Snooker

Selby - Ding párharc lesz a Welsh Open döntőjében

  • Tóth Tamás
megosztom

Szombaton elérkezett a Welsh Open elődöntőinek ideje, ahol kiemelt érdeklődés övezte a Mark Selby - Ronnie O’Sullivan találkozót.

Kiváló mérkőzésre volt kilátás, hiszen a Sullivan az utóbbi nyolc mérkőzését győzni tudott, míg a világranglista élén álló Selby az utóbbi években rendre kiegyensúlyozottan szerepel a nagy versenyeken.

A mérkőzés legelső játszmája egy húsz perces safety csatával kezdődött, amelyből Selby jött ki jobban, és egy 84 pontos megindulásnak köszönhetően begyűjtötte az első frame-et. Sullivan a következő játszmában egyenlíteni tudott, és egészen az ötödik frame-ig fej-fej mellett haladtak a játékosok.

Innentől kezdve Selby már nem hibázott a döntő lökéseknél, sőt, ki tudta használni ellenfele pontatlanságait, és nagyon precíz snookerezéssel 6-2-re megnyerte az elődöntőt.

Furcsa mérkőzés volt, hiszen az elején mindketten magas színvonalon játszottunk, de a harmadik játszmában megtört a lendületünk. Úgy gondolom, hogy ez volt a döntő frame, hiszen ha Ronnie meglép előlem, akkor nagy bajban lehetettem volna” - mondta a harmadik rangsorolásos győzelmére készülő Selby.

Nem játszhattam ezen a meccsen olyan gyorsan, mint ahogy Ronnie, hiszen akkor valószínűleg esélyem sem lett volna a győzelemre. Mindenki úgy snookerezik az adott szituációkban, ahogy a lehetőségei megengedik” - válaszolt Selby ellenfele azon felvetésére, miszerint világelső túl lassan snookerezett ezen a meccsen. 

A másik elődöntőben Ding Junhui legyőzte Shaun Murphyt (szintén 6-2-es arányban), így a kínai versenyző lesz a leicesteri snookerzseni ellenfele a Welsh Open fináléjában.

A Welsh Open döntője magyar idő szerint ma kettő órától veszi kezdetét. A mérkőzés kilenc nyert játszmáig fog tartani.

Televíziós közvetítés
Eurosport 2: 14:00 - 15:30
Eurosport: 15:30 - 17:30
Eurosport: 20:00 - 23:00

 

megosztom