NB I

Aláírták a szerződést, megmenekült a Zalaegerszeg

Nagy Ferenc klubelnök csütörtöki tájékoztatása szerint aláírták a szerződést azzal a magyar vállalkozással, amely jelentős összeggel segíti a nehéz anyagi helyzetben lévő zalaegerszegi klubot. A ZTE így tavasszal is az NB I szereplője lesz.

A ztefc.hu tájékoztatása szerint a cég egyelőre nem kívánja nyilvánosságra hozni a nevét, de hosszabb távon szeretne a ZTE FC életében komolyabb szerepet vállalni, akár kisebbségi tulajdonosként is Ezzel kapcsolatban vannak még tisztázásra váró kérdések, amelyek a támogatás, a szerepvállalás mértékét befolyásolhatják. Várhatóan akkor is vállalnák a részvételt a ZTE FC életében, ha kiesnénk az NB I-ből, ebben az esetben az azonnali visszakerülés lenne a cél. Az Önkormányzattal is minél gyorsabb párbeszédet szeretnének kezdeményezni a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről.

"A szponzori szerződés nem oldja meg teljesen az anyagi gondjainkat, ehhez még nagyon sokat kell dolgoznunk a tavasz során, de egy lépés az anyagi biztonságunk felé" - mondta Nagy Ferencaz MTI-nek. Az elnök korábbi állítása szerint a problémák tavaly novemberben kezdődtek, a ZTE azóta nem tudott bért fizetni a klubnál dolgozóknak, beleértve a játékosokat és a szakmai stábot egyaránt.