Magyar válogatott

Alapemberek-e klubjaikban a válogatott ászai?

  • Kele János

Ha egy játékos két válogatott meccs között csak a lábát lógatja, nehéz elvárni tőle a klasszis teljesítményt kiélezett pillanatokban. De vajon tényleg minden magyar csak kispadozik külföldön?

Alig két hét múlva megkezdi a 2012-es szezont a magyar labdarúgó-válogatott, ami így vagy úgy, de könnyen akár sorsfordító esztendővé is válhat. A szeptemberben induló vb-selejtezőkön ugyanis brutálisan erős csoportba kaptunk besorolást, s mivel a holland-török-román-észt négyesfogat egyikét sem illik félvállról venni, egyáltalán nem egy sétagaloppra hasonlít az Egervári-csapat idei programja.

Amikor egy válogatott feszített tempóban játssza a tétmeccseit, különösen felértékelődik, hogy a keret tagjai milyen időközönként, és milyen fontos szerepet kapnak klubcsapataik mérkőzésein. Nem nagy újdonság, hogy kispadot és lelátót koptató játékosokkal nem lehet zsinórban mérkőzéseket nyerni, negédes álom csupán, hogy aki klubjában epizodista, az majd válogatott mezben táltosodik meg. Ennek megfelelően a jövő magyar válogatottja szempontjából is kardinális kérdés a keret tagjainak foglalkoztatottsága, nem véletlenül mantrázza folyamatosan Egervári Sándor szövetségi kapitány, hogy „csakis azokra tudok építeni a válogatottban, akik folyamatosan játszanak az összetartások közötti időszakokban”. Mai cikkünkben utánanéztünk a pontos számoknak, vagyis rövid úton kiderül, vajon tényleg minden válogatott kerettag megfelel-e az alapvető kívánalmaknak.

Mennyit játszottak légiósaink a szezonban?
Kapusok
Játékos/Statisztika Összes bajnoki Játszott bajnoki
Király 20 19
Bogdán 25 7

A kapus-poszton rögtön releváns kérdésekbe ütközünk, kár lenne ugyanis tagadni, a válogatottnál jelenleg kritikus pont a portás személye. Király Gábor hamarosan megüresedő trónja a tét, valamint az, hogy melyik tehetséges és fiatal portásunk várhatja az egyes számú mezbe bújtatva a selejtezők kezdetét. Van még majdnem fél évünk kiötölni a megfelelő megoldást, nem szabadna sajnálni a kísérletezést.

Ehhez képest viszont azt látjuk, hogy a jelenlegi legmagasabban jegyzett magyar hálóőr, Megyeri Balázs az U21-es keret edzéseit kénytelen látogatni, holott rajta kívül egyetlen magyar kapus sem mondhatja el magáról, hogy rendszeresen nemzetközi kupaszereplő csapatban véd. Sőt, külföldi csapat kötelékében is pusztán ketten szerepelnek folyamatosan rajta kívül - apró szépséghiba, hogy ők mindketten a keret tagjai. Ilyen módon aztán még mindig a 86-szoros válogatott Király Gábor formálhat leginkább jogot az egyes számú mezre, az 1860 München kapusa ráadásul rendszeresen játékban is van, csapata idei 20 bajnokijából 19-et játszott végig. Összesen 27 gólt kapott, hétszer maradt érintetlen a hálója, és némi meglepetésre két gólpassz is fűződik a nevéhez. 

Szintén örvendetes Bogdán Ádám boltoni szerepvállalása, a 24 éves hálóőr a Premier League legutóbbi hat fordulójában ugyanis egyaránt kezdő volt, és bár csapata nem éppen a szebbik arcát mutatta ezeken a találkozókon, a magyar portásra egy szemernyi panasz sem érkezett. Az Arsenal ellen nem kapott gólt, a United ellen megfogta Rooney tizenegyesét - kétség sem fér hozzá, január hónap legjobb teljesítménye volt az övé a válogatott kerettagjai közül.

