Eurochallenge Kupa

Nyert és még továbbjuthat a Szolnok

A Szolnok hazai pályán 96-94-re legyőzte kedden a német Bonnt a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa nyolcaddöntős szakaszának hatodik, utolsó fordulójában, így megőrizte esélyét a legjobb nyolc közé jutásra.

A magyar bajnoknak a biztos továbbjutáshoz legalább 14 pontos győzelemre lett volna szüksége, így most a csoport másik meccsén múlik a negyeddöntős szereplése.

A Szolnok annak tudatában lépett pályára, hogy ha legalább 14 ponttal megveri a Bonnt, akkor biztosan továbbjut a sorozat legjobb nyolc csapata közé, míg ha ennél kisebb különbséggel győz, akkor csak abban az esetben negyeddöntős, ha a csoport másik mérkőzésén a belga Aalstar legyőzi a francia Chalont. A Tiszaligeti Csarnok közönségén ezúttal sem múlt semmi, már a bemelegítésnél pokoli hangulat fogadta az együtteseket.

A németek kezdték jobban a találkozót, és Horváth, illetve a honosított Trotter kosarai ellenére a vendégek hozták a nyitónegyedet. A folytatásban Gay és Horváth tripláival a házigazdák fordítottak (36-38), ám a keményen védekező rivális nem hagyta magát, így a nagyszünetben 44-50 volt az állás. A félidő statisztikája szerint a hazaiak lepattanózásban és büntetőzésben eredményesebbek voltak ugyan, de a mezőnykísérletek szempontjából a Bonn bizonyult jobbnak (47, illetve 58 százalék).

Térfélcsere után Pór Péter tanítványai tovább loholtak az eredmény után, mígnem a 27. percben Nikolov látványos zsákolásával utolérték ellenfelüket (61-61), sőt, Trepák triplájával ismét "itt" volt az előny. A 28-15-re végződött harmadik felvonás során megroggyanni látszottak a vendégek, az utolsó játékrész 72-65-ről indult. A zárószakaszban csakhamar 10 pont lett a különbség, ekkor a hőn áhított 14 pontos siker is elérhetőnek tűnt, Nikolov - a mezőny legjobbja - pedig immár 21 pontnál járt. Négy perccel a vége előtt azonban már csak 83-80 állt az eredményjelzőn, s a Bonn a hajrában ugyan egy pontra feljött, de a hazai sikert már nem tudta veszélyeztetni.

A belga Aalstar és a francia Chalon találkozója 20:30 órakor kezdődött.

 

Eurochallenge Kupa
J csoport, 6. forduló
Szolnoki Olaj-TB Bonn 96-94 (25-28, 19-22, 28-15, 24-29)
a magyar csapat legjobb dobói: Nikolov 21, Horváth 19, Trotter 18, Mills 13, Gay 11