Jégkorong

A sikeres EBEL-szereplés miatt megszakadhat a Volán aranysorozata

  • MTI
megosztom

Megszakadhat a Fehérvár jégkorongcsapatának 2003 óta tartó hazai sikerszériája, ha az osztrák bajnokságban (EBEL) érdekelt csapata továbbjut a negyeddöntőből, miközben az ob I-ben szereplő együttese elvérzik az elődöntőbe jutásért zajló párharcban.

Az EBEL-es csapat vasárnap kezd a szlovén Olimpija Ljubljana ellen, a csata az egyik fél negyedik sikeréig tart, így a Volán - hétmeccses ütközet esetén - március 4-ig érintett. Az ob I-ben a Volán farmalakulata február 27-én és 29-én, szükség esetén pedig március 2-án is az Újpesttel találkozik.

A kiírás alapján a fehérváriak most egyetlen csapattal szerepelnek az ob I-ben, nincs már a korábbiakban bevett szokás, hogy az EBEL-es brigád a magyar pontvadászat elődöntőjében csatlakozik a mezőnyhöz.

Ha a farmcsapat kiesik és az osztrák ligában szereplő keret még versenyben van, akkor a Volán idén nem nyerheti meg az ob I-et. A Fehérvár összesen 12-szer nyert magyar bajnokságot, és 2003 óta mindig övé az aranyérem.

A Dunaújváros az osztrák másodosztály (Nationalliga) miatt kerülhet gondba. Egyrészt a Dab a MOL Liga döntőjében érdekelt a Miskolci Jegesmedvék ellen, másrészt március 8-án kezd az ob I elődöntőjében (a Volán-Újpest párharc továbbjutójával), és ezeken felül kell(ene) vitézkednie a Nationalligában.
 

megosztom