Bajnokok Ligája

Heynckes szerint szólnak a vészcsengők a Bayernnél

A svájci Basel ott folytatja BL-szereplését ahol ősszel abbahagyta: a Manchester United búcsúztatása után a Bayern Münchent is legyőzte hazai pályán, így előnyből várja a visszavágót a nyolcaddöntőben. A Bajorok vezetőedzője, Jupp Heynckes kisebb válságot lát csapatánál.

Jupp Heynckes irányítja a Bayern München játékosait a csapat egyik mérkőzésén 2011-ben.

"Kényelmetlen helyzetbe kerültünk, de voltam én már ilyen helyzetben a karrierem során" - kezdte az értékelést Jupp Heynckes. "Kiegyensúlyozott meccs volt, mindkét oldalon voltak helyzetek. Kikaptunk 1-0-ra, és nem vagyunk ideális pozícióban a visszavágó előtt. Túl sok hibát követtünk el, a Basel gólja előtt sem akartuk elég agresszíven megszerezni a labdát. Szólnak a vészcsengők, habár lesz még egy visszavágó, és kijavíthatjuk az eredményt. Mindenképp lehetséges, hogy otthon 2-0-ra legyőzzük a Baselt. Az ilyen meccseken viszont a lehető legtöbbet ki kell hozni a helyzetekből, és nekünk az elején két óriási helyzetünk is volt, amiket nem használtunk ki. Nyugodtabbnak és figyelmesebbnek kell lennünk. De elhivatottság és hozzáállás tekintetében egy rossz szavam sem lehet a csapatomra."

A Bayern szakvezetője tehát bízik a továbbjutásban, de természetesen az előnyben lévő Basel vezetőedzője, Heiko Vogel sem adná alább a negyeddöntőnél ebből a helyzetből.

"A védekezésünkben minden rendben volt. A szünetben mondtam a fiúknak, hogy többet kell kihozunk az akcióinkból, így tudtunk javulni a második félidőben, és persze volt egy kis szerencsém is a cserékkel. Nagyon jól állunk a visszavágó előtt, és a csapatom megmutatta, hogy hihetetlen mentális erővel rendelkezik, a játékosok tisztában vannak az erősségeikkel és megfelelő az önbizalmuk" - mondta a fiatal német szakember.

A mérkőzés egyetlen találata