Bajnokok Ligája

Játszottunk már jobban is, de a lényeg a győzelem - Josep Guardiola

megosztom

A héten megkezdődött az egyenes kieséses szakasz a Bajnokok Ligájában, kedden a címvédő Barcelona 3-1-es győzelmet aratott a Bayer Leverkusen otthonában. A katalán sztárcsapat ezzel az eredménnyel gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás kérdését.

A BayArénában megrendezett mérkőzésen közel 30 ezer ember láthatta, amint az első félidő hajrájában Alexis Sánchez megszerzi a vezetést a vendégeknek. A fordulás után nem sokkal Kadlec fejese után egyenlített a Leverkusen, de Sánchez gyorsan jött válasza, majd Lionel Messi hajrában szerzett gólja eldöntötte a találkozót - és feltehetően a továbbjutást is.

"Számos lehetőségünk volt az első félidőben, de az utolsó passzoknál hibáztunk - mondta a katalánok vezetőedzője, Josep Guardiola a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. "Azt gondolom, hogy a második félidő jobban sikerült, miután megszereztük a vezetést, már jobban kihasználtuk az üres területeket. Megpróbáltunk javítani a játékunkon, de idegenben léptünk pályára, és csak a szünet után lendültünk bele"

A 41 éves szakvezető elégedetten konstatálta, hogy Németországban sikerült három gólt szerezni, ugyanakkor elismeri, hogy nem ez volt "életük" meccse.

"Mikor egy német csapat ellen játszol, számos probléma felmerül, mert mentálisan nagyon erősek. A második félidőben nem volt túl érdekfeszítő a játékunk, de elégedettnek kell lennünk, hiszen idegenben sikerült három gólt szereznünk". 

Az ellenfél játékosai elismerték, hogy a címvédő ellen pokolian megterhelő futballozni, ugyanakkor nem voltak "elájulva" Guardioláék teljesítményétől.

"Nagyon nehéz volt a Barcelona ellen játszani, de ezt már tudtuk korábban is - mondta Stephen Reinartz, a leverkuseniek védője. "Az viszont pozitív, hogy 1-2 után több alkalommal is egyenlíthettünk volna. A Barcelona nem volt ma olyan jó, mint ahogy azt sokat várták."

A gyógyszergyáriak német válogatott középpályása, Simon Rolfes szerint fizikailag nagyon megterhelő folyamatosan "kergetni" a labdát - utalva ezzel arra, hogy a mérkőzésen a katalánok 78 százalékban birtokolták a játékszert.

megosztom