Karrier

Csak centiken múlt, hogy betaláljak - Németh Krisztián

megosztom

A Waalwijk támadója jól érzi magát Hollandiában, de az első helyen továbbra is a válogatott áll nála.

Németh Krisztiánnak már csak a gól hiányzik

A Waalwijk értékes pontot szerzett a Feyenoord otthonában a holland bajnokságban. Németh Krisztián, aki három hete szerződött a Waalwijkhoz, végig a pályán volt.

"A beilleszkedéssel nem volt problémám. Alig egy hónapja vagyok itt Hollandiában, de hamar megleltem a közös hangot a csapattársakkal. A szombati volt a negyedik mérkőzésem. Bár úgy érzem, ezen a találkozón nem ment annyira a játék, mint a korábbi mérkőzéseken, most is volt helyzetem. A gólom sajnos még várat magára, pedig vannak helyzeteim, de ezúttal is csak centiken múlt, hogy betaláljak" - mondta a Blikk érdeklődésére a támadó.

Németh kijelentette, számára a válogatott meghívó nagyon fontos, ezért is örült, hogy helyet kapott a bolgárok elleni keretben.

"Számomra a válogatottság becsületbeli ügy és mindig is az első helyen áll. Örülök, hogy Egervári Sándor kapitány számít rám. Mint általában, most is szeretném bebizonyítani, hogy helyem van a csapatban."

megosztom