Monterreyi tenisztorna

Nagyon bízom az újabb sikerben - mondja Babos edzője

  • MTI
megosztom

Pályafutása első döntőjét vívja a WTA-sorozatban Babos Tímea magyar idő szerint éjfélkor, amikor is a román Alexandra Cadantuval csap össze a 220 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás tenisztornán.

"A folyamatos háttérmunkának, a megfelelő edzéseknek is köszönhető az eddigi sikersorozat" - mondta az MTI-nek Barátosi Levente, a 18 esztendős magyar tehetség trénere, aki elkísérte Mexikóba tanítványát. - Támadó szellemben teniszezik, nagyon stabil a játéka, az adogatása pedig kiváló, végig nyomás alatt tudja tartani a riválisait. Semmiképpen sem szeretnék jósolni, de nagyon bízom az újabb sikerben. Már eddig is kiváló ellenfeleket győzött le."

Barátosi elmondta, hogy Babos a jövő héten az acapulcói viadalon szerepel, de csak a párosversenyben vehet részt, mert korábbi ranglistás helyezése miatt a főtáblára nem fért fel, a kvalifikáción pedig nem tudott pályára lépni, mert éppen döntőt játszik Monterreyben. Ezt követően egy újabb mexikói versenyen indul, aztán a Bahamákon játszik, majd irány Budapest.

A világranglistán jelenleg 107. Babos, aki hétfőtől - már az eddig elért eredményével - 75. lehet a rangsorban, WTA-tornán még nem játszott egyesben 21 éves román ellenfelével. Tavaly egy ITF-viadalon találkoztak, akkor Cadantu győzött három szettben.

Babosnak ez még csak a negyedik WTA-tornája, a múlt héten elődöntőig jutott Bogotában, azt megelőzően viszont mindössze egy győzelme volt - tavaly Budapesten - főtáblán.

A magyar játékos egy éve még a 275. helyen állt a világranglistán.

megosztom