Magyar válogatott

Győzelemre éhesen - 37 év után nyerhetünk Bulgária ellen

  • Göbölyös János

Nem nyerni járnak hozzánk a bolgárok. A két ország válogatottjának közös futballmúltja majd’ nyolc évtizedet ölel fel, az eddigi huszonegy hivatalos mérkőzés közül nyolcat játszottunk itthon, s mindössze egy döntetlenre és négy gólra futotta szerdai ellenfelünk erejéből. Az összkép árnyaltabb ugyan, annyira azonban nem, hogy belátható időn belül elfogyjon az előnyünk.

Magyarország-Bulgária barátságos mérkőzés, Győr
18:00 TV: Sport1

A magyar válogatott története első világbajnoki selejtezőjét éppen Bulgária ellen játszotta, ez volt egyben a két nemzet első egymás közötti mérkőzése. Bár az a csapat még nem hasonlított a négy évvel későbbi, vb-ezüstérmes együttesre, gond nélkül letudta a párharcot. A második világháború előtti utolsó, majd az azt követő első bolgár-meccs is a mi győzelmünket hozta, utóbbi ráadásul gólcsúccsal végződött. A kilenc találatunkból Deák Ferenc négyet, a két évi mellőzöttség után visszakerült Hidegkuti Nándor hármat vállalt. Bármilyen furcsán hangzik, a bolgároknak szerencséjük volt, hiszen könnyen két számjegyű lehetett volna a vereség, ha Puskás Ferenc és Szusza Ferenc - erősítésként - nem utazik el a Ferencvárossal a mexikói túrára. Így viszont lehetőség nyílt Bozsik József debütálására, válogatottsági csúcstartónk ekkor mutatkozott be a nemzeti csapatban. Egy évvel később, az ötödik találkozó hozta meg ellenfelünk számára az első sikert, amit szűk egy év múlva egy ötössel feledtettünk velük.

1949. 10. 30. Magyarország-Bulgária (5-0) 

Ezen a mérkőzésen a későbbi Aranycsapatból már hatan játszottak - Puskás duplázott -, majd még hat meccs (és tizenhét esztendő) telt el bolgár győzelem nélkül. Nem meglepő, hiszen az ötvenes-hatvanas években a magyar futball a legfényesebb, legeredményesebb időszakát élte, sorozatban négy világbajnokságon vettünk részt. Chilében és Angliában a bolgárok legyőzése is kellett ahhoz, hogy továbbjussunk a csoportból, előbbin Albert Flórián mesterhármasával, utóbbin pedig Mészöly Kálmán kifogástalan védőmunkájával és bombagóljával tűnt ki a mezőnyből.

Hogy az említett időszakban milyen erőt képviselt a magyar válogatott, milyen értéket hordozott futballunk a világ labdarúgásában, azt jól példázzák az 1953. október 4-i események. Azon a napon ugyanis válogatottunk két mérkőzést is játszott, az egyiken az Aranycsapat Prágában oktatta a cseheket (1-5), a másikon pedig a hét újonccal felálló ,,B-garnitúra” döntetlent ért el Szófiában. Bár ebben az esetben nem helytálló a megkülönböztetés, hiszen ezekkel a mérkőzésekkel egy időben a Népstadionban rendezték a Magyarország B-Csehszlovákia B (2-1), valamint a Magyarország B-Bulgária B (3-0) meccseket. Ilyenre, mármint hogy egy ország ugyanazon a napon négy válogatott mérkőzést játsszon, és közülük kettő hivatalos nemzetek közötti találkozó legyen sem addig, sem azóta nem volt példa.

A hetvenes években magukra találtak a bolgárok, rögtön az évtized elején egy hármassal nyitottak ellenünk, és ez a vereség Hoffer József szövetségi kapitány állásába került. A négy hónappal későbbi visszavágót - Illovszky Rudolffal a kispadon - megnyertük, ez a győzelem is kellett ahhoz, hogy végül csoportelsőként jussunk ki a 72-es Európa-bajnokságra, ahol a negyedik helyen zártuk a tornát. Két olimpiai selejtező következett ezután, s bár az első nem jelentett különösebb problémát számunkra, a visszavágón belefutottunk az eddigi legsúlyosabb vereségbe, így nem lehettünk ott Münchenben. Apropó, olimpia.

Bár nem számít hivatalos válogatott mérkőzésnek, a két ország az 1968-as ötkarikás játékok döntőjében is összecsapott egymással. Ez akár szó szerint is értendő, hiszen a bolgároktól már az első félidőben három játékost kiállítottak, a szünet után mi is megfogyatkoztunk, de végül magabiztosan 4-1-re nyertük a mexikói döntőt, megvédve ezzel az olimpiai címünket.

Gyepes Gábor és Dimitar Berbatov küzd a labdáért a Magyarország-Bulgária vb-selejtező mérkőzésen.

A közelmúltban sok örömben nem volt részünk a bolgárokkal szemben (sem). Harminchét esztendeje nyertünk ellenük, igaz, azóta csak négy mérkőzést játszottunk velük. A legfrissebb élményt(…) 2005-ben élhettük át, amikor Lothar Matthäus kapitánykodása idején világbajnoki selejtezőkön találkoztunk Bulgária legjobbjaival. Már az itthoni 1-1 is vékonyra sikeredett, Rajczi Péter a 90. percben mentett pontot, a visszavágót pedig simán lehozták a bolgárok 2-0-ra.

