NBA

Bemutatjuk az All-Star gála kezdőit - 8. heti erőrangsor

  • Barcsai Róbert
megosztom

Magyar idő szerint hétfőn hajnalban egy órától kerül megrendezésre a 2012-es All Star-gála Orlandóban. Ennek apropóján megvizsgáljuk, hogy mely játékost miért választották be a legjobbak közé!

A 2012-es NBA All-Star gála logójaElérkezett az NBA szokásos, éves szünete, amikor lebonyolításra kerül az All-Star hétvége, amelyet ezúttal Orlandóban rendeznek, az Amway Arenában.

Pénteken sor kerül a Rising Stars Challange elnevezésű mérkőzésre, amelyet ebben a formában először rendeznek meg. Korábban a legjobb újoncok csaptak össze a legjobb másodévesekkel, azonban most Shaquille O’Neal és Charles Barkley állított össze két csapatot.

Szombaton a szokás szerint ügyességi versenyeket rendeznek majd, többek között láthatjuk, hogy milyen ötletekkel rukkolnak elő a játékosok az idei zsákolóversenyen, de az is kiderül, hogy ki a legügyesebb tripladobó a ligában.

Rovatunk mai témáját azonban a vasárnapi All-Star meccs szolgáltatja, ahol kelet és nyugat legjobbjai csapnak majd össze. A mérkőzést hétfőn hajnali 1-től élőben közvetíti a Sport1. Lássuk tehát, hogy ki mivel érdemelte ki a szereplést a legjobbak mérkőzésén!

All-Star Kelet

Az irányító: Derrick Rose (Chicago Bulls)

A Chicago Bulls üdvöskéje a tavalyihoz képest kissé visszaeső teljesítménnyel repíti csapatát, ám így is 21.8 pontot, valamint 7.7 asszisztot átlagol meccsenként. Rose-t sajnos idén sérülések hátráltatják, sokáig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán pályára léphet-e a gálán. Először az egyik lábujja rakoncátlankodott, később pedig a háta miatt kényszerült kihagyásra a tavalyi MVP. Ennek ellenére a Chicago Bulls szárnyal, Rose visszaesése pedig egyértelműen nem az ő hibájából ered: a Bulls idén sokkal jobban megosztja a labdákat a tavalyi szezonhoz képest. A fontos mérkőzésekre általában összeszedi magát, a Miami ellen például 34-6-6-os statisztikai sort szállított, a szezoncsúcsot jelentő 35 pontját pedig a Washington ellen érte el.

A dobóhátvéd: Dwyane Wade (Miami Heat)

A 30 éves játékos már a nyolcadik All-Star gálájára készülhet, idén LeBron Jamesszel egyetemben vezére a holtversenyben ligaelső Miami Heat csapatának. A rengetek sztárhoz hasonlóan rá is komoly hatással van a rendkívül nehéz sorsolás, hiszen ő is többször kényszerült öltönyben végignézni együttese mérkőzéseit. A szezon elejét kissé álmosan kezdte, ám utolsó sérülése után ismét önmagához méltó formában játszott, utolsó 16 mérkőzésén 14 alkalommal dobott legalább 20 pontot. Derrick Rose-hoz hasonlóan ő is 25 meccsen lépett pályára, ezalatt 22.4 pontot, 4.4 lepattanót, valamint 4.8 asszisztot átlagolt.

A csatár: LeBron James (Miami Heat)

A Király posztja egyelőre nem tisztázott, hiszen a másik csatár, Carmelo Anthony is az ő posztján játszik, azonban várhatóan termete miatt James fogja betölteni az erőcsatár szerepét. James szokásához híven rendkívül jó szezont fut, 27.7 pontos átlagával harmadik helyen áll az egyéni pontranglistán, mindehhez meccsenkénti 8.1 lepattanó és 6.8 gólpassz is társul. Idei legjobb teljesítményét a Milwaukee ellen érte el, amikor 40 pontot dobott, ráadásul kiosztott 5 asszisztot is, valamint begyűjtött 5 lepattanót.

