Bundesliga

A hajrában szerezte meg a három pontot a HSV Kölnben

A német bajnokság 21. fordulójában a Hamburg 1-0-ra nyerni tudott az 1. FC Köln otthonában.

A Hamburg a hajrában szerzett gólt- Fotó: kicker

Legnagyobb sztárja, Lukas Podolski nélkül volt kénytelen kiállni a hazai együttes az egyre jobb formába lendülő Hamburg ellen. A kölnieknél Novakovic és Jajalo szerepelt a támadósorban, a vendégek Petriccsel és Guerreróval  rohamoztak. A 7. percben épp Petric előtt adódott helyzet, de a védők az utolsó pillanatban bele tudtak érni. Negyedóra elteltével Pesko ugorhatott ki, de lövése magasan kapu fölé szállt. Mindkét csapatnak voltak lehetőségei, de a védők az utolsó percben többször is blokkolni tudtak.

A fordulás után a kölni Geromel került nagy helyzetbe, de lövése lecsúszott a lábáról. A 62. percben Lanig fejesével úgy tűnt, megszerzi a vezetést a Köln, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot. A 75. percben egy szöglet után Jarolim lőtt kapura, alig fölé. A meccs helyzetét mégis Aogo hagyta ki, aki közelről telibe bombázta Rensinget. A 88. percben Petric pörgette oda a labdát Guerrerónak, aki a jobb oldalról kiszorított helyzetből elpasszolta a labdát Rensing mellett, Geromel pedig nem tudott menteni (0-1). Az eredmény a hajrában már nem változott, győzelmével a Hamburg megelőzte a Kölnt a táblázaton.

Bundesliga
21. forduló
1. Fc Köln-Hamburg 0-1
Gólszerző: Guerrero (88.)