Felkészülés

Halovány játékkal döntetlen Bulgária ellen

Akárcsak 2005-ben, ezúttal is 1-1-es döntetlennel zárult a Magyarország-Bulgária találkozó. A 2012-es esztendő első találkozóján Egervári Sándor csapata igen hullámzó teljesítményt nyújtott, csak felvillanásai voltak, így összességében nem lehet elégedetlen a döntetlennel.

Szalai Ádám hiába küzdött - Fotó: MTI

Jól indult a mieink számára a találkozó, hiszen a 4. percben Dzsudzsák beadása után Szalai fejese a bal kapufán csattant, de a jó kezdés után nem következett a jó folytatás. A bolgár csapat átvette a játék irányítását, igaz a Penev-legények viszont helyzetig nem voltak képesek eljutni. A félidő hajrájában "megrázta magát" a magyar alakulat, előbb Pintér Ádám rontott ziccert, de Szalai nem sokkal később már nem kegyelmezett, így a szünetre 1-0-s vezetéssel mentek a felek. 

A folytatás után az első 10 percet leszámítva nagyon gyenge játékot láthattunk a magyar csapattól, a találkozó utolsó harmadában gyakorlatilag futószalagon érkeztek a bolgár ziccerek. Érezhető volt, hogy csak idő kérdése mikor egalizálnak a vendégek, akik végül a 87. percben Valerij Bozsinov góljával egyenlítettek is. 

Felkészülési mérkőzés
Magyarország - Bulgária 1-1 (1-0)
Győr, ETO Park, 13 500 néző. Vezette: Eriksson (svéd)
MAGYARORSZÁG: Bogdán (Király G., 83.) – Varga J., Juhász R., Korcsmár, Kádár T. – Hajnal (Koman, a szünetben), Buzsáky (Elek Á., a szünetben), Pintér Á., Dzsudzsák (Laczkó, 81.) – Szabics (Németh K., a szünetben), Szalai Á. (Priskin, 64.). Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
BULGÁRIA: Mihajlov (Kolev, 63) – Bandalovszki, Bodurov, Ivanov, Zanev (Bozsinov, 63.) – Manolev (Milanov, a szünetben), Djakov, Gadzsev (Sztojanov, 85.), Zlatinski (Tonev, a szünetben), Gargorov (Minev, 63.) – Popov. Szövetségi kapitány: Ljuboszlav Penev
Gólszerző: Szalai Á. (42.), ill. Bozsinov (87.)
Sárga lap: Kádár T. (32.), Szalai Á. (42.), Németh K. (91.)

 

RÉSZLETES TUDÓSÍTÁS

Vége a mérkőzésnek!

90+1. perc: Németh szaladt neki kissé feleslegesen a bolgár kapusnak, ami után kisebb perpatvar alakult ki a két csapat játékosai között. Németh sárgalapos figyelmeztetésben részesül. 

90. perc: Kettő perc lesz a ráadás!

Ki kell mondanunk, hogy teljesen megérdemelten egalizáltak a vendégek, a második félidőben gyakorlatilag végig támadtak. A győri stadionban közben már sokan elindultak hazafelé, a februári hidegben csalódtak a magyar csapat produkciójában. 

87. perc: GÓÓL!! Egyenlített Bulgária! Sokadik ígéretes akciójuk végén, a csereként beálló Valerij Bozsinov gyorsan felavatta Királyt, mikor 11 méterről belsővel a kapu bal oldalába tekert. 1-1

84. perc: Újabb számunkra kellemetlen jelenetek után Egervári újabb cserét hajt végre: Bogdán Ádám helyett Király Gábor a kapuban. 

81. perc: Dzsudzsák Balázs helyén Laczkó Zsolt a magyar csapatban. 

Gyakorlatilag másodpercekre sem bírjuk megtartani a labdát, az egyetlen dolog ami működik ezekben a percekben, az a lestaktika...

76. perc: Kádár szaladt alá egy labdának, ami után ismét bolgár lehetőség alakult ki, igaz, végül szögletre sikerült tisztáznunk.

Bozsinov beállásával egyre jobban "nyomnak" a bolgárok, ha nem változtat a magyar válogatott, akkor aligha ússza meg kapott gól nélkül ezt a mérkőzést. 

72. perc: Figyelni kellene!! Ezúttal Popov lőhetett 10 méterről, de szerencsénkre ezt is sikerült kihagynia!

70. perc: Újabb hatalmas Bogdán-bravúr!! A fiatal magyar portás Tonev ziccerénél fogott elképesztően nagyot!

68. perc: Koman Vladimir lőtt félfordulatból kapura, de igazán veszély nem volt a próbálkozásba. 

63. perc: Csere mindkét oldalon: a mieinknél a gólszerző Szalai helyén a győri Priskin Tamás lép pályára. A vendégeknél a kapus Mihajlovot Kolev váltja, Zanevet pedig Minev cseréli. 

60. perc: Németh Krisztiánt tüntették el a vendég védők a 16-oson belül, de mivel Szalai játékba avatkozott a bíró nem fújt semmit.

58. perc: Óriási helyezkedési hiba után Popov került ajtó-ablak helyzetbe, de 12 méterről nem találta el Bogdán kapuját. Megköszönhetjük ezt neki...

56- perc: A csereként beálló Németh Krisztián próbálkozott egy átlövéssel, de a Waalwijk támadója fél méterrel a jobb kapufa mellé lőtt. 

52. perc: Bogdán Ádámnak kellett hatalmas ziccerben hárítania, de végül az akciót érvénytelenítette a játékvezető les miatt. 