Mennyit játszottak légiósaink a szezonban?
Védők
Játékos/Statisztika Összes bajnoki Játszott bajnoki
Juhász 25 23
Kádár 14 7
Korcsmár 30 28
Laczkó 27 11
Vanczák 20 19

Nem panaszkodhat persze a válogatott legbiztosabb pontjának számító Juhász Roland sem: az Anderlecht bekkje a bajnokság eddigi 25 fordulójából 23-szor kapott lehetőséget, de végigjátszotta a brüsszeliek összes európai kupameccsét is. Szintén biztos csapattagnak számít a svájci bajnokságban szereplő Sionnál Vanczák Vilmos, akit 20 forduló során 19-szer vetett be edzője, mindannyiszor kezdőként. A norvég Brann Bergen egyik legnagyobb értékévé nőtte ki magát 2011-ben Korcsmár Zsolt, nem kis részben annak köszönhetően, hogy a 30 fordulós pontvadászat 28 mérkőzésén húzott szerelést - igaz, november óta pihen, hiszen a skandináv bajnokságok a nagy hideg miatt szünetelnek.

A hátsó alakzatunk többi alkotóeleme már korántsem ennyire megkerülhetetlen szereplő a klubjában. A balhátvéd posztján bevethető embereink közül például sem Laczkó, sem Kádár nem játssza magát hullafáradtra külföldi klubjában - előbbi a Sampdoriában például mindössze 438 percet játszott eddig a Serie B-ben, és hiába vetették be 11-szer, csak háromszor kapott lehetőséget a kezdőcsapatban. Igaz, legutóbb az Albinoleffe ellen a teljes meccset a pályán tölthette, a válogatott szempontjából azonban nagy pech, hogy elsősorban bal oldali középpályásként számol vele edzője. Kádár mutatói még ennél is rosszabbak, ő eddig egyetlen egy percnyi játéklehetőséget sem kapott a Premier League élmezőnyében harcoló Newcastle-ben. Többnyire a tartalék-bajnokikon veszik számításba, a reserve gárdának például ő a csapatkapitánya, de itt is csupán a meccsek felén kapott bizonyítási lehetőséget - igaz, ebben elsősorban makacs térsérülése a ludas.

Mennyit játszottak légiósaink a szezonban?
Középpályások
Játékos/Statisztika Összes bajnoki Játszott bajnoki
Buzsáky 25 8
Czvitkovics 25 14
Dzsudzsák 14 8
Elek 5 1
Hajnal 21 20
Koman 24 7
Pintér 22 6

A válogatottba most visszatérő Buzsáky Ákos is hasonló cipőben járt, igaz, ő legalább az utóbbi időben kezdett helyet szorítani magának a Queens Park Rangers kezdőcsapatában. Együttese utolsó 5 bajnokijából 3-szor kapott lehetőséget, összesen 221 percet játszott, és még gólt is szerzett. Czvitkovics Péter, a belga Kotrijk játékosa számára sem fenékig tejfel az élet Európa nyugati szegletében: csapata az eddigi 25 bajnoki forduló alatt mindösszesen 14-szer vetette be, kezdő viszont kevesebb, mint tucatszor volt csupán. Összesen 747 percet játszott, egy gól és négy gólpassz fűződik a nevéhez, formája azonban bizakodásra adhat okot, hiszen csapata legutóbbi két bajnokiját már végigjátszotta.

Dzsudzsáknak, mint oroszországi légiósnak meglehetősen sajátos a helyzete, ugyanis november 27-e óta nem játszott tétmérkőzést - statisztikailag így kénytelenek voltunk csupán az Anzsiban eltöltött időszakát figyelembe venni. Nos, Balázs az őszi szezonban 14 mérkőzésből 8-szor kapott lehetőséget, ám kedvezőbb a kép, ha csak azt az időszakot tekintjük, amikor játékra alkalmas állapotban is volt: így már 8/8 a mérlege.

Úgy tűnik, Elek Ákosnak a törökországi szerződés sem hozott megnyugvást, hiszen hiába távozott a Videotontól az őszi szezonban kegyvesztetté vált középpályás, egyelőre az Eskisehirspor csapatában sem terem számára sokkal több babér. Eddigi 5 mérkőzésből csupán egyszer léphetett pályára, a Trabzonspor ellen csereként játszott 22 percet.

