőtti legjobb idejétől, ilyetén módon pedig alighanem teljes mértékben kizárható egy Lotus-glory run lehetősége. Magyarra fordítva ez egészen pontosan annyit jelent, hogy Räikkönenék autója valószínűleg nem csupán egy nagyra felfújt lufi (a’la tavalyi Williams), hanem valós teljesítmény-érték is van mögötte – a kérdés csupán az, hogy mennyi.

A McLarenről már jóval konkrétabbak az információink, persze nyilván csak azokon a szűkös határokon belül, melyet a tesztidőszak bizonytalanságai szabnak nekünk. Mindenesetre sokat mondó a wokingiak magabiztossága, mint, ahogyan az is, hogy eddig feltűnően tartózkodtak a nagy villantásoktól, jobbára megbújtak a mezőnyben, cserébe viszont piszkosul egyenletes és kiegyensúlyozott hosszú etapokat futottak.  Ma sem volt ez másként, az érdekességet leginkább a vadonatúj, boxutcai kiállásokat segítő szerkezet bemutatása és tesztelése jelentette – no meg az, hogy Button közepes gumikon is át tudta venni a vezetést a tabellán, még délelőtt. A csapat közben azt is bejelentette, hogy több új fejlesztést is hozott Barcelonába, de ezeket szombatnál hamarabb nem vetik be, az első két napot ugyanis jellemzően versenyszimulációknak szentelik.

A Mercedes megint nem tudott igazán gyors lenni, cserébe viszont sokadszor nyerte meg a szorgalmi versenyt: Nico Rosbergnél senki sem teljesített több kört csütörtökön Barcelonában. A W03-as a helyszínen lévő szakemberek megfigyelései szerint megbízható és jól kezelhető ugyan, de még mindig alapvető problémákkal küzd a gyors kanyarok bejáratánál, így pedig – hiába a nagy fogadkozás – valószínűleg nem tudják majd utolérni a McLaren-Red Bull kettőst a mezőny élén.

Merthogy a Ferrarit már lassan senki nem sorolja a bajnoki esélyesek közé, a naiv szemlélőnek ugyanis továbbra is aggasztó lehet a vörösök viszonylagos lassúsága. Ma éppen Massa volt a soros, ő kapta meg az olaszok már-már szokásosnak mondható cirka egy másodpercét az aktuális napi győztestől, ráadásul 45 teljesített körére sem lehet túl büszke – ne feledjük, a majdani versenytáv hatvanhat kör lesz Barcelonában.  Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legtöbb csapathoz hasonlóan a brazil is többnyire aerodinamikai méréseket végzett, egy-két nyolc körös, gyors etappal megfűszerezve, vagyis finoman szólva sem a kilométer-halmozásra gyúrtak Maranellóban.

Ez egyébként nagyjából-egészében elmondható a teljes mezőnyre, hiszen a Webber-Vergne-Di Resta hármasfogat sem dolgozta halálra magát, egyikük sem lépte túl jelentős mértékben a félszáz kört, igaz, egyikük csapat sem nyilatkozta le korábban többször is, hogy még nem értik autójuk működését, és fogalmuk sincsen miért olyan lassúak, amilyenek. A Ferrarinál viszont megszólaltak a vészharangok…

A nap krónikájához hozzátartozik a Caterham versenyzőjének, Heikki Kovalainennek a gyomorrontása, helyette a második számú pilóta, az orosz Vitalij Petrov pattant autóba – ha már az orosz csapat, a Marussia nem leplezhette le vadonatúj járgányát a katalán fővárosban. Nem Glockék voltak azonban a gyakorlás egyetlen hiányzói, a törtéstesztet nagy kínnal-keservvel teljesítő HRT ugyanis – bár már megérkezett Barcelonába – még nem tudta megfelelő módon felkészíteni autóját a bevetésre, így várhatóan csupán egy napra, vasárnap száll be a munkába.

Eredmények - Harmadik szezon előtti kollektív teszt
Barcelona, 2012. március 1.
1. R.Grosjean Lotus 1:23.252   73 kör
2. J.Button McLaren 1:23.510 +0.258 64 kör
3. S.Pérez Sauber 1:23.820 +0.568 118 kör
4. M.Webber Red Bull 1:23.830 + 0.578 102 kör
5. N.Rosberg Mercedes 1:23.992 +0.740 128 kör
6. J.Vergne Toro Rosso 1:24.216 +0.964 113 kör
7. Di Resta Force India 1:24.305 +1.053 98 kör
8. F.Massa Ferrari 1:24.318 +1.066 105 kör
9. V.Petrov Caterham 1:24.876 +1.624 123 kör
10. P.Maldonado Williams 1:25.587 +2.335 58 kör
           

 

megosztom