NHL

A Rangers is nullázta a Bostont

  • Molnár Dávid

Nem maradt hiány nagy eseményekből és meglepetésekből az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság 124. játéknapján. A New York Rangers idegenben nullázta a címvédőt, a Detroit pedig a Dallas ellen aratott sikerével új ligacsúcsot állított fel zsinórban 21 hazai győzelemmel.

Mélyálmot alszanak a Bocsok

A New York Rangers egyre nagyobb előnyre tesz szert a keleti főcsoportban, köszönhetően annak, hogy sikerült kihasználniuk a címvédő, és egyben keleti második Boston Bruins gólínségét idegenben. Henrik Lundqvist nagy szerepet játszott abban, hogy két ponttal távozzanak a Bocsok otthonából, akiknek január közepe óta látványosan visszaestek az addigi kirobbanó formájukat követően.

Henrik Lundqvistot ünneplik csapattársai

A svéd kapusfenomén 42 védést mutatott be a Bruins csatárai ellen, ezzel megszerezve szezonbeli 7. shutoutját, ami a legtöbb az NHL-ben, és a Rangers így már négy meccs óta veretlen. A New York-i együttes már 9 ponttal vezeti a főcsoportot, és csupán 1 ponttal van lemaradva a liga élén álló Detroit Red Wingsszel szemben, ugyanakkor hárommal kevesebb mérkőzésük van a Vörös Szárnyaknál, úgyhogy nyugodtan kijelenthető, hogyha tartani tudják ezt a tempót a Parkőrök, akkor átveszik a vezetést az NHL-ben.

Ugyanakkor Lundqvist számára nem lényeges az első helyezés:

„Úgy vélem, hogy fontos, hogy mindig kihívásokat intézzünk magunk elé. Igen, most van egy kis előnyünk, de továbbra is javítanunk kell a játékunkon. Nem az a célunk, hogy elsők legyünk év végén, hanem az, hogy júniusig játszhassunk.”

A csapatkapitány, Ryan Callahan, valamint Ryan McDonagh és Artyom Anyiszimov szerezték a Rangers góljait, a Boston pedig egy héten belül másodszor maradt lőtt gól nélkül, miután a Buffalo ellen is csúnya pofonba szaladtak bele (6-0). Lundqvistot a védelem is kisegítette, a 42 védés mellett 22 blokkolt lövéssel járultak hozzá a Parkőrök kedvenc hálóőrük karrierjének 42. hibátlan mérkőzéséhez.

Édes 21

Keddtől kezdve a Detroit Red Wings az NHL hazai pályájának koronázatlan királya, miután 3-1-re felülmúlták a Dallas Starst, és ezáltal az utóbbi 21 mérkőzésen egyszer sem találtak legyőzőre a Vörös Szárnyak. Az eddigi rekordot az 1929-30-as Boston, illetve az 1976-os Philadelphia tartotta sorozatban 20 otthoni sikerrel, és negyed évszázadot kellett várni, hogy ez végre megdőljön.

Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a Detroit három győzelmét szétlövések után szerezte, ami a lockout előtt ugyebár nem létezett, és ha akkor kerül sor erre a szériára, akkor most csupán 21 meccs óta tartó veretlenségi sorozatnak örülhetnének.

„Ezt az érvet nem lehet megcáfolni” – kezdte Brad Stuart, a detroitiak védője. „De ennek ellenére ez egy lenyűgöző eredmény függetlenül attól, hogy mivel hasonlítjuk össze.”

A hazaiak gyorsan dűlőre akartak jutni, Henrik Zetterberg és Stuart már az első harmadban betaláltak, amire később a Dallas csupán egy góllal tudott válaszolni, azt is csak a találkozó utolsó percében. Joey MacDonald 20 védéssel nyugtatta meg csapattársait, hogy ma rekordot fognak dönteni, nem kell aggódni, és ezt a közönség is honorálta.

