Bajnokok Ligája előzetes

Dutt jól szórakozott, míg a Barcelona ellen készült

Kedden este két mérkőzéssel kezdődik a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza. A címvédő Barcelona a Bayer Leverkusen otthonában lép pályára, az óriási meglepetésre továbbjutó ciprusi APOEL pedig a Lyonhoz látogat.

Bayer Leverkusen-Barcelona
20:45 Pro 4
hatharom-tipp: 2

A német csapatnál annak ellenére az esélytelenek nyugalmával készülnek a párharcra, hogy egyértelműen kiderült az utóbbi hetekben, a Barcelona nincs nagy formában. Robin Dutt vezetőedző is azt emelte ki, hogy milyen jól érezte magát a felkészülés alatt.

"Szórakoztató dolog egy ilyen meccsre készülni. Videóelemzés közben sok nagyon-nagyon jó Barcelona-meccset nézhet meg az ember. Remélem, hogy tudok támpontokat adni a játékosaimnak, de ahhoz, hogy hatékonyak legyünk, sok mindennek össze kell jönni. Megmutattuk már a legfőbb erősségünket a Bajnokok Ligájában: soha nem adjuk fel. Hisszük, hogy a megfelelő napon bármire képesek vagyunk, ezt már többször igazoltuk, és most is igazolni fogjuk. Igazából mindegy, hogy milyen taktikát szeretnénk, arra kell készülnünk, hogy 60-70 százalékban a Barcelonánál lesz a labda, így kell megvalósítanunk, amit elképzelünk, és persze az sem árt, ha nekik rossz napjuk van" - mondta a szakember az ellenfélről.

Robin Dutt, a Bayer Leverkusen vezetőedzője nyilatkozik a Barcelona elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtt 2012-ben.

Josep Guardiola, a katalánok mestere is óvatosan fogalmazott az első mérkőzés előtt, és a csapata utóbbi hetekben mutatott játékát látva ez őszintébbnek is hangzik, mint korábban.

"Kicsit tartok a Leverkusentől. Többféle játékrendszerben is eredményesek tudnak lenni, jól kontráznak, és rögzített helyzetekből is sok gólt szereznek. A Bajnokok Ligája a legjobb 16 között kezdődik igazán, ezt láthattuk akkor is, amikor két éve csak 1-1-re végeztünk Stuttgartban. Az olyan hullámvölgyek, amilyenben mostanában vagyunk, természetes részei a focinak. A lényeg, hogy visszataláljunk arra az útra, ami sikeressé tett minket. Azt tudjuk, hogy a BL-címet megvédeni nem egyszerű, hiszen még senkinek sem sikerült, úgyhogy kicsit furcsa, hogy néhányan arról beszélnek, sikertelenek lennénk, ha nem védenénk meg a címünket" - szólt egy kicsit oda Guardiola az őket kritizálóknak.

A mérkőzésről élő szöveges tudósítást olvashattok a hathárom.hu-n.

Olympique Lyon-APOEL
20:45 Digi Sport
hatharom-tipp: 1

A ciprusi csapat óriási meglepetésre jutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, még akkor is, ha nem a legnehezebb csoportban volt az ősszel - a Zenitet, a Portót és a Sahtart előzte meg. Meccset nyerni ugyan csak hazai pályán tudott az APOEL, de mindhárom ellenfele otthonában elért egy-egy döntetlent, így a Lyon edzője, Rémi Garde sem elbizakodott. Főleg, hogy a hétvégén meglepetésre hazai pályán kaptak ki a Caentől.

"Tudjuk, hogy sokan azt hiszik, könnyedén fogunk nyerni, de mi nem ezt gondoljuk. Az ellenfelünk remekelt a csoportkörben, úgyhogy minden tiszteletet megérdemel. A játékosaim jól ismerik az erősségeiket, különösen a kontrajátékukat, hiszen sok videót megnéztünk róluk. Nagyon koncentráltan készülünk a meccsre, és tudjuk, hogy a legjobbunkat kell nyújtani" - fogalmazott a francia mester.

A vendégek szakvezetője, Ivan Jovanovic egyáltalán nem tűnik megelégedettnek a nyolcaddöntős szerepléssel, a továbbjutásban bízik.

"A Lyon az elmúlt években Európa egyik legjobb csapata volt, minden évben a Bajnokok Ligájában szerepeltek, ami csak néhány együttesnek sikerült. A mi célunk először az lehet, hogy megtartsuk az esélyeinket a továbbjutásra. Lehet, hogy a bajnokságban nem úgy szerepelnek, ahogy szeretnének, de még mindig veszélyesek, és ezt meg is mutathatják. Mi nem gondoltuk a szezon előtt, hogy idáig juthatunk, és nem tudom, hogy mi a legjobb, amire képesek vagyunk, de őszintén remélem, hogy tudunk még fejlődni" - mondta Jovanovic.