Bár kétségtelenül rendkívül tehetséges, az állandó játéklehetőség által szabott feltételnek finoman szólva sem meg a Koman Vladimir-Pintér Ádám páros. Ketten együtt az őszi szezonban összesen 12 meccsen kaptak lehetőséget, de míg a Zaragoza védője ezek többségén kezdőként lépett pályára, Koman mind a 157 percét csereként csipegette össze a Sampdoriánál. A Monacónál már sokkal jobb a mérlege, eddig 90-ből 90 percet töltött a pályán, igaz, saját elmondása szerint is nagyon messze van még csúcsformájától.

Nem úgy, mint Hajnal Tamás, aki stabil kezdőjátékossá fejlődött a Bundesligában, a Stuttgart idei 21 bajnokija közül ugyanis 20-on is aktív szerep hárult rá, 17-szer ráadásul kezdőként vetette be edzője. A teljesítménye azonban így is meglehetősen hullámzó képet mutatott az ősz során, volt, hogy remek játékkal ontotta magából a gólpasszokat, volt, hogy labdatemetőként funkcionált - ezt a Kickertől kapott, átlagban 3,45-ös osztályzata is jól mutatja. (A német szaklap 1-5-ös skálán osztályozza a játékosokat, ahol 1 a legjobb, 5 pedig a legrosszabb teljesítményért jár.)

Mennyit játszottak légiósaink a szezonban?
Csatárok
Játékos/Statisztika Összes bajnoki Játszott bajnoki
Németh 3 3
Priskin 26 7
Rudolf 21 5
Szabics 20 11
Szalai 4 3

Ami a csatárokat illeti, a meglehetősen bő kínálatból gyakorlatilag senki nem képes rendszeres szereplővé válni klubcsapatában, bár kétségtelen, többségüket leginkább sérülései gátolják ebben. Németh Krisztián viszont úgy tűnik jó úton indult el, amikor a hollandiai Waalwijkbe tette át székhelyét, eddig ugyanis az RKC mindhárom bajnokiján lehetőséget kapott, s két kiharcolt tizenegyessel rövid úton bizonyította, ha egészséges marad, van keresnivalója a ligában. Hasonló a helyzet Rudolf Gergellyel is a Panathinaikosznál - ha egészséges lenne, minden bizonnyal jóval több mérkőzés állna a neve mögött annál a bizonyos ötnél.

Priskin Tamás az őszi szezont többnyire a kispadon és a lelátón töltötte, az Ipswichnél 26 meccsen mindössze hétszer szavazott neki bizalmat edzője, nem is csoda, hogy rövid úton Oroszországba tette át székhelyét, és most már az Alanyija Vlagyikavkaznál próbálkozik. Örvendetes viszont Szalai Ádám ígéretes visszatérése súlyos sérüléséből: a fiatal magyar támadó a Mainz legutóbbi 4 bajnokijából 3-szor kapott szerepet, egy gólpassz is fűződik a nevéhez, a Kicker osztályzatai alapján pedig jelenleg 2,967-es átlagon áll. Említést érdemel még Szabics Imre, aki sérülései ellenére továbbra is alapember az osztrák Sturm Graznál, 20 idei bajnokin 11-szer lépett pályára (mindannyiszor kezdőként), és ezeken a meccseken 5 gól, valamint három gólpassz a termése.

Akik kimaradtak

Mennyit játszottak légiósaink a szezonban?
Akik kimaradtak
Játékos/Statisztika Összes bajnoki Játszott bajnoki
Vass 26 16
Feczesín 26 20
Tőzsér 25 25
Leandro 20 11
Futács 30 13
Bodor 21 11
Vadócz 21 16
Szélesi 11 7
Huszti 32 19
Megyeri 21 15
 

Ahogyan az általában a kerethirdetéseknél lenni szokott, ezúttal is vannak nagy kimaradók, olyan játékosok, akiknek a közvélemény egy része szerint igenis lenne helyük a csapatban, ám a szövetségi kapitány valamiért ezúttal nem szavazott bizalmat nekik. Kezdésként itt van mindjárt Megyeri Balázs, aki rendszeresen véd az Olimpiakoszban, a kilencedik forduló óta kirobbanthatatlan a kapuból, és már tíz olyan meccse van, amelyiken nem kapott gólt. Legutóbb az Európa Ligában ugyan kiállították, de ettől függetlenül hiba őt az U21-ben jegelni, pláne, mivel Róth Antal csapatának nem is lesz mérkőzése február 29-én.