Detroiti ünneplés

Hogy meddig tart ki ez a sorozat, azt megjósolni nem lehet, mindenesetre két kemény ellenfél jön még a héten a Joe Louis Arénába a Nashville és a San Jose személyében. De még ha véget is érne a Detroit diadal menetele, akkor is elmondhatják magukról, hogy történelmet írtak.

A játéknap további mérkőzései

Ilja Kovalcsuk mesterhármasával és Martin Brodeur nagy védéseinek köszönhetően simán eredménnyel abszolválta a New Jersey Devils a Buffalo Sabres elleni idegenbeli derbit. Az Ördögök így visszavágtak az All-Star szünet előtti Sabres ellen elszenvedett hosszabbításos vereségükért, és a szezonbeli párharcot 3-0-1-es mutatóval nyerték a buffalói együttessel szemben.

Nagy meglepetésre két vállra fektette a Columbus Blue Jackets a csoportjában előkelő helyen álló St. Louis Bluest. Bár David Perron 1.8 másodperccel a vége előtt a kapuba helyezte a korongot ezzel kiegyenlítve a mérkőzést, a videó-visszajátszás bebizonyította, hogy a csatár a kezével segített rá a játékszer pályára, így a találatot érvénytelenítették a bírók.

Craig Anderson 28 lövést hárított, Jason Spezza pedig mesterhármassal és egy gólpasszal szomorította el a Tampa Bay szurkolóit, miközben csapata 4-0-ra nyert Floridában. Ez volt a kanadai játékos negyedik mesterhármasa pályafutása során, folytatva ezzel a Tampa Bay elleni kirobbanó formáját: 29 mérkőzésen 41 pontja van a Villámok ellen.

A Minnesota Wild továbbra is vergődik, és ezt az Anaheim Ducks is képes volt kihasználni. A Kacsák Corey Perry harmadik harmadban szerzett találata révén harcolták ki a győzelmet, és ezzel már csak három pont választja el a két csapatot a tabellán, köszönhetően annak, hogy a Wild december 13 óta borzalmas, 5-16-5-ös mérleggel rendelkezik, pedig az ominózus napon még vezették a ligát.

A Chicago is csak sodródik az árral, Jonathan Toewsék zsinórban 9. vereségüket szenvedték el, ezúttal a Nashville Predators, mely már két vereséget mért rájuk ez alatt a nyeretlen széria alatt, győzte le őket újból az újonc Ryan Ellis két pontos estéjének hála.

A New York Islanders fiataljai tovább folytatják menetelésüket, és már idegenben is mutatkoznak ennek jelei. John Tavaresék a Winnipeg Jets otthonában gyűjtötték be a két pontot Jevgenyij Nabokov kapusteljesítményének nagyban köszönhetően, valamint többek közt Matt Moulson szezonbeli 25. találatával, mellyel vezeti a csapat góllövőlistáját.

Miikka Kiprusoff szenzációs formával rukkolt elő a Toronto Maple Leafs elleni kanadai rangadón, és többre nem is volt szüksége a csapattársainak a Calgary Flamesnél. A finn hálóőr 41 védést mutatott be, a mezőnyjátékosok pedig 5 góllal tömték ki az ellenfél kapuját, melyet a svéd Jhonas Gustavsson őrzött. A Flames így továbbra is tapad a rájátszást érő 8. helyre nyugaton, melyet pillanatnyilag a másik jó formában lévő nyugati gárda, a Phoenix Coyotes bitorol.

NHL
124. játéknap
Boston Bruins - New York Rangers 0-3
Buffalo Sabres - New Jersey Devils 1-4
Columbus Blue Jackets - St. Louis Blues 2-1
Tampa Bay Lightning - Ottawa Senators 0-4
Minnesota Wild - Anaheim Ducks 1-2
Detroit Red Wings - Dallas Stars 3-1
Nashville Predators - Chicago Blackhawks 3-2
Winnipeg Jets - New York Islanders 1-3
Calgary Flames - Toronto Maple Leafs 5-1