Csőd

Fizetésre még igen, a számlákra már nem futja a BKV Előrénél

  • MTI

A BKV Előre SC ügyvezető igazgatója szerint halvány esély még van rá, hogy megmeneküljön az idén nyáron százéves fővárosi sportegyesület.

Hudák Gábor az MTI-nek csütörtökön azt mondta, teljes erőből küzdenek azért, hogy ne szűnjön meg a nagy múltú klub, amelyben négy versenyszakosztály mellett a szabadidős szakosztályokban több mint 1200 dolgozó sportol. A sportvezető arra a szerdai hírre reagált, hogy az MTI értesülése szerint február végén megszűnik a BKV Előre SC, mivel a Budapesti Közlekedési Vállalat saját anyagi helyzete miatt nem tudja tovább finanszírozni a sportegyesületet.

"A helyzet valóban nem rózsás, s a mai dolgozói megbeszélésen azt kellett közölnöm, hogy a februári béreket még ki tudom fizetni, de például a közüzemi számlákat már nem. Gőzerővel dolgozunk, tárgyalunk azért, hogy elkerüljük a legrosszabbat, s bízunk benne, hogy a főváros - mint a BKV-nak, s áttételesen így a vállalat sportlétesítményeinek is a tulajdonosa - segít a sportegyesület fenntartásában, megmaradásában. A túlélésünk a főváros vezetőin is múlik, keressük hozzájuk a kapcsolatot" - nyilatkozott Hudák Gábor.

A volt válogatott jégkorongozóból lett ügyvezető az MTI kérdésére hozzáfűzte, hogy a megszűnést adott esetben az elnökségnek, majd a közgyűlésnek határozatban kell kimondania.

"Itt még nem tartunk, de beüthet a krach, ha valamelyik beszállító fizetési felszólítást küld, vagy elzárják az illetékesek a gázt, a villanyt, mert akkor már nem lehet sportolni. Az máris tény, hogy állnak azok a buszok, amelyek eddig a BKV-s sportolókat szállították."

A BKV Előre SC - a BKV tulajdonában levő két intézményt, a Sport utcai sporttelepet és a Római parti csónakházat használva - versenyszakosztályaiban négy sportág művelőit foglalkoztatja: a tekézőket, a súlyemelőket, a kajak-kenusokat és a labdarúgókat.

"Focicsapatunk az NB II Nyugati csoportjában játszik, de lehet, hogy csak ifistákkal tudjuk majd folytatni. Az átigazolási időszakból három nap van hátra, s a felnőtt csapat tagjainak szóltam, hogy oda igazolhatnak, ahová akarnak és tudnak, bár a futballszakosztály vezetője még rohangál mindenfelé, hátha valaki segít..."

A BKV Előre három olimpiai bajnokkal büszkélkedhet (Baczakó Péter, Tatai Tibor, Temes Judit), sportolói 30 világbajnoki címet szereztek.