48. perc: Dzsudzsák ívelt be középre, a védők felszabadítása Koman elé került, aki ugyan visszatekert középre, de a kapus leszedte a beadást. 

46. perc: A vendégekénél Ivanov helyett Milanov a pályán. 

Elkezdődött a második félidő!

Egervári Sándor a szünetben hármas cserét hajtott végre: pályára került Koman, Németh és Elek is, Hajnal, Szabics és Buzsáky helyén. 

Az első 45 percben a labdabirtoklás tekintetében ugyan a bolgár csapat a magyar fölé nőtt, de veszélyes helyzetet csak a mieink tudtak kialakítani. Szalai korai kapufája után majd' fél órát kellett várni a következő komoly lehetőségre, majd a félidő hajrájában  - némi szerencsével -  Szalai Ádám révén előnybe kerültünk. Az eredmény biztató, a mutatott játék azonban már kevésbé, reméljük a folytatásban Egervári Sándor legénysége összekapja magát. 

Vége az első játékrésznek!

45. perc: Egy perc lesz a hosszabbítás!

42. perc: GÓÓL!!! Első ízben sikerült pontos passzokkal felérni a bolgár kapu elé, Pintér 20 méterről meg is próbált egy átlövést, de a gyatra kísérlete Szalaiban elakadt, szerencsére a Mainz támadója gyorsan eszmélt, és 11 méterről a hosszúba lőtt. 1-0

40. perc: A mérkőzés eddigi legnagyobb helyzete a magyar csapat nevéhez fűződik: Dzsudzsák passza után Szalai hozta ajtó-ablak helyzetbe Pintér Ádámot, aki azonban 15 méterről a hosszú sarok mellé gurított. 

38. perc: Hajnal beívelése után Juhász küzdött nagyot az emberével, az Anderlecht védőjét addig gyötörték, amíg elesett a büntetőterületen belül. Habár a közönség tizenegyest kiállított, a játékvezető sípja néma maradt. 

36. perc: Bandolovszki adott újfent középre, de Bogdán Ádám jó ütemben érkezve felszedte a labdát a bolgár csatár elöl. 

32. perc: Kádár Tamás kapott sárga lapot lerántásért. 

30. perc: Bandolovszki beadása után Gargolov fejelhetett a rövidről, szerencsére azonban jócskán elrontotta a lehetőséget. 

Valamelyest feljavult a mieink játéka, ami azonnal kicsalta a közönségből a "Hajrá, magyarok" buzdítást. 

25. perc: Szabics labdaszerzése után 3 a 3-ban vihettük a kapura a labdát, de egy pontatlan átadás miatt semmi nem lett a dologból...

23. perc: Szabics bedobása után Dzsudzsák kavarta meg a szélen, alapvonali beadását Szalai fejelte kapura, de sajnos két méterrel célt tévesztett. 

21. perc: A második vendég szöglet után kis híján gólt kaptunk: Popov senkitől sem zavartatva az ötösről stukkolt Bogdán kapuja fölé. Szerencsénk volt...

Az "S" szektorba betömörülő "B-közép" lelkesen biztatja a magyar csapatot, de a stadionban ülők többsége meglehetősen csendesen figyeli az eseményeket. 

16. perc: Bolgár szöglet után Dzsudzsák iramodhatott volna meg, de a Dinamo Moszkva légiósát könnyedén lekapcsolták - még a saját térfelén. 

13. perc: Jól tették-vették a labdát a bolgárok, de szerencsére sikerült őket lesre állítania Juhász vezette magyar védelemnek. 

Egyelőre többet birtokolja a labdát a bolgár csapat, de helyzetük még nem nagyon volt. A magyar csapatból Varga József nagyon bizonytalanul futballozik. 

9. perc: Korcsmár indította saját térfeléről Szabicsot, de a Sturm támadója nem érte el az átadást. 

Ugyan már percek óta tart a találkozó, még mindig érkeznek nézők a szektorok bejárataihoz. 

4. perc: Szalai ígéretes megindulását csak szabálytalanul tudták meggátolni a vendégek, a szabadrúgást gyorsan elvégezzük, ami után Dzsudzsák adta be jól a labdát, Szalai pedig a kapufát találta el fejjel!! Kezdésnek nem rossz...

18:01- Miután felcsendültek a nemzeti himnuszok,megtörtént a választás is, eszerint a vendégek kezdik a találkozót. 

17:58 - Ugyan az előzetes tájékoztatás alapján minden jegy elkelt, a lelátók kettő perccel a kezdés előtt még igen "szellősek". 

17:52 - Szövetségi kapitányunk a következő összeállításban küldi pályára övéit:  Bogdán - Varga, Korcsmár, Juhász, Kádár - Hajnal, Pintér, Buzsáky, Dzsudzsák - Szabics, Szalai.

17:46 - A két nemzeti együttes magyarországi találkozóján 2005. március 30-án Budapesten egy világbajnoki-selejtezőn 1-1-es döntetlent játszott egymással. 

17:43 - Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Magyarország-Bulgária barátságos válogatott mérkőzés!

 

Felkészülési mérkőzés
Magyarország - Bulgária 1-1 (1-1)
MAGYARORSZÁG: Bogdán – Varga J., Juhász R., Korcsmár, Kádár T. – Hajnal, Buzsáky, Pintér Á., Dzsudzsák – Szabics, Szalai Á. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
BULGÁRIA: Mihajlov – Bandalovszki, Bodurov, Ivanov, Zanev – Manolev, Djakov, Gadzsev, Zlatinski, Gargorov – Popov. Szövetségi kapitány: Luboszlav Penev
Gól: Szalai (42.) ill. Bozsinov (87.)