Vívás

Mincza-Nébald Ildikó lett a párbajtőrözők szakvezetője

  • MTI
megosztom

Mincza-Nébald Ildikó irányítja vezetőedzőként a párbajtőrözők szakmai munkáját a londoni olimpia végéig.

Mincza-Nébald Ildikó, a magyar párbajtőrözők szakmai vezetője

A párbajtőr szakmai bizottság keddi állásfoglalása után a Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnöksége szerdán döntött Mincza-Nébald kinevezéséről.

2008-as olimpia vívóversenyeinek egyetlen magyar érmese, a pekingi párbajtőrviadal harmadik helyezettje Kulcsár Győző távozása nyomán "került képbe", de nem szövetségi kapitányként látja el feladatát, mert ezt a posztot csak pályáztatással lehet betölteni, márpedig a jelenlegi helyzetben gyorsan kellett dönteni - mondta el az MTI-nek Kamuti Jenő, az MVSZ szakmai alelnöke.

Kulcsár Győző, a nemzet sportolója múlt szerdán mondott le. A 71 éves, négyszeres olimpiai bajnok a Westend női párbajtőr Grand Prix felvezető sajtótájékoztatóján olvasta fel a sportági szövetség elnökének, Erős Jánosnak címzett levelét, melyben távozása okaként azt hozta fel, hogy az MVSZ nem jelölte őt MOB-tagnak, ezt pedig méltánytalannak tartja.

A 42 éves Mincza, az MTK alelnöke az olimpiai dobogós helyezését megelőzően egyéniben volt Eb-győztes és vb-harmadik, illetve csapatban világ- és Európa-bajnok.
A párbajtőrözők előtt fontos feladatok állnak már márciusban is, a férfiak és a nők egyformán két-két kvalifikációs versenyen vesznek részt. Előbbiek egyéniben, utóbbiak pedig csapatban is küzdenek a londoni kvótáért, s leginkább nekik van szükségük arra, hogy a barcelonai és a St. Maur-i viadalon valaki összefogja őket, mögöttük álljon.

megosztom