London 2012

Körvonalazódnak a kenu páros egységek

megosztom

Három hete edzőtáborozik Malajziában a C-2 1000 méteres olimpiai pótkvalifikációra készülő kenus csapat, kiegészülve a sprinter Bozsik Attilával és Foltán Lászlóval, valamint a kajakos Vad Ninettával. Hüttner Csaba a helyszínen figyeli a különítmény munkáját.

Kezdjük a legfontosabbal, milyen párosok alakulnak C-2 1000 méterre, ki-kivel térdelhet össze?
Mindenki egyes hajóban végzi az edzéseket, eddig csak egy-két páros volt kint a vízen, hogy érjék új ingerek is a versenyzőket. Annyit azért el lehet mondani, hogy az őszi táborban körvonalazódott egységek kezdenek kicsit közelebb kerülni egymáshoz és az ott jól teljesítő versenyzők, többek között Nagy Péter, Németh Szabolcs, Sáfrán Mátyás, Kozmann György, itt is hozzák a formájukat!

Milyen munkát végeztek el eddig a kint tartózkodó kenusok?
A vízi munka mellett kondi és futás is van a programban. Az első két hétben a minél több kilométer gyűjtése volt a cél, illetve az erő fenntartása. A második héttől már résztávos edzéseket is végeznek. Kisebb megfázásokon kívül, amit a légkondicionáló berendezések okoztak, minden versenyző nagyon jól dolgozik és élvezi a meleget.

Milyen körülmények között zajlik az edzőtáborozás Malajziában?
A vízitelep és a vízfelület első osztályú, két külön ágban lehet tükör vízen evezni. A szállással volt egy két embernek problémája, de ők átköltöztek egy másik helyre, szóval mindenki megfelelő körülmények között tud pihenni.

Ki, kik vezetik az edzéseket?
Két csoport van, mert kb. 8 versenyző fér el kényelmesen az ágban, az egyik csoport edzéseit Szabó Attila, a másikat Oláh Tamás vezeti, Mórocz Istvánnal, ehhez a csoporthoz csatlakozott Vad Ninetta is.

Kik vannak még kint az 1000-re készülő versenyzőkön kívül, nekik hogy alakul a felkészülése?
Van egy 200 méterre fokuszáló csoport is; Bozsik Attila, Foltán László, Balázs Péter. Velük edz Szabó Kristóf is, de ő 1000 méterre készül. Bozsik jó formában van, rengeteg kilométert gyűjtött eddig. Foltán pedig különösen kicsattan az erőtől. Ő egyébként innen átrepül Szingapúrba ahol Babella Balázsnál tölt el még két hetet, gondolom ott is kiváló körülményekre számíthat.

Forrás: kajakkenusport.hu

megosztom