La Liga

Messi szemfüles góljával nyert a Barcelona Madridban

megosztom

A La Liga 25. fordulójában a címvédő Barcelona 2-1-re nyert az Atlético Madrid otthonában.

Falcao hiába harcolt, pont nélkül maradt - Fotó: AFP

Némi meglepetésre Piqué csak a kispadon kapott helyet a vendégeknél, akik már a találkozó elejétől nagy fölényben játszottak. Mindent elmond az első félidőről, hogy 78-22 százalék volt a labdabirtoklás a gránátvörös-kékek javára. Az első játékrész hajrájában meg is szerezte a vezetést a katalán együttes: Messi tette oda a labdát a bal oldalon beinduló Fabregasnak, aki átpasszolta a labdát a túloldalon érkező Dani Alves elé, a brazil pedig a kapuba lőtt (0-1). A félidőben egygólos vendégelőnnyel fordultak a csapatok.

A második játékrészben Diego Simeone összekapta az Atléticót, aminek egyből meg is lett az eredménye: a 49. percben egy szögletet csúsztatott meg Busquets, Falcao pedig kapásból 5 méterről kapuba vágta a labdát (1-1). Ezt követően is nagy fölényben játszottak Xaviék, de sok helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. A közönségük támogatását élvező fővárosiak is több veszélyes akciót vezettek a második játékrészben. Hogy a három pont mégis a Barcelonáé lett a rengeteg sárga lapot hozó mérkőzésen, az leginkább Messinek köszönhető, hiszen az argentin úgy csavart a tizenhatos jobb csücskéről szabadrúgásból a kapuba, hogy Courtois még a sorfalat állítgatta (1-2). Az utolsó percekben így is egyenlíthetett volna a hazai együttes, de Busquets kezezését nem vette észre a játékvezető, Valdés pedig kétszer is bravúrral hárított. Így ha nehezen is, ám megszerezte a három pontot a Barcelona és tartotta 10 pontos hátrányát a tabellán a Real Madrid előtt.


 

RÉSZLETES TUDÓSÍTÁS

90+3. perc: Valdés védett, Gabi 22 méteres kapáslövése ugyan kipattant róla, de fel tudtak szabadítani a védők.Vége a mérkőzésnek!

90+1. perc: Kapus támadta a kapust, Courtois jött fel a szögletnél, de a bíró kifelé ítélt szabadrúgást.

89. perc: Egy szabadrúgás után Veldés nagy bravúrja kellett ahhoz, hogy ne egyenlítsenek a fővárosiak, egész pontosan Juanfran. Előtte Busquets mintha kézzel ütött volna bele a labdába.

88. perc: Messi indulhatott el a kapu felé, de Miranda utolsó emberként remekül szerelte kihasználva testi erejét.

86. perc: Arda Turan jött le a hazai csapatban, helyette Silvio a pályán.

85. perc: Alexis jött le a pályáról, Piqué a helyén.

84. perc: Iniestától kapott jó labdát a bal oldalon Messi, de keresztbe ellőtte a kapu előtt.

81. perc: GÓÓÓL!! Az Atlético kapusa még a sorfalat állítgatta, Messi pedig szabadrúgásból a tizenhatos jobb csücskéről csavart ballal a hosszú sarokba (1-2).

80. perc: Falcao emelkedett egy szögletre, de már kifelé jár szabadrúgás a Barca javára.

79. perc: Fabregas helyén Pedro folytatja a katalánoknál.

77. perc: Alexis is besárgult, Koke jött le a pályáról, Salvio a helyén.

76. perc: Messi cselezett balra, majd ívelt lágyan középre, de Filipe kifejelte a labdát Alexis elől.

74. perc: Egy újabb sárga lap, Messibe most Koke rúgott bele.

71. perc: Az imént sárgát kapó Dani Alves helyett Cuenca lépett pályára.

70. perc: Az egész Atlético MAdrid letámadja a játékvezetőt, Dani Alvesnek követelnek piros lapot, de csak sárgát kapott.

69. perc: Falcao került váratlanul ziccerbe, a támadó kapura emelt, Valdés azonban lehalászta a labdát, majd Abidal tisztázott.

67. perc: Dani Alves csavart be remekül egy labdát középre jobbról, a hosszún érkező Alexis fejjel alig tévesztette el a kaput.

66. perc: Egy jobb oldali Atlético szögletet fejelt Miranda kapu fölé.

64. perc: Puyol passzolta el a labdát, Turan beadása azonban nem volt pontos.

Nagy az iram a mérkőzésen, mindkét csapat a győzelemre hajt.

60. perc: Messibe rúgott bele hátulról Thiago, ő is sárga lapot kapott.

