Videoton

A gólkirályjelölt triplázna új csapatával

megosztom

A Kaposvárról érkező szerb nemzetiségű támadó a törökországi edzőtáborban bemutatkozott a fehérváriak csapatában, és az első benyomások rendkívül pozitívak voltak a számára.

A góllövőlista harmadik helyén álló Milan Perics nagy erőssége lehet a bajnoki címvédő Videoton együttesének, feltéve, ha Paulo Sousa alakulatában is megtalálja azt a formát, amellyel a Rákóczit segítette.

A törökországi Belekben edzőtáborozó csapat az ukrán Tavriya ellen lépett pályára szerdán, ahol bemutatkozhatott az újonnan érkező támadó.

"Azt azért érzem, hogy edzéseken még sokat kell gyakorolnom a többiekkel, hogy minél jobb legyen az összjáték a társakkal. Jobban meg kell ismernem a csapat taktikáját, de ez teljesen természetes, hiszen nemrég óta vagyok a Vidi játékosa. Nem lesz ezzel semmi gond, gyorsan tanulok, és menni fog a játékrendszerbe való beilleszkedésem" - mondta a vidi.hu-nak Perics. " Már az első napokban láttam, hogy egy igazán profi klubhoz kerültem. Az edzéseken pedig az is egyértelmű lett számomra, hogy kimagasló szakmai munka folyik a csapatnál. Paulo Sousa és segítői is maximalisták, és nagyon profi edzésekkel készülünk a tavaszi szezonra. A két törökországi edzőmeccsen mutatott játék is azt igazolja, hogy remek tavasz elé nézünk. A 9 pontos hátrányunk egyáltalán nem tűnik behozhatatlannak, mi mindent megteszünk majd a pályán azért, hogy valamennyi meccsünket megnyerjük. Persze  - ahogy az életben mindenhez - ehhez is kell egy kis adag szerencse is, de szerencséje csak annak van, aki tesz is érte. Azt sem tartom kizártnak, hogy idén triplázzunk, vagyis a bajnoki cím mellé a Magyar Kupát és a Ligakupát is begyűjtsük." - ecsetelte terveit a csatár.

megosztom