A csatár: Carmelo Anthony (New York Knicks)

A New York kiscsatára kezdőbe kerülését minden bizonnyal nem az idén nyújtott teljesítményének köszönheti. Anthony láthatóan szenved ebben a szezonban. A tavalyi 25.6 pontos átlagához képest csak 21.4 egységet szállít meccsenként, emellett a mezőnyszázaléka is öt százalékkal romlott a tavalyihoz képest. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy New Yorkban egészen az elmúlt egy-két hétig kaotikus állapotok uralkodtak, hiszen nem volt igazi irányítója a csapatnak, ráadásul rengeteg sérült is volt. Anthony idén csak 25 meccsen lépett pályára a már említett 21.4 pont mellett 3.1 gólpasszt, valamint 5.8 lepattanót szerzett. Idei legjobb teljesítményét a Washington ellen nyújtotta 37 ponttal 4 gólpasszal és 7 lepattanóval.

A center: Dwight Howard (Orlando Magic)

Howardnak általában nincs túl nehéz dolga az All-Star csapatba való bekerüléssel, hiszen gyakorlatilag nincs ellenfele. Természetesen a szavazatait nem a szél hordta össze, idén is rendkívül jól teljesít Superman, még annak ellenére is, hogy neve folyamatosan felmerül bizonyos csereötleteknél. A hatodik All-Star gálájára készülő Howard 20.1 pontja mellett 15.3 lepattanót gyűjt meccsenként, ezzel pedig vezeti a legtöbb lepattanót szerző játékosok listáját. Legjobb mérkőzését a Golden State ellen játszotta, ekkor 45 pontot, valamint 23 lepattanót gyűjtött, ráadásul 39 büntetőkísérletével megdöntötte Wilt Chamberlain rekordját is.

All Star Nyugat

Az irányító: Chris Paul (Los Angeles Clippers)

Lassan kijelenthető, hogy Chris Paul nem lőtt mellé a csapatváltással, Los Angelesben ugyanis minden adott számára, rendkívül erős keretet hozott össze mellé a vezetőség. CP3-nak idén meglepő módon csak öt mérkőzést kellett kihagynia sérülés miatt, így ő 25 mérkőzésen szerepelt, ezalatt 19.2 pontot, 3.6 lepattanót, valamint 8.6 asszisztot hozott össze, ezzel a liga harmadik legjobban passzoló játékosa. Az All-Star gálának jó formában vághat neki, hiszen utolsó három meccsén minden alkalommal legalább 21 pontot szerzett, ráadásul legutoljára a Denver ellen 36-ot dobott, emellett pedig kiosztott 9 asszisztot is.

A dobóhátvéd: Kobe Bryant (Los Angeles Lakers)

Vajon hány embert lep meg? Bryant ismét bebizonyította, hogy elnyűhetetlen, az idén 33 éves játékos már 14. All-Star gálájára készülhet, amelyet elsősorban azzal érdemelt ki, hogy még ilyen idősen is az NBA legeredményesebb pontszerzője a maga 28.4-es átlagával. Bryantnek volt olyan időszaka, hogy sorozatban négy alkalommal dobott legalább 40 pontot, közte egy 48 pontos teljesítménnyel a Phoenix ellen.

A kiscsatár: Kevin Durant (Oklahoma City Thunder)

A liga legígéretesebb fiatalja a várakozásoknak megfelelően repíti csapatát, akik holtversenyben a Miamival vezetik is a ligát. Durant épp Bryant mögött a második az NBA pontlistáján meccsenkénti 27.9 egységgel, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy 3.4 asszisztot és 91 lepattanót is begyűjt egy-egy alkalommal. Durant néhány napja karriercsúcsot döntött, a Denver ellen 51 pontot szerzett, így nyugodtan mondhatjuk, hogy jó formában várja élete harmadik All-Star gáláját.

Az erőcsatár: Blake Griffin (Los Angeles Clippers)

Az NBA legújabb erőcsatár csillaga harmadik évét tölti a ligában, amelyből egyet nyugodtan ki is húzhatunk, hiszen Griffin egy sérülés miatt első szezonját teljes egészében kihagyta, azóta viszont már ez lesz a második All-Star gálája, tehát nyugodtan kijelenthető, hogy villámrajtot vett az ifjú tehetség. Idén egyre kiforrottabb játékot nyújt, ráadásul Chris Paullal rövid idő után sikerült megtalálni a közös hangot. Aki látott idén Clippers meccset, az tudja, hogy ha ez a két játékos pályán van, akkor szinte garantáltak a szebbnél szebb jelenetek. Griffin idén 21.4 pontot és 11.4 lepattanót átlagol, legjobb meccsét a Chicago ellen játszotta még a szezon elején, akkor 34-13-as dupla-duplával zárt.

