Serie A előzetes

Távol tudja-e tartani magától a Milan az Udinesét Ibrahimovic nélkül?

Két meccset rendeznek meg a Serie A 23. fordulójában szombat este, melyek közül az Udinese-Milan rangadó tűnik igazán érdekesnek, hiszen a forduló előtt harmadik zebramezesek pontszámban utolérhetik a címvédőt, ha le tudják győzni hazai pályán. Márpedig a piros-feketék rangadókon mutatott formáját elnézve erre minden esélyük megvan.

Udinese-Milan
18:00 Digi Sport Plus
hatharom-tipp: 1

A Milan ott van a második helyen a bajnokságban, de ezt egyáltalán nem a rangadókon mutatott formájának köszönheti. Az első hét helyezett ellen az eddigi bajnoki fordulókban a lehetséges 24 pontból csak 6-ot szereztek meg, és ami a szombati rangadó szempontjából még fontosabb, hazai pályán az Udinese ellen is csak egy döntetlenre voltak képesek. Ráadásul az elmúlt három mérkőzésük csak tovább ronthatta az önbizalmukat, hiszen a Serie A-ban a Laziótól kikaptak, a Napolival ikszeltek, a kupában pedig szintén vereséget szenvedtek a Juventustól.

A Milan és az Udinese játékosai küzdenek a két csapat egymás elleni mérkőzéséen a Serie A-ban 2011-ben.

A címvédő gyenge szereplését nagyban a rengeteg sérült (Cassano, Flamini, Gattuso, Aquilani, Pato, Nesta, Boateng) okozza, és mivel Ibrahimovic is nehezen viselte, hogy neki kellett volna a hátán vinni a csapatot, és pofon vágta a múlt héten Aronicát, rá sem számíthat ezen és még két meccsen Massimiliano Allegri.

Az Udinese formáját mutató táblázaton egy győzelemre egy vereség jön az utóbbi heteket figyelve, a zebramezesek otthon nyertek, idegenben pedig kikaptak. A listavezető Juventus mellett ők az egyetlen csapat, amely hazai pályán még egyszer sem kapott ki, sőt, 11 meccsükből 10-et megnyertek! Az egyetlen pontszerző a Juventus volt a Stadio Friuliban, igaz, a torinóiakon kívül csak a Roma elleni hazai meccsük tekinthető rangadónak.

A Zebracsikók otthon eddig a Juve elleni találkozójuk kivételével mindig lőttek gólt, és mivel arra számíthatunk, hogy a Milan foghíjas felállásában is megpróbál majd uralkodni mezőnyben, a hazaiak építhetnek a kontráikra, ahogy azt egyébként is szeretik. Náluk egyébként sérülés miatt a csatárok közül Floro Flores, a középpályások közül betegség miatt Pinzi fog hiányozni, míg Badu és Asamoah a ghánai válogatottban léphetnek pályára az Afrikai Nemzetek Kupája bronzmeccsén.

Cagliari-Palermo
20:45 Digi Sport
hatharom-tipp: X

A kiesés elől menekülő Siena mellett a Palermo az egyetlen együttes a Serie A-ban, amely még nem tudott idegenben győzni, és Szardínián sem valószínű, hogy egyszerű dolguk lesz Miccoliéknak. A Cagliari eddig többnyire a döntetleneket halmozta hazai pályán (6 van nekik), és a rószaszín feketék is csak egyesével gyűjtögették a pontjaikat Palermótól távol. A hazaiak összességében is kevés gól lőttek (20-at, az ötödik legkevesebbet a bajnokságban), míg a vendégek csak idegenben visszafogottak (6-szor voltak eredményesek), így nem lenne meglepő, ha egy barátságos 0-0-