Felkészülés

A Dinamo edzője szerint a Videoton volt a legnehezebb ellenfelük

megosztom

A Videoton-Dinamo Bukarest felkészülési meccs után mindkét vezetőedző reálisnak tartja a döntetlent.

A törökországi Belekben csapott össze a Videoton a román Dinamo Bukarest csapatával, de a találkozón nem született gól.

"Azt gondolom, igazságos eredmény született. A döntetlen azt jelenti, hogy mindkét csapatnak voltak az adott mérkőzésen helyzetei. Egy olyan klub ellen sikerült ma helytállnunk, amely ellen magam is többször játszottam, és amely nagyon magas játékszínvonalat képvisel. A fiúk fegyelmezetten, szervezetten és a fejüket is használva játszottak ma este. Úgy érzem, az új játékosok is egyre jobban beilleszkednek a játékrendszerünkbe. Szóval nagyon büszke vagyok a csapatomra" - mondta a vidi.hu-nak Paulo Sousa.

Liviu Ciobotariu, a Dinamo Bukarest vezetőedzője is elismerően nyilatkozott a fehérváriakról.

"Úgy vélem, egyformán teljesített a két csapat a mai mérkőzésen. Az önök együttese a legnehezebb ellenfelünk volt az antalyai felkészülési időszakunk mostani szakaszában. Nehéz, küzdős meccs volt, de a kemény talaj ellenére sem sérült meg egy játékosom sem, ennek örülök" - nyilatkozta Ciobotariu.

megosztom