58. perc: Fabregas tolta meg szépen a labdát a tizenhatos előterében, Miranda azonban odaért és szerelte.

55. perc: Alexis esett el a hazai védők szorításában, de a bíró sípja most néma maradt.

52. perc: Filipe cselezett befelé a bal oldalról, ám Mascherano lépett bele a lövésébe.

51. perc: Busquets rántotta le Juanfrant, de megúszta lap nélkül.

48. perc: GÓÓL!! Falcao góljával egyenlített az Atlético. Egy szögletet csúsztatott meg Busquets, Falcao pedig kapásból 5 méterről kapuba vágta (1-1).

46. perc: Rögtön az Atléticó előtt adódott gólhelyzet, de Puyol felszabadított.

45+1. perc: Fabregas lépett oda brutálisan Juanfrannak a szögletzászlónál, sárga lap járt érte. Vége az első félidőben, megérdemelten vezet a Barcelona.

43. perc: Alexist aprították meg az oldalvonal mellett, szabadrúgás a Barcelona javára.

41. perc: Dani Alves suhíntotta kapura távoltól a labdát, de magasan fölé szállt.

38. perc: Alexis adta el a labdát, bal oldalról Arda középre adta a labdát, ahol Falcao Mascerano szorításában érkezett, így odalett a helyzet.

36. perc: GÓÓÓL!!Vezet a Barcelona!Messi passzolt a bal oldalon beinduló Fabregasnak, aki átpasszolta a labdát a túloldalon érkező Dani Alves elé, a barzil pedig a kapuba lőtt (0-1).

32. perc: Valdés futott ki a kapujából és szedte fel Falcao elől a labdát.

30. perc: Arda is besárgult, miután rácsúszott egy barcelonai játékosra.

29. perc: Iniesta kényszerítőzött volna Dani Alvesszel, a spanyol elesett középen, a bíró továbbot intett.

26. perc: Falcao lőtt estében 20 méterről, de Valdes fogta a középre tartó lövést.

25. perc: Juanfran most Messi után rúgott, ő is besárgult.

24. perc: Godin lépett oda elég brutálisan Alexisnek, amiért sárga lapot kapott.

23. perc: Fabregas és Messi passzolgatott volna a hazai tizenhatos jobb sarkánál, de Juanfran útjukat állta.

20. perc: Óriásit védett Courtois, Xavi csavarta el a sorfal mellett a labdát, de a kapus kihalászta a bal felsőből.

19. perc: Adrian rúgott oda Busquetsnek a saját kapujától 21 méterre, jöhet a Barca szabadrúgása.

18. perc: Abidal lőtt be erőből egy labdát balról, de Godin ki tudta azt fejelni középről.

15. perc: Eltelt az első nagyedóra, nagy fölényben a Barcelona, de a gól egyelőre hiányzik.

13. perc: Falcao kapott volna remek labdát, de lesen állt, így hiába került ziccerbe.

10. perc: Miranda és Fabregas harcoltak a hazai tizenhatoson belül, a játékvezető a katalánt látta szabálytalannak.

8. perc: Alexis cselezgetett a tizenhatoson belül, majd Messi elé tálalt, ő pedig hiába lőtte be a labdát a kapuba, kézzel vette át a labdát. Az aranylabdás sárgát kapott.

5. perc: Filipe adott be egy ártalmatlannak látszó labdát balról, ám Victor Váldes kiejtette azt, nagy szerencséjére a csapattársai kisegítették.

4. perc: A hazaiak indítottak volna egy ellentámadást, de Abidal kiemelte a labdát az oldalvonalon túlra.

2. perc: Messi gurított vissza egy labdát Xavinak, akinek 20 méteres lövése alig ment el a jobb kapufa mellett.

1. perc: A Barcelona kezdte a játékot.

21:23 - "Minden meccsre ugyanúgy készülünk, és ez a rendszer a BL-ben jól is működik" - mondta az ezúttal csak a cserepadon kezdő Gerard Pique. "Úgy tűnik azonban, hogy a bajnokságban nehezebb a dolgunk, mert bár jól játszunk, a riválisaink is próbálnak futballozni, nagy hangsúlyt fektetnek a védekezésre, s sokszor nagyon nehéz feltörni a zárt hátsó alakzatot."

Spanyol bajnokság
25. forduló
Atlético Madrid-Barcelona 1-2
Atlético: Courtois - Juanfran, Miranda, Godin, Luis Filipe - Tiago, Gabi, Koke, Arda Turan - Adrian, Falcao
Barca: Victor Valdes - Dani Alves, Puyol, Mascherano, Abidal - Sergio Busquets, Xavi, Iniesta - Messi, Cesc, Alexis
Gólszerző: Falcao (49.) ill.Dani Alves (36.), Messi (81.)

 

megosztom