NBA

Jeremy Lin ismét hősnek bizonyult

  • Barcsai Róbert

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 52. játéknapján ismét pályára lépett a New York, valamint Jeremy Lin. A fiatal hátvéd ezúttal is hős volt, a New York az utolsó negyedben visszajött a meccsbe, Lin pedig fél másodperccel a vége előtt győztes triplát szerzett

Sorozatban hatodik győzelmét szerezte a New York, a Knicks ezúttal a Torontót verte meg 90-87-re. Amare Stoudemire visszatérhetett a csapathoz, így joggal voltak optimisták a New York-iak. Habár az első félidőt 11 ponttal nyerte a Raptors, a negyedik negyedet 12-vel hozta a Knicks, így a végén a vendégek örülhettek. Jeremy Lin 27 pontot szerzett, közte a győztes kosárral, amelyet fél másodperccel a meccs vége előtt eresztett el a triplavonalon kívülről.



A Miami ezúttal az Inidana otthonában győzedelmeskedett, Jamesék 105-90-re iskolázták a Pacerst. A Heat keddi sikerével három napon belül három meccset nyert idegenben, ami legutoljára 1979-ben sikerült a Phoenix Sunsnak. A Miami kispadja szokatlanul jól szerepelt, 42 pontot szereztek, a csapat legjobbja pedig LeBron James volt 23 ponttal, aki így nyilatkozott a mérkőzés után: „Amíg ennyire egységes a csapat, estéről estére jobbak leszünk. Jól mozgattuk a labdát, volt 17 asszisztunk, jól lepattanóztunk, jól védekeztünk. Amikor így játszunk, akkor nagyon-nagyon nehéz minket megverni. Ez mutatja a professzionalitásunkat.

A San Antonio kiváló csapatjátékkal verte meg a Detroit Pistons csapatát 99-95-re. A mérkőzést végig uraló Spursnél hét játékos is lejutott legalább 10 pontig, a csapat legjobbja ezúttal Tim Duncan volt 18 egységgel, de a veterán erőcsatár 13 lepattanót is begyűjtött.

A Chicago Bulls a vártnál nehezebben birkózott meg a Sacramentóval, Luol Dengék igazán pontgazdag meccsen 121-115-ös sikert arattak, ezzel eldőlt, hogy Tom Thibodeau lesz a keleti csapat edzője az All-Star gálán. A már említett Luol Deng csapata vezére volt Rose hiányában, hiszen 23 pontja mellett karriercsúcsot jelentő 11 gólpasszt is kiosztott. A másik oldalon a Cousins-Thornton-Evans trió 78 pontot szállított.

A Houston 3-3-as mérleggel zárta az idegenbeli túráját, Scoláék ugyanis 93-83-ra kikaptak Memphisben. A mérkőzést gyakorlatilag végig uraló Maciknál Conley21, Gay pedig 20 pontot dobott. A mérkőzés negatív hőse Kevin Martin volt, aki hátsérüléssel bajlódik, mégis vállalta a játékot, ám 19 perc alatt képtelen volt pontot szerezni.

A Jazz továbbra is szenved idegenben, a tegnapi New Orleanstól elszenvedett vereség után ma az Oklahoma City volt soron, Duranték pedig 111-85-re oktattak, így öt napon belül kétszer is felülmúlták a Utah csapatát. Tyrone Corbin, a vendégek edzője így értékelte a látottakat: „Tisztában voltak vele, hogy három napon belül harmadik meccsünket játsszuk, ők pedig sokat pihentek, így már a mérkőzés elejétől gyors kosárlabdára törekedtek, ami egyértelműen nekik kedvezett, mi pedig már nem tudtunk visszatalálni a meccsbe.”
James Harden a kispadról beállva 22 pontot termelt, Kevin Durant pedig 21 egységig jutott.

Érdekes találkozót láthattunk Denverben, ahol a Nuggets a Phoenix csapatát fogadta. A vendégeknél sem Steve Nash, sem pedig Grant Hill nem lépett pályára, így talán nem meglepő, hogy a Napocskák 109-92-es vereséget szenvedtek. Természtesen hazai oldalon is voltak hiányzók: a már régóta sérült Gallinari mellett ezúttal Nenére sem számíthatott Karl mester. A mérkőzés legjobbja az az Arron Afflalo volt, aki bár újonc évét leszámítva karrierje legrosszabb teljesítményét nyújtja idén, ma mégis 20 pontig jutott.

NBA
52. játéknap
Toronto-New York 87-90
Indiana-Miami 90-105
Detroit-San Antonio 95-99
Chicago-Sacramento 121-115
Memphis-Houston 93-83
Oklahoma City-Utah 111-85
Denver-Phoenix 109-92
Portland-Washington 109-124
LA Lakers-Atlanta 86-78