Forma-1

Egyre erősebb a Force India

  • Kele János

Bár a napot hivatalosan a Force India nyerte, mindenki a Red Bull és a McLaren versenytempójáról beszél - hozzátesszük, nem érdemtelenül.

A szezon előtti második teszthét második napja már jónéhány érdekességet tartogatott az egyszerű szemlélődő számára is – lassacskán eljutunk arra a pontra, ahol óvatosan bár, de érdemes következtetéseket is levonni. A szerdai napból például mindjárt azt, hogy a James Allen által is többször méltatott Force India piszok jó előjelekkel készül a 2012-es évre.

Nem úgy, mint a Lotus, amely a keddi kasztni-hiba miatt kénytelen volt hazautazni, és nagyon úgy tűnik, nem ússza meg egy szinte teljes újratervezési folyamat nélkül, ami egyben azt is jelenti, hogy a töréstesztet is még egyszer teljesíteniük kell; azt hiszem, nem kell sokáig ragoznom, mekkora érvágás ez a Kimi Räikkönent is csatasorba állító enstone-is alakulatnak.
Maradt tehát 10 csapat a barcelonai Mikiegér-pályán (annak idején még Piquet nevezte így el a meglehetősen egyszerű vonalvezetése miatt közutálatnak örvendő aszfaltcsíkot), ám közülük a Virginből Marussiává vedlő Timo Glock-féle alakulat még a tavalyi autójával próbálkozik. Az eredményeiken ez mindenesetre nem látszik meg, a francia Charles Pic-nél nem akadt lassabb a mezőnyben, bár tény, a 108 teljesített kör azért nem akármilyen mennyiségű munka elvégzéséről tanúskodik.

Érdekes módon az idei teszt-időszakban először, szinte mindenki végig tudta futni a tervezett etapját, öt versenyző is több mint 100 kört teljesített, ami egyébként azt is mutatja, hogy többen egy majdnem teljes versenyszimuláció végigfutására vállalkoztak. Ebben a műfajban a helyszíni tudósítók és a nem hivatalos köridők alapján egyébként a Red Bull és a McLaren számított a legjobbnak, a Ferrari viszont – hiába volt Alonso a jerezi előzmények fényében már-már gyanúsan gyors – állítólag zabálja a lágy keverékű abroncsokat. Talán ez, talán más oka volt annak, hogy az olaszok megint nem tudtak a legtöbb kört teljesítők között zárni, holott a két héttel ezelőtti fiaskó óta váltig hangoztatják, életbevágó fontosságú, hogy minél több kilométert teljesítsenek a tesztek alkalmával.

Sebastian Vettel alatt közben viszont egyre inkább összeáll az RB8-as, a német világbajnok ma már átlépte a bűvös 100 km-es határt, és bár néhány kisebb gondja azért akadt, versenytempója több mint biztató jeleket sugárzott autójáról.

A szerdai nap meglepetését a Force India és a Sauber szolgáltatta – előbbi csapat színeiben Nico Hülkenberg az első, utóbbiéban Sergio Pérez a második helyet szerezte meg a nap végén. Kettejük között mindössze négy század volt a különbség,  ám Hülkenberg jóval több kört és jóval konzisztensebb tempót is futott – 112 fordulója alatt az aerodinamika csomagtól a gumikon át egészen az egyensúlyig rengeteg különböző alkatrész tesztelésére nyílott lehetőség, ráadásul hosszabb és rövidebb etapokon egyaránt.

A Force India mellett vigyázó szemeinket érdemes a Toro Rossóra vetni, és nem csak azért, mert az elméletben két legtehetségesebbnek és legígéretesebbnek számító ifjonccal vetik magukat a frontvonalba – nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy az autójuk sem egy rosszul sikerült fajta. Szerdán Daniel Ricciardo például úgy zárt az ötödik helyen, hogy többek között Lewis Hamiltont és az új Mercedes-szel egyelőre nem túl gyors Nico Rosberget is maga mögé utasította; cserébe viszont alig félszáz körig jutott, hiszen kétszer is bemondta alatta az unalmast az új Toro. Többnyire rövid etapokat futott, így a versenytempójára nem igazán vonható le következtetést, de összességében nem tűnik rossz gépnek az STR.

Az új Mercedes W03-as eleinte nagyon jól muzsikált, és becsülettel gyűjtötte a köröket, ám ebéd után hirtelen olajszivárgás lépett fel a váltóban, emiatt Rosberg kénytelen volt letenni a lantot, és csak a hetedik helyen zárt, négy tizeddel elmaradva Michael Schumacher keddi köridejétől.

Az élmezőnytől jócskán lemaradva végzett a tabella végén a Caterham és a Williams – előbbiben Vitalij Petrov, utóbbiban a finn tesztpilóta, Valeri Bottas kapott lehetőséget a bizonyításra.

Második kollektív teszthét, Barcelona
2012. február 22.
1. N.Hülkenberg    Force India 1:22.608   112 kör
2. S.Pérez    Sauber 1:22.648 +0.040 85 kör
3. S.Vettel     Red Bull 1:22.891 +0.283 104 kör
4. F.Alonso   Ferrari 1:23.180 +0.572 87 kör
5. D.Ricciardo   Toro Rosso 1:23.639 +1.031 48 kör
6. L.Hamilton    McLaren 1:23.806 +1.198 120 kör
7. N.Rosberg    Mercedes 1:24.555 +1.947 82 kör
8. V.Bottas    Williams 1:25.738 +3.130 117 kör
9. V.Petrov     Caterham 1:26.605 +3.997 69 kör
10. C.Pic    Marussia 1:27.343 +4.735 108 kör