Gyász

Több százan búcsúztatták el Rózsavölgyi Istvánt

  • MTI
megosztom

Egykori sikerei színhelyén, a mai Puskás Ferenc Stadionban több száz barát, családtag, rajongó, s sportoló, köztük Schmitt Pál köztársasági elnök vett búcsút Rózsavölgyi István olimpiai bronzérmes, többszörös világcsúcstartó középtávfutótól.

A stadion pályáján, a tribün előtt felállított emelvényen az ötkarikás lobogón helyezték el a január 27-én elhunyt, 82 évet élt legendás atléta hamvait, alatta három őt ábrázoló fotó, illetve a római olimpián, az 1500 méteres döntőben viselt trikója volt látható.
 
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) és a Budapesti Honvéd által rendezett búcsúztatáson Schmitt Pál mellett még két olimpiai bajnok, Török Ferenc öttusázó és Varga János birkózó is lerótta kegyeletét.
 
Az ünnepségen Szabó Tamás, a MOB alelnöke, Gyulai Miklós, a MASZ elnöke, Molnár Imre, a Budapesti Honvéd első embere és Török Ferenc újságíró, Rózsavölgyi István barátja köszönt el a pályafutása során hét világcsúcsot, több Európa-csúcsot és szinte megszámlálhatatlanul sok magyar rekordot felállított futótól.
 
"Egy kivételes embert vesztettünk el! Gyászol a magyar sport, gyászol a család, gyászolnak a barátok" - kezdte beszédét Szabó Tamás, aki a futóként elért kiváló eredmények, a legendás váltóval, s egyéniben produkált világcsúcsok, az 1956-os játékok kudarca után, s a társak elvesztését követően kivételes küzdeni tudásának, s elszántságának köszönhetően megszerzett olimpiai bronzérem említése mellett kiemelte, hogy edzőként, nevelőként is kiváló eredmények fűződnek Rózsavölgyi nevéhez, s az atléták mellett az öttusázók is mind a mai napig felnéznek rá, tisztelik. - "Mindig azt vallotta, hogy mindenki saját sikereinek a kovácsa, s az akarat a legfontosabb. Élete végén is azt üzente, hogy büszkén tekint vissza az eredményeire, a sikereire. Kérem a Jó Istent, hogy fogadja őt kegyeibe!"

Gyulai Miklós a Népstadion nyitóversenyének, a magyar-norvég atlétikai csapattalálkozó második napjának felidézésével kezdte, melyen Rózsavölgyi 1500 méteren győzött. Az általa elmondottakban, csakúgy, mint a többi beszédben is, kiemelt helyet kapott az 1956-os játékok kudarca, az, hogy a melbourne-i olimpiára világcsúcstartóként utazhatott, ám az akkori események lehetetlenné tették, hogy bajnok lehessen, hetekig nem tudott edzeni, így végül a döntőbe sem jutott be. Ezután csapattársaival, Iharos Sándorral, Tábori Lászlóval és edzőjével Iglói Mihállyal ellentétben, hazajött, s egyedül folytatta, s így tudott Rómában a harmadik helyen végezni.

Rózsavölgyi István egyházi búcsúztatójára csütörtökön kerül sor 13:00 órakor Tatán, a Kapucinus Templomban (Tata, Bartók Béla u. 1.). A hamvakat Tatán, az Almási úti temetőben 15:00 órakor katonai tiszteletadás keretében helyezik örök nyugalomra.

megosztom