FA-kupa

A Chelsea, a Bolton és az Arsenal is új esélybe kapaszkodhat

Az előttünk álló hétvégén szünetel a Premier League Angliában, FA-kupa fordulót rendeznek. A világ legrégebbi labdarúgó-sorozatában már a nyolcaddöntők következnek, a 16 legjobb csapat közé nyolc első-, és nyolc alsóbb osztályú együttes jutott, az Arsenal kivételével valamennyi élvonalbeli gárda könnyen verhető ellenféllel csap össze.

Chelsea-Birmingham City (II.) 13:30 Tv: Digi Sport
Hathárom-tipp: 1

A kötelezőbbnél is kötelezőbb a győzelem a Kékeknek, akik négy kör óta nyeretlenek a PL-ben, vasárnap harmatgyenge játékkal kikaptak az Evertontól (0-2), és kedden pokoli 90 perc vár rájuk Nápolyban, a BL-nyolcaddöntőjében. Tisztában vannak ezzel a játékosok is, az egyik kulcsember, Petr Cech szerint a kupa tökéletes alkalom arra, hogy visszaszerezzék nyerő formájukat.

"Az FA-kupa remek lehetőséget nyújt nekünk arra, hogy talpra álljunk az Everton elleni sokk után. Egy egy másik sorozat, másfajta nyomással és elvárással, másmilyen hangulat lengi körül, nagyszerű alkalom az újrakezdéshez" - mondta a világ egyik legjobb kapusa. "A Birmingham nem a kedvenc ellenfelünk, tavaly a St. Andrews-ben vesztettünk ellenük még a Premier League-ben, szerencsére most itthon játszunk, és nyerni szeretnénk, és az FA-kupában is a végső sikerre törünk. Nagyon szeretek az FA-kupában játszani, ilyenkor több vendégszurkoló van a Stamford Bridge-en, a drukkerek egymást buzdítják, nagyon különleges ilyenkor az atmoszféra" - tette hozzá a rutinos hálóőr.

Igaz, tavalyelőtt novemberben a Birmingham meglepte a Chelsea-t, de a Kékek Londonban már 14 mérkőzés, évszám szerint 1963 óta veretlenek a közép-angliaiakkal szemben.

John Terry, Ashley Cole és Ramires sérülés miatt hiányozni fog a hazaiknál, akárcsak Didier Drogba, aki pihenőt kapott az elveszített Afrika Kupa után. A vendégek oldaláról a középpályás Guirane N'Daw és a csatár Nikola Zigic nem játszhat. Chris Hughton csapata különösen erős védekezésben, a Hull után a második legkevesebb gólt kapta a Championshipben, mi nem túl jó előjel Fernando Torresnek. A Birmingham a rájátszást érő ötödik helyen áll a másodosztályban.

Millwall (II.)-Bolton Wanderers 16:00 Hathárom-tipp: 2

Bogdán Ádám csapata a bajnokságban utolsó előtti, három forduló alatt egy pontot szerző Bolton a Millwall ellen szintén egy új esélybe kapaszkodna, reális sansza van rá, hogy továbbmegy a nyolc közé, de ehhez le kell győznie idegenben a Millwallt. A The Denben vendégeskedni ugyanakkor nem "leányálom", a futballvilág egyik leghírhedtebb szurkolótáborának nyomásával légiósunknak a kapuból kell megküzdenie, Owen Coyle a kupában rendre Bogdánt szerepelteti, de az utóbbi hetekben a PL-ben is a magyar játékos kapott bizalmat. A két csapat legutóbb az 1994-1995-ös szezonban csapott össze a másodosztályban, akkor oda-vissza a Wanderers győzedelmeskedett.

Sunderland-Arsenal 18:15
Tv: Digi Sport
Hathárom-tipp: x

Az Ágyúsok éppen egy hete jártak legutóbb a Fény Stadionban, akkor bajnokin 0-1-ről fordítottak 2-1-re, Thierry Henry a 91. percben lőtte a győztes gólt. Az Arsenal gólrekordere azóta visszatért a New York Red Bullshoz, a londoniaknak pedig a szerdai, súlyos milánói vereséget (0-4) kellene feledtetniük. Mivel a Bajnokok Ligájában már aligha van keresnivalójuk idén, a PL-ben a negyedik-ötödik hely a reális, egyedül az FA-kupában van valódi esélyük maradandót alkotni.

"Az FA-kupa nagy esély nekünk, egyike a legfontosabb célkitűzéseinknek. A tavalyi Ligakupa-döntőben elszenvedett vereség most mindennél jobban motivál minket, csalódottak vagyunk a Wembleyben történtek miatt (2-1-re kikaptak a Birminghamtől - a szerk.), de megint ki szeretnénk vívni a jogot arra, hogy ott szerepeljünk" - nyilatkozta Johan Djourou, az Arsenal védője.

Az Arsenal egy héten belül kétszer győzné le a Sunderlandet

A Fekete Macskáknál nincs friss sérült, ellenben az Ágyúsoknál a Milan elleni gyászos teljesítmény után minden bizonnyal változtat a felálláson Arsene Wenger, ráadásul a San Siróban Laurent Koscielny és Kieran Gibbs megsérült. Alex Oxlade-Chamberlain az olaszok ellen a padról szállt be, most kezdő lehet, Tomás Rosicky kárára.

A hazaiak részéről a 22 éves középpályás, Jack Colback úgy véli, meg kell ragadniuk második esélyüket az Arsenal ellen. "Ugyanolyan kemény mérkőzés lesz a mostani, mint az egy héttel ezelőtti. Múlt szombaton amikor az Arsenalnál volt a labda, akkor az ő akaratuk érvényesült, és mindenki tudja, hogy ez mit jelent. De úgy vélem, múlt héten egyenrangú ellenfelek voltunk, és ennek szombaton is így kell lennie. Remélhetőleg vissza tudunk vágni nekik. Furcsa lesz ismét az Arsenallal szembenézni, de így mielőbb bosszút állhatunk."

FA-kupa, nyolcaddöntő:
A szombati program:
Chelsea-Birmingham City (II.) 13:30 Tv: Digi Sport
Everton-Blackpool (II.) 16:00
Norwich City-Leicester City (II.) 16:00
Millwall (II.)-Bolton Wanderers 16:00
Sunderland-Arsenal 18:15 Tv: Digi Sport
 
Vasárnap rendezik:
Crawley Town (IV.)-Stoke City 13:00
Stevenage (III.)-Tottenham Hotspur 15:00
Liverpool-Brighton & Hove Albion (II.) 17:30