Serie A előzetes

A Milan-Juve után egy más célokért játszott rangadó követekezik

megosztom

A szombaton 1-1-re végződött Milan-Juventus rangadó után a közvetlen üldözők felcsipegethetnek egy-egy morzsát, egy kicsivel közelebb kerülhetnek a két éllovashoz, de a Serie A 25. fordulójának vasárnapi játéknapján két, már-már a középmezőnyhöz tartozó csapat játssza a legérdekesebb mérkőzést. A Napoli és az Inter rangadóján az dőlhet el, hogy melyik csapatnak marad még esélye a jövő évi nemzetközi szereplésre.

Napoli-Inter
20:45 Digi Sport
hatharom-tipp: 1

A két csapatot csak egy pont választja el a tabellán (a Napoli eggyel előrébb jár), mégis óriási különbség lehet abban, ahogy a mérkőzésre készülnek. A hazaiak egy rosszabb január végi, február eleji időszak után sorozatban három meccset nyertek, közte 3-1-re legyőzték a Chelsea-t a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén. Ezzel szemben a vendégek a legutóbbi hét meccsükből egyet sem tudtak megnyerni, ezek közül hatot el is vesztettek, ráadásul mindet rúgott gól nélkül. Ráadásul ebben a sorozatban benne van egy vereség a Napolitól is, amit a kupa negyeddöntőjében szenvedtek el.

Úgy tűnik, hiába állt tehát össze Claudio Ranieri keze alatt az ősz végére a Gian Piero Gasperini vezetésével szörnyen kezdő Inter, újra széthullott az együttes. A kék-feketék játékát az utóbbi hetekben a teljes fantáziátlanság és az óriási védekezési hibák jellemzik leginkább, és a szerencse még akkor sem nagyon állt melléjük, amikor tettek azért. Most pedig már ott tartanak, hogy a jövő évi nemzetközi szereplésük is veszélyben van, de a BL mindenképp. Amelyik csapat ugyanis elveszti a vasárnap esti mérkőzést, az akár 8-9 pontos hátrányba is kerülhet a forduló végén a harmadik helyre várható Lazio vagy Udinese mögött. Az Európa Liga még valamivel közelebbinek tűnik a csapatok számára, hiszen a Roma még mindkettőjük számára befogható távolságban maradna, de egyrészt az olaszok számára az EL nem sokat ér (lásd, a Lazio szinte odadobta a nyolcaddöntős helyet az Atlético Madridnak), másrészt a jelenleg a Farkasok által elfoglalt helyre is csak egy csapat érhet oda a három közül, azaz nagyot kell harcolni érte.

A vasárnapi rangadót a Napoliból Hamsíknak biztosan ki kell hagynia eltiltás miatt, és bár ő az égszínkékek nagy hármasának egyik tagja, a helyére kerülő Pandev is jó formában volt az utóbbi időben, így nem biztos, hogy sokat gyengül a hazaiak támadójátéka. Az Internél a két-három hétre kidőlő Maicon lesz a legnagyobb hiányzó, őt a mindig nagyot küzdő Nagatomo helyettesítheti.

Atalanta-Roma
15:00
hatharom-tipp: 2

A Roma az utóbbi hetekben nem mutatott sokat idegenben, három meccsen csak egy pontot tudott szerezni, miközben hazai pályán nyolc meccs óta veretlen, és ebből hatot meg is nyert. Az Atalanta ugyanakkor a Farkasok kedvenc ellenfelei közé tartozik, hiszen a két csapat előző hét egymás elleni meccséből hatot a Roma nyert meg. Luis Enrique ezúttal nem számíthat az eltiltott Tottira, így valószínűleg a Lamela-Borini-Osvaldo támadóhármassal küldi majd pályára csapatát.

Az Atalanta az igazán kiszámíthatatlan és megbízhatatlan együttesek közé tartozik, amely azonban az igazán komoly csapatok ellen eddig legfeljebb egy-egy döntetlenre volt képes. A kérdés tehát, hogy a helyezése alapján az élmezőny tagjának számító, de még mindig formálódó Roma ezen csapatok közé tartozik-e.

Lazio-Fiorentina
20:45
hatharom-tipp: 1

A Laziónak az Atlético Madrid elleni kettős vereségből és a Palermóban elszenvedett 5-1-es kiütésből kellene felállnia úgy, hogy a gyenge eredmények után egyes szurkolók Edy Reja vezetőedző távozását követelik. A vasárnap esti meccsen nem segítheti a csapatot Klose, Brocchi és Cana sem sérülés miatt, Dias és Matuzalem pedig eltiltottak. A védelem mégis stabilabbá válhat, hiszen Konko és Diakite letöltötték eltiltásaikat.

A fővárosiaknak szerencséjük lehet azzal, hogy az idegenben eddig csak egyetlen egyszer nyerő Fiorentina az ellenfelük, azzal azonban nem, hogy a Violák védelme a bajnoki címre hajtó Milanéval vagy épp az Udineséével és a Napoliéval vethető össze. Delio Rossi, a vendégek szakvezetője három eltiltott játékossal sem számolhat: Cassanira, Gamberinire és Ruben Oliverára.

Bologna-Udinese
20:45
hatharom-tipp: 1

Az udineiek kisebb válságba kerültek a bajnokságban, mármint ahhoz képest, hogy megszokhattuk, hogy idegenben nem sok mindenre szoktak jók lenni, hiszen balszerencsével ugyan, de elvesztették hazai veretlenségüket a Milan ellen, majd a Cagliari elleni is csak egy 0-0-ra voltak képesek. Hét közben megrázták magukat, és idegenben verték 3-0-ra a görög PAOK-ot az Európa Ligában, de kérdés, hogy ebben mennyire fáradtak el.

Eközben a Bologna hét meccs óta veretlen, ezek közül hármat megnyert, ráadásul két körrel ezelőtt az Intert győzte le idegenben. Az említett hét mérkőzésen csak két gólt kaptak Di Vaióék, és ha Di Natalét távolt tudják tartani a kapujuktól, akkor jó eséllyel hárommeccsesre nyújthatják a győzlemi sorozatukat.

Serie A, 25. forduló
További mérkőzések
Chievo-Cesena 15:00
hatharom-tipp: 1
Cagliari-Lecce 15:00
hatharom-tipp: X
Catania-Novara 15:00
hatharom-tipp: 1
Siena-Palermo 15:00
hatharom-tipp: X

 

megosztom