Olimpiai sztorik

Jane Saville drámája - a cél előtt az élről zárták ki

  • Vásárhelyi Tamás
megosztom

A nyári olimpiák közel 120 éves történelme számos érdekes sztorival és életrajzzal szolgál - a londoni olimpia előtt íródó sorozatunkban ezen különlegességekből szemezgetünk. Most egy olyan olimpiai érmest mutatunk be, aki életében nem felejti majd el a 2000. szeptember 28-án történteket.

Az ausztrál gyaloglónő igazi drámát élt át Sydneyben, ahol félig már győztesnek tűnt - Fotó: theaustralian.com.auEzen a napon rendezték ugyanis a női gyaloglók 20 km-es olimpiai versenyét Sydneyben, ahol táv közben több favorit a kizárás sorsára jutott. A cél előtt fél kilométerrel így az ausztrál Jane Saville gyalogolhatott egyedül az élen, akit viszont az olasz főbíró, Lamberto Bacchi a telt házas Olimpiai Stadionba lépés előtt nem sokkal piros lappal szintén kizárt a versenyből. A hitetlenkedő versenyző már félig kézben érezte a győzelmet, hiszen jelentős előnye volt a mögötte haladó (Saville kizárása után pedig a versenyt megnyerő) kínai Wang Liping előtt. A gyaloglóknál - szabálytalan versenyzés esetén - a harmadik figyelmeztetés után jön a kizárás, Saville azonban két korábbi hibája ellenére sem vált óvatosabbá az utolsó kilométeren. A drámát fokozta, hogy Saville az olimpia városában, Sydneyben született, a stadion közel 100.000 nézője pedig a helyszíni közvetítés alapján felfokozott érdeklődéssel várta az élen gyalogló hazai versenyzőt - nem is csoda, ha néma csend és udvarias taps fogadta csak a stadion bejáratánál végül felbukkanó kínai gyalogló látványát…

A verseny során nem Saville volt az egyetlen, akit kizártak az élen, de kétségkívül az ő drámája volt a legkegyetlenebb. Korábban szabálytalan gyaloglásért a kínai világbajnok Liu Hongyu, majd 17 km-nél az olasz esélyes Elisabeth Perrone is megkapta a piros lapot. Mindhárom kizárást láthatjátok az alábbi videón, ahol Saville drámája 6:25-nél kezdődik el:

A kizárás utáni pillanatokban Saville nem tudott mit kezdeni magával, fel-alá járkált, de - érthetően - nem tudott megnyugodni. Amikor az önkéntesek odamentek hozzá, hogy tudnak-e neki valamiben segíteni, csak ennyit mondott: „Adjatok egy pisztolyt, hogy lelőhessem magam”. Az ausztrál gyalogló négy évvel később, Athénban is ott volt az olimpián, ahol a 20 km-es versenyben bronzérmet szerzett, de ez a siker nyilvánvalóan nem kárpótolhatja őt az elszalasztott aranyesélyért. A Nemzetközösségi Játékokon három aranyérmet szerző, négy olimpián (1996-2008) is szereplő Saville 2009 februárjában vonult vissza a versenyzéstől, azóta hazájában a sportszerű életmód népszerűsítésén dolgozik, szakmai vonalon pedig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) gyalogló technikai bizottságának is tagja.

Jane Saville olimpiai eredménye
2004-Athén     bronzérem   20 km-es gyaloglás

 

megosztom