La Liga előzetes

A bajnokságban is legyőzi a Barca a Valenciát?

megosztom

Hat találkozóval folytatódik vasárnap a spanyol bajnokság, a nap slágermérkőzése egyértelműen a Barcelona-Valencia rangadó lesz, de e mérkőzés mellett is akad még izgalmas párosítás.

Athletic Bilbao - Málaga 16.00 hatharom-tipp:1

Vasárnap délután két olyan együttes csap össze, melyek között mindössze egy pont a különbség a tabellán, és mindkét fél ugyanazt a célt tűzte ki maga elé a szezon elején - történetesen a Bilbao és a Málaga is nemzetközi kupaszereplést harcolna ki magának.

A baszkok jövőre biztosan indulhatnak minimum az Európa Ligában, lévén, hogy bejutottak a Király Kupa fináléjába (és ott a minden bizonnyal a BL-ben induló Barcelona lesz az ellenfelük), de mivel talán még a BL-selejtező sem tűnik lehetetlen vállalkozásnak, a baszk mentalitást ismerve alighanem mindent meg is akarnak ezért tenni. 

Marcelo Bielsa csapata az előző fordulóban nemzetiségi rangadót bukott el a Betis otthonában (1-2), azelőtt pedig gólgazdag döntetlent játszott az Espanyollal (3-3), így a szurkolók már hetek óta várnak egy újabb bajnoki győzelemre. A hétközben az Athletic ugyan vezetett Moszkvában, mégis kikapott a Lokomotivtól az Európa Ligában, a Málaga ellen pedig újabb kemény összecsapás vár rá. 

Manuel Pellegrini alakulata elég rapszodikus teljesítményt nyújt az utóbbi hetekben, hétvégén a Mallorcát sikerült két vállra fektetniük, de előtte az újonc Granada ellen maradtak pont nélkül. Vendégként igen gyatra a kék-fehérek produkciója, a lejátszott 11 idegenbeli találkozójukon mindössze két alkalommal sikerült győztesen elhagyniuk a pályát. 

Barcelona - Valencia 21.30
Tv: sport2
hatharom-tipp:1

A Realt az augusztusi Szuperkupa-párharc visszavágóján, majd a bajnokságban és a Király Kupa negyeddöntőjének első találkozóján is legyőző Barcelona az utóbbi időben gyengélkedik, Josep Guardiola Bajnokok Ligája-győztes együttese ugyanis 33 megszerezhető pontból mindössze 17-et zsebelt be, emiatt nagyon úgy tűnik, hogy a bajnoki címért folytatott versenyfutásban ezúttal alulmarad a Madriddal szemben. A gránátvörös-kékeknek ráadásul jóval nehezebb dolguk lesz a hétvégén, mint ősi riválisuknak, a Camp Nouba ugyanis a harmadik helyezett Valencia látogat, amely egy esetleges győzelemmel ötpontosra csökkentheti hátrányát a katalánokkal szemben.

A két csapat mostanában alaposan megismerhette egymást, hiszen a Király Kupa elődöntőjében kétszer is randevút adtak egymásnak. A katalánok abból a párharcból győztesen kerültek ki, de ahogy Guardiola fogalmazott, a Valencia egy olyan csapat, amely rendre sok problémát okoz övéinek. Mivel szombaton a Real Madrid simán legyőzte a Racingot, e mérkőzés előtt a gránátvörös-kékek hátránya 13 pont az ősi riválissal szemben, ezért lépéskényszerben vannak, még ha csak a presztizsük is a tét. 

Hazai pályán a Barcelona ugyanakkor káprázatos mutatókkal rendelkezik, 45 rúgott góljuk mellé mindössze 3(!) kaptak. Bajnokin legutoljára 2010 októberében találkozott a két gárda a Nou Campban, akkor Iniesta és Puyol góljaival 2-1-re nyertek a katalánok. A két játékos most is ott lehet a pályán, kérdéses viszont Xavi szereplése, aki kisebb húzódással bajlódott a héten, ami miatt ki is hagyta a Leverkusen elleni BL-találkozót. 

Csütörökön a Denevérek egy igazán kemény ütközetett vívtak az Európa Ligában a Stoke City vendégeként, Mehmet Topal bombagóljával azonban Unai Emery együttese legyőzte a Premier League-csapatot. Azon a mérkőzésen Emery  pihentette legnagyobb sztárjait (Soldado, Banega), hogy a Nou Campban a lehető leghatékonyabban tudják kihasználni az adódó lehetőségeket. 

Várható kezdőcsapatok
Barcelona: Valdés, Puyol, Piqué, Abidal, Adriano – Busquets, Thiago, Iniesta – Cuenca, Alexis, Messi
Valencia: Guaita, Miguel, Rami, Dealbert, Mathieu – Topal, Tino Costa, Feghouli, Jonas, Piatti Soldado
    

 




Hogy megőrzi-e szinte makulátlan hazai mérlegét a címvédő Barcelona, vagy esetleg a Valencia megszakítja öt mérkőzés óta tarta nyeretlenségi szériáját idegenben, azt a 21.30-tól kezdődő élő szöveges tudósításunk és a livescore oldalunk segítségével megtudhatod!

La Liga
24. forduló
További mérkőzések
Granada-Real Sociedad 12.00 Tv: sport1
hatharom-tipp:2
Real Mallorca-Villarreal 18.00
hatharom-tipp:x
Sporting Gijón-Atlético Madrid 18.00
hatharom-tipp:2
Levante-Rayo Vallecano 19:45
hatharom-tipp:1

 

megosztom