Kaposvár

Már a rajt előtt sérülések tizedelik a Rákóczit

Nehéz helyzetbe került a Kaposvári Rákóczi futballcsapata, a kedd délelőtti edzésen mindössze tizenkét egészséges mezőnyjátékos jelent meg.

A klubhonlap tájékoztatása szerint a szerb Drazen Okuka még a horvátországi edzőtábor idején kapott egy nagy rúgást, és a kényszerpihenő után ugyan már a csapattal edz, de még bizonytalan, hogy mikor játszhat. Bőle Lukács már az edzőtáborba sem tarthatott a többiekkel, és még most sem jött rendbe teljesen. Bank István makacs térdsérüléssel bajlódik, és a vártnál több időt vesz majd igénybe a felépülése. Graszl Károly a hétvégi kupameccsen dőlt ki, de a remények szerint hamar kiheveri majd a sérülést. A Debrecen ellen jól teljesítő Horváth Tamás térde rakoncátlankodott a találkozó után, és de a klubnál bizakodnak abban, hogy a saját nevelésű fiatal sérülése nem súlyos.

A Svájcból kölcsönvett Addo a Ligakupa-találkozón dőlt ki a sorból, csakúgy, mint Boris Gujic, aki ütést kapott a bordájára. Fenyvesi Olivér szintén a maródiak listáját gyarapítja, Bojan Pavlovic pedig még szombaton betegedett meg. Balázs Benjámin és Jánvári Gábor az U21-es válogatott tagjaként Máltán játszik mérkőzést szerdán, így a kedd délelőtti edzésen a keret 23 mezőnyjátékosa közül csak 12 egészséges labdarúgó jelent meg.

A Sisa Tibor vezette szakmai stáb tehát nincs könnyű helyzetben, a csapat két hét alatt öt tétmérkőzést vív majd, és ezek között igen fontos találkozók is lesznek. A zöld-fehérek a Ligakupában és a Magyar Kupában már játszottak egy-egy mérkőzést, szombaton megkezdik szereplésüket az OTP Bank Ligában is. Az első játéknapon a bajnok Videoton otthonába látogat a Rákóczi.