Vass Ádám kihagyása lassan már fel sem tűnik az egyszerű szemlélőnek, az egykori bundaellenes kirohanása óta érthetetlenül elfelejtett szűrő hiába játszik folyamatosan Bresciában, olybá tűnik, fel sem merül a reaktiválása. Idén 26 bajnokiból 16-szor játszott (többnyire sérüléssel bajlódott), 12-szer volt kezdő, igaz január 14-e óta egyszer sem kapott lehetőséget. Csakúgy, mint Feczesin Róbert, aki 20 meccsen öt gólt szerzett idén a Serie B-ben, ráadásként pedig több mint 1500 percet töltött a pályán.

A legpikánsabb helyzetben talán Tőzsér Dániel van, és nem csupán azért, mert éppen a napokban kötött vele négy évre szóló szerződést az olasz élvonalban szereplő Genoa gárdája - a korábbi AEK-játékos ugyanis csapata, a Genk eddigi összes bajnoki mérkőzésén játszott, 25-ből 24-szer kezdőként kapott szerepet, játszott több mint 2000 percet, és két gólja mellé 10 gólpasszt osztott ki. Objektív mérőszámok alapján alig akad nála biztosabb alapember az egész belga ligában, nemhogy a magyar válogatott keretében.

És akkor néhány szóban a többiekről: a sokszor emlegetett, de ki már nagyon régen nem próbált Leandro egyre inkább cserejátékossá válik az Omoniában, hiába játszott az eddigi 20 bajnoki fordulóból 11-szer, ha kezdőként csak négyszer vették őt számításba. Futács Márkó viszont fordított utat jár be, a szezon elején még csak elvétve lehetőséget kapó magyar csatár ugyanis a Portsmouth legutóbbi nyolc meccséből hétszer kezdett, ráadásul három góljával a bizalmat is meghálálta edzőjének. Az OFI Krétában szereplő Bodor Boldizsár 21 meccsből 11 szereplésnél jár, de ő is többnyire cserejátékosnak számít, kezdőként mindössze ötször dobták csatába. Nem úgy, mint Vadócz Krisztiánt, aki a holland élvonalbeli Nijmegennél alapembernek számít, a csapat 21 bajnokijából 16-ot a pályán töltött, 12-szer volt kezdő, az utóbbi négy alkalommal folyamatosan. Klubtársa, Szélesi Zoltán a gárda utolsó hat meccséből ötször lehetőséget kapott, mióta a csapatnál van, 11-ből hétszer lépett pályára, egyre inkább úgy tűnik, kezd kiszoríthatatlanná válni a jobb oldali védő pozíciójában. Huszti Szabolcs viszont egyre távolabb kerül a Zenit kezdőjétől, szeptember 24-e óta ugyanis egyszer sem kapott lehetőséget a bajnokságban (igaz, az novemberben véget ért), és hiába szerepelt 19-szer az alapszakaszban, kezdőként mindössze öt fellépése van.

Összességében

Végezetül fontos talán kiemelni, hogy az itthon játszó, a keretbe az utóbbi időben többször bekerülő játékosokat (Lipták, Varga, Csernyánszki, illetve Sándor) szándékosan nem vettük figyelembe, lévén, ha valaki az NBI-ből kerül be a válogatottba, egyértelmű, hogy rendszeresen játszó, kihagyhatatlan tagja csapatának.

Ami pedig az átlagokat illeti: a jelenlegi keretben szereplő játékosok 55,67%-ban, míg a kimaradók 89,6%-ban szerepelnek csapatuk bajnoki mérkőzésein, azt hiszem tehát, hogy nyugodtan kijelenthetjük, még mindig túlzottan sok olyan labdarúgó kap helyet a nemzeti csapatban, aki nem képes magának központi szerepet kivívni hétköznapi kenyéradójánál. Nem árt azonban megjegyezni, hogy az egész nem több puszta játéknál; dobálózhatunk bár tetszés szerint a különböző számokkal, játékpercekkel és százalékokkal, a helyzet az, hogy a magyar válogatottnak elsősorban nagybetűs csapatnak kell lennie. Ahhoz pedig (bár ártani nem árt) nem feltétlenül szükséges a töménytelen játékperc…