Felkészülés

Az ukránok trénere szerint látszott, milyen erős a Videoton

Mindkét edző szerint két korai góljának köszönheti a Tavriya a mai győzelmét a Videoton ellen.

A törökországi Belekben edzőtáborozó Videoton 2-0-s vereséget szenvedett az ukrán Tavriya Simferopol együttesétől.

"Meghatározó volt a két gól, amelyet a találkozó elején kaptunk. Ezt követően viszont felpörögtek a fiúk, és egyre jobban játszottunk, kiegyenlítetté vált a párharc. A találkozó végén pedig már kifejezetten fölényben voltunk, több komoly helyzetet sikerült kidolgoznunk, és egy kapufánk is volt. Nagy kár, hogy Apostolopoulos fejese nem ment be" - mondta Paulo Sousa, a Videoton mestere.

Az ellenfél trénere, Semen Altman is hasonlóan látta a mérkőzést:

"A találkozó elején szerzett két góllal sikerült gyorsan előnyhöz jutnunk, ezt követően viszont kiegyenlítetté vált a meccs. A Videoton cseréit követően aztán komoly helyzeteik voltak, a térfelünkről sem nagyon tudtunk kijönni. Ekkor látszott igazán, hogy milyen erős csapat a Videoton. Azonban szerencsére sikerült megőriznünk a lefújásig az elején szerzett előnyünket, aminek nagyon örülök, mert küzdelmes mérkőzés volt" - nyilatkozta a Tavriya vezetőedzője a vidi.hu-nak.