Szponzoráció

A Bajnokok Ligája élmény megfizethetetlen marad

  • VNA

A piros-sárga logós cég reklámját a foci kedvelők unalomig ismerhetik már a BL-meccsekről - de még három évig ezt kell hallgatni…

A MasterCard ugyanis meghosszabbította szponzori megállapodását az UEFA-val, így a 2012-2015 közötti három éves ciklusban is támogatja majd a Bajnokok Ligája sorozatot. A most aláírt szerződés a BL-meccsek mellett magában foglalja a következő három Európai Szuperkupa találkozót is, amelynek szintén hivatalos partnere lesz. A hétfőn nyilvánosságra hozott hír szerint a MasterCard a (Heineken, az UniCredit és a Ford után) a negyedik olyan kiemelt szponzora lesz az UEFA-nak, amely hosszabbított a következő ciklusra. Ezzel a PlayStation márkát futtató Sony az egyetlen az aktuális partnerek közül, amely még nem újította meg szerződését az európai szövetséggel.

A MasterCard neve az utóbbi években egybeforrt a Bajnokok Ligájával - Fotó: uefa.com

„Örömmel vettük, hogy sikerült ismét meghosszabbítani az együttműködést a Bajnokok Ligájára vonatkozóan. Az UEFA-vel fennálló kapcsolatunk 1994 óta sikeresen működik. Számunkra a globális marketing stratégia kiemelt részét adja a szponzoráció, amelyet továbbra is használni szeretnénk” - nyilatkozta a MasterCard európai részlegének elnöke, Javier Perez. A közös élmény úgy tűnik, hogy számukra is megfizethetetlen…