A center: Andrew Bynum (Los Angeles Lakers)

Andrew Bynum eddig kiváló szezon fut, habár a szezon elején még eltiltott volt, visszatérése után egyértelművé tette a Los Angeles-i vezetőség számára, hogy őt bizony felesleges elcserélni. Ebből a szempontból érdekes lesz az All-Star gála, hiszen Bynumot pont Howarddal emlegették egy lapon, amikor felmerült néhány cserelehetőség a Magic és a Lakers között. Bynum 16.3 pontot és 12.8 lepattanót átlagol, gyakorlatilag kétség sem férhet hozzá, hogy ő a legalkalmasabb játékos erre a posztra nyugatról. Legjobb meccsét rögtön visszatérése után a Denver ellen játszotta, 29 pont mellé 13 lepattanót szerzett, ám a szezon során már kétszer is előfordult, hogy mindkét kategóriából eljusson a 20-20 egységig.

Összességében kijelenthető, hogy az idei All-Star gála is rendkívül látványos lesz, a keretek alapján azonban nehéz eldönteni, hogy melyik csapat nyerheti az összecsapást. Nektek mi a véleményetek?

A hét legszebb jelenetei:

A hét játékosa: Tony Parker (San Antonio Spurs)

Azt hiszem, hogy nem sokan vannak, akik fel tudnák venni a harcot az elmúlt időszakban Parkerrel. A francia irányító sorozatban 11 meccset nyert csapatával, a 9 mérkőzésből álló idegenbeli túrán pedig csak egy alkalommal kapott ki a csapat, akkor sem Parker, sem Duncan nem játszott. Az idegenbeli túrán Parker több mint 23 pontot átlagolt.

A hét mérkőzése:
2012.02.19. New York-Dallas 104-97

Vasárnap este fordulatos meccset láthattunk a Sport TV-n, ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy végre mindenki megtekinthette Jeremy Lin játékát. Lin nem okozott csalódást, mint ahogy a Knicks sem, hiszen a csapat erős hajrát követően 104-97-re nyert. Íme, a mérkőzés összefoglalója:

A 8. heti erőrangsor
Aktuális helyezés Múlt heti helyezés Csapat Heti mutató Mutató
1 1 Miami Heat 5-0 27-7
2 4 San Antonio Spurs 5-1 24-10
3 3 Oklahoma City Thunder 6-1 27-7
4 2 Chicago Bulls 4-1 27-8
5 7 Dallas Mavericks 3-2 21-13
6 5 Los Angeles Clippers 3-2 20-11
7 9 Orlando Magic 4-2 22-13
8 11 Los Angeles Lakers 4-2 20-14
9 6 Philadelphia 76ers 0-5 20-14
10 10 Indiana Pacers 4-2 21-12
11 8 Atlanta Hawks 2-4 20-14
12 13 Houston Rockets 4-2 20-14
13 17 Memphis Grizzlies 5-1 19-15
14 15 Portland Trail Blazers 3-3 18-16
15 16 New York Knicks 4-3 17-18
16 21 Minnesota Timberwolves 4-1 17-17
17 14 Denver Nuggets 2-5 18-17
18 12 Boston Celtics 0-5 15-17
19 19 Utah Jazz 1-4 15-17
20 18 Phoenix Suns 2-4 14-20
21 20 Golden State Warriors 2-3 13-17
22 26 Detroit Pistons 3-3 11-24
23 23 Cleveland Cavaliers 3-2 13-18
24 22 Milwaukee Bucks 1-4 13-20
25 24 Sacramento Kings 1-5 11-22
26 29 New Orleans Hornets 3-2 8-25
27 27 New Jersey Nets 2-4 10-25
28 25 Toronto Raptors 1-3 10-23
29 28 Washington Wizards 1-4 7-26
30 30 Charlotte Bobcats 1-3 4-28
A rangsor a csapatok papírforma szerinti erősségét a sorsoláshoz képest elért eredménnyel veti össze. Egyenlő állás esetén az egymás elleni eredmény (ha van ilyen), valamint a sorsolás nehézsége (az aktuális héten milyen helyen rangsorolt csapatok ellen lépett pályára az adott együttes) dönt.

 

megosztom