Felkészülés

Neymarék a hosszabbításban harcolták ki a győzelmet a bosnyákok ellen

Felkészülési mérkőzésen a brazil válogatott 2-1-re nyert a bosnyák nemzeti csapat ellen Svájcban.

Brazília nagy csatában nyerte a meccset - Fotó:AFP

A brazil válogatott a Ronaldinho-Neymar csatárduóval kezdett a szintén nem gyenge Dzeko-Ibisevic párossal felálló bosnyákok ellen. Nem sokáig kellett várni az első gólra: egy Barcelona-Real Madrid passzjátékot láthatott a publikum: Dani Alves passzolt a bal oldalon üresen érkező Marcelóhoz, aki lendületből kilőtte a hosszú sarkot (0-1).

A 13. percben már jött is a válasz: Dzeko indította Ibisevicset, akinek a lövését Júlio César elnézte, így a labda a kapuban kötött ki (1-1). A 20. percben ismét vezethettek volna a brazilok, Damiao lépett ki a bal oldalon, remekül passzolt a hosszún Hernanesnek, akinek az üres kapuba kellett volna lőni, de a védők felszabadítottak.

A fordulás után sok csere miatt szaggatott volt a mérkőzés, a 74. percben Neymar lépett ki remekül, ám lövését Begovics hárította. A hosszabbításban aztán eldőlt a találkozó: Ganso végzett el gyorsan egy szabadrúgást, a bal oldalról Hulk adta középre a labdát, beadása Papacsról pedig a kapuba pattant. Öngól (1-2). Kis szerencsével így a brazilok megnyerték a felkészülési meccset.

Felkészülési mérkőzés
Bosznia-Hercegovina-Brazília 1-2
Bosznia: Begovics - Jahics, Papacs, Szpahics, Pandza - Medunjanin (Salihovics 78.), Lulics, Maletics (Pjanics 81.), Misimovics (Ibrics - Dzeko, Ibisevics (Zahirovics 78.)
Brazília: Júlio Cesar - Daniel Alves, David Luíz, Thiago Silva, Marcelo - Sandro (Elias 57.), Fernandinho, Hernanes (Hulk 67.) - Ronaldinho (Ganso 63.), Neymar (Jonas 93.), Leandro Damiao (Lucas Moura 82.)
Gólszerző: Ibisevics (13.), ill. Marcelo (4.), Papacs (91. - öngól)