2005. 03.30. Magyarország-Bulgária (1-1)

A szerdai mérkőzésre készülő magyar válogatott keretben egyébként több olyan játékos van, aki részese volt a hét évvel ezelőtti páros meccsnek. Király Gábor mindkét találkozón védett, az elsőn Juhász Roland és Szabics Imre, a másodikon pedig Vanczák Vilmos, Buzsáky Ákos és Hajnal Tamás kapott lehetőséget. Akkor nem tudtak élni vele.

Most javíthatnak, és akkor továbbra is elmondhatjuk, hogy a bolgárok nem nyerni járnak hozzánk.

A 18:00 órakor kezdődő mérkőzésről élő szöveges tudósításban számolunk be a helyszínről.

MAGYARORSZÁG-BULGÁRIA - A SZÁMOK TÜKRÉBEN
MECCSMÉRLEG
A két válogatott eddig 21 hivatalos mérkőzést játszott egymással, a mérlegünk 12 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, 51-23-as gólkülönbség.
Magyarországon: 8 mérkőzés, 7 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség (30-4)
Bulgáriában: 11 mérkőzés, 3 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség (12-17)
Semleges pályán: 2 mérkőzés, 2 győzelem, 0 döntetlen, 0 vereség (9-2)
Barátságos: 9 mérkőzés, 4 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség (23-7)
Világbajnokság: 2 mérkőzés, 2 győzelem, 0 döntetlen, 0 vereség (9-2)
Olimpiai selejtező: 2 mérkőzés, 1 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség (2-4)
EB-selejtező: 2 mérkőzés, 1 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség (2-3)
VB-selejtező: 6 mérkőzés, 4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség (15-7)
LEGEK
Legutóbbi győzelem (37 éve) - 1975.05.07. Magyarország-Bulgária 2-0 (olimpiai selejtező)
Legutóbbi döntetlen (7 éve) - 2005.03.30. Magyarország-Bulgária 1-1 (vb-selejtező)
Legutóbbi vereség (7 éve) - 2005.10.08. Bulgária-Magyarország 2-0 (vb-selejtező)
Legnagyobb különbségű győzelem (9 gólos) - 1947.08.17. Magyarország-Bulgária 9-0 (barátságos)
Legnagyobb különbségű vereség (4 gólos) - 1975.06.07. Bulgária-Magyarország 4-0 (olimpiai selejtező)
Legtöbb rúgott gól (9) - 1947.08.17. Magyarország-Bulgária 9-0 (barátságos)
Legtöbb kapott gól (4) - 1975.06.07. Bulgária-Magyarország 4-0 (olimpiai selejtező)
Legtöbb gól egy mérkőzésen (9) - 1947.08.17. Magyarország-Bulgária 9-0 (barátságos)
Legkevesebb gól egy mérkőzésen (0) - 1974.11.11. Bulgária-Magyarország 0-0 (barátságos)
HELYEZÉSEK, EREDMÉNYEK, CSÚCSTARTÓK
FIFA ranglista helyezés (2012. február)
37. Magyarország (legjobb: 27., 2011. szeptember, legrosszabb: 87., 1996. július)
88. Bulgária (legjobb: 4., 1994. július, legrosszabb: 88., 2012. február)
Nemzetközi szereplések
Magyarország - VB részvétel: 9, ezüstérmes 1938, 1954, EB részvétel: 2, bronzérmes 1964
Bulgária - VB részvétel: 7, 4. helyezett 1994, EB részvétel: 2, csoportkör 1996, 2004
Szövetségi kapitány
Magyarország: Egervári Sándor (2010-)
Bulgária: Luboslav Penev (2011-)
Legtöbb válogatottság
Magyarország: Bozsik József (101)
Bulgária: Boriszlav Mihajlov (102)
Legtöbb gól
Magyarország: Puskás Ferenc (84)
Bulgária: Dimitar Berbatov (48)
MAGYAR-BOLGÁR FUTBALL TÖRTÉNELEM
2005.10.08. Bulgária-Magyarország 2-0 (vb-selejtező)
2005.03.30. Magyarország-Bulgária 1-1 (vb-selejtező)
2003.02.12. Bulgária-Magyarország 1-0 (barátságos)
1975.06.07. Bulgária-Magyarország 4-0 (olimpiai selejtező)
1975.05.07. Magyarország-Bulgária 2-0 (olimpiai selejtező)
1974.11.11. Bulgária-Magyarország 0-0 (barátságos)
1974.03.31. Magyarország-Bulgária 3-1 (barátságos)
1971.09.25. Magyarország-Bulgária 2-0 (Eb-selejtező)
1971.05.19. Bulgária-Magyarország 3-0 (Eb-selejtező)
1966.07.20. Magyarország-Bulgária 3-1 (világbajnokság)
1962.06.03. Magyarország-Bulgária 6-1 (világbajnokság)
1957.09.15. Bulgária-Magyarország 1-2 (vb-selejtező)
1957.06.23. Magyarország-Bulgária 4-1 (vb-selejtező)
1953.10.04. Bulgária-Magyarország 1-1 (barátságos)
1950.11.12. Bulgária-Magyarország 1-1 (barátságos)
1949.10.30. Magyarország-Bulgária 5-0 (barátságos)
1948.11.07. Bulgária-Magyarország 1-0 (barátságos)
1947.08.17. Magyarország-Bulgária 9-0 (barátságos)
1943.06.06. Bulgária-Magyarország 2-4 (barátságos)
1934.04.29. Magyarország-Bulgária 4-1 (vb-selejtező)
1934.03.25. Bulgária-Magyarország 1-4 (vb-selejtező)