NBA

A Lakers a Minnesota nélkülözött tehetségével erősíthet

Lassan elérkezik az átigazolási határidő az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), így természetes, hogy ebben az időszakban több pletykát hallhatunk. Az utóbbi időben a Lakers-t rendszeresen hírbe hozzák bizonyos játékosokkal, ezúttal Michael Beasley-n a sor.

A Los Angeles Lakersnek láthatóan komoly problémái vannak a kiscsatár poszton, hiszen idény elején még Devin Ebanks kezdett, azonban a helyét nem sikerült megszilárdítania a kezdőben, az utóbbi időben pedig a már veterán Metta World Peace (Ron Artest) játszik kiscsatárt.

A Lakersnek így pont kapóra jöhet, hogy Michael Beasley-t, aki tavaly még alapembernek számított Minnesotában, az utóbbi időben erősen mellőzik a Farkasok. A problémás játékos idény elején még kezdő volt, azonban egy lábsérülés következtében sok meccset ki kellett hagynia, visszatérése óta pedig csak a kispadon kap helyet.

A kialakult helyzettel Beasley nyilvánvalóan elégedetlen, a Lakersnek pedig komoly szüksége lenne egy jó kiscsatárra. Egyes források szerint már akkor érdeklődött Beasley iránt a Los Angeles-i gárda, amikor még Chris Pault próbálták megszerezni, most pedig ismét felmerült a kiscsatár szerződtetésének lehetősége, hiszen a Lakersnek még 8.9 milliós kerete van, amivel könnyedén megszerezheti a kiszemelt játékost.

Beasley a 2008-as újoncbörze második helyén kelt el, a Miami Heat csapata draftolta. A tehetséges, ám annál problémásabb játékos akkor került Minnesotába, amikor a Heat helyet csinált a fizetési sapka alatt az érkező James-Bosh duónak. A kiscsatár karrierje során 15.6 pontot, 5.8 lepattanót, valamint 1.4 asszisztot átlagolt. Legsikeresebb éve a tavalyi volt, amikor a Farkasok alapembereként 19.2 pontot dobott meccsenként 5.6 lepattanó és 2.2 gólpassz mellett.

Természetesen nem biztos, hogy a Lakers problémáit egy ilyen problémás játékos oldhatja meg, aki ráadásul gyakran önzően viselkedik a pályán. Óriási kérdés, hogy vajon a közismerten határozatlan Mike Brown tudná-e kezelni Beasley-t?