Serie A előzetes

Az Inter megalázója a Napoli megalázottját fogadja

A 21. fordulóból elhalasztott Bologna-Fiorentina mérkőzést pótolják a Serie A-ban kedden kora este. A két csapatnál eléggé eltérő lehet a hangulat, hiszen a Bologna pénteken a Giuseppe Meazza Stadionban győzte le 3-0-ra az Intert, míg a Fiorentina hazai pályán kapott ki ugyanilyen arányban a Napolitól.

Bologna-Fiorentina
18:30 Digi Sport Plus
hatharom-tipp: X

A Bologna tehát az Inter ellen okozott nagy meglepetést, és ezzel már sorozatban hat veretlen bajnokinál tart. Igaz, hogy ezek közül négy döntetlennel ért véget, de a Napoli és a Roma otthonában is pontot szereztek, a múlt pénteki győzelemmel pedig valószínűleg a szurkolóik pozitív hozzáállását is biztosították a következő néhány hétre. A Milánóban két gólt szerző Di Vaio és a hibátlan védelmet vezető Raggi pedig a forduló válogatottjába is bekerültek a goal.com szakportálnál.

A Bologna játékosai ünneplik Marco Di Vaio gólját az Inter elleni Serie A-mérkőzésen 2012-ben.

Eközben a Fiorentina alig mutatott valamit a Napoli ellen, Delio Rossi vezetőedző ki is emelte, hogy akkor is könnyedén kerülhetett helyzetbe az ellenfelük, amikor kilenc embere volt a labda mögött, így teljesen megérdemelték a 3-0-s vereséget. A szakember különösen azért keseredett el ettől, mert a védekezés eddig botladozó csapata erősségének számított, még ezzel a hármassal is a harmadik legkevesebb gólt kapó együttes a Fiorentina, holtversenyben az Udinesével, és csak a Juventus, valamint a Milan jobb nála ebből a szempontból.

Innen nézve azonban a Bologna sem áll sokkal rosszabbul, ahogy az is elmondható a két csapatról, hogy amennyire jól védekeznek, annyira eredménytelenül támadnak. A lőtt gólokat tekintve mindkét együttes igen rosszul áll a Serie A-s csapatok között. Ezek a mutatók pedig azt mondatják velünk, hogy egy igazi olaszos, kevés gólos döntetlenre számítunk - ha csak Di Vaio vagy a másik oldalon Jovetic (esetleg Amauri) meg nem rázza magát...