Ökölvívás

Bacskai Bundesliga-ezüsttel hangolt az olimpiai kvalifikációra

megosztom

Továbbra is veretlen a 2012-es esztendőben a magyar ökölvívó válogatott egyik legnagyobb reménysége, Bacskai Balázs. A 69 kilós bokszoló az 56. Bocskai István Emlékverseny megnyerését követően a Bundesligában is remekelt. Bacskai csapatával, a Nordhausennel végül a második helyen végzett, miközben a magyar ökölvívó valamennyi meccsét idő előtt megnyerte. Kell is a jó forma, hisz innentől kezdve az olimpiai kvalifikációs torna került a célkeresztbe, melyre a minél jobb felkészülést segítendő, a szlovák válogatott együtt táborozik a Kovács László vezette magyar csapattal.

Két gyors győzelemmel és német csapatbajnoki ezüsttel hangolt az olimpiai kvalifikációs tornára a magyar reménység.

Igencsak ráfért már a siker 2010-es Európa-bajnokunkra, Bacskai Balázsra. A magyar ökölvívó-válogatott 69 kilós reménysége a tavalyi esztendőben a saját tudásához képest gödörbe került, így a bakui világbajnokságon nem tudta kivívni a londoni szereplés jogát. Bacskai azonban nem keseredett el, kijött a hullámvölgyből, amit az 56. Bocskai István Emlékverseny megnyerésével bizonyított.

Már Debrecenben érezhető volt, hogy Bacskai ismét a 2010-es formájában bunyózik, és ezt az elmúlt két Bundesliga-fordulóban is bizonyította. A Nordhausen gárdájában mindkét meccsét idő előtt megnyerve végül csapatbajnoki ezüsthöz segítette csapatát.

„Nem rajtam múlt, hogy bajnokként érkezzek haza. Mindkét meccsemen idő előtt végeztem, hisz az elsőn a második menet elején egy test-fej kombináció után az ellenfelem edzője bedobta a törülközőt, míg a döntőben akkora verést osztottam ki két meneten keresztül a vetélytársamnak, hogy a harmadikra már nem engedték vissza. Egyre jobb erőben és formában érzem magam, és az idei sikerekből önbizalmat meríthetek. Hatalmas a motivációm, mindenképpen ott szeretnék lenni Londonban. Most már csak az olimpiai kvalifikációs verseny, a trabzoni torna van a célkeresztemben” – fogalmazott Bacskai.

A Nordhausen csapatának másik magyarja, a Bocskain szintén győztes Darmos József (91 kg) ezúttal nem szerepelt a meccseken, mert klubja a szupernehézsúlyban indította volna, és az esetleges sérülések elkerülése véget a magyar öklöző az olimpiai felkészülés alatt nem vállalta. Ugyanis Trabzonban neki győznie kell a kvóta megszerzéséért, míg Bacskainak „elég csak” a fináléba kerülnie.

„Az én külön kérésem volt, hogy Józsi kizárólag akkor utazzon ki a Bundesliga-meccsekre, ha a saját súlycsoportjában bokszolhat. Semmi értelme annak, hogy a nagy súlykülönbségből adódóan esetleg lesérüljön az olimpiai kvalifikációs torna előtt. Balázs formájának örülök, látszik, hogy édesapja, Bacskai Imre alapos munkájának is köszönhetően visszatalált a helyes útra. Kifejezetten jól jött neki ez a két meccs, hisz anyagi okok miatt egyre több nemzetközi versenyt mondanak le. A magyar szövetség azonnal lépett, és a szlovák válogatott tatára hívásával nagyon erős kesztyűpartnerekkel készülhetünk Trabzonra” – jelentette ki Kovács László szövetségi kapitány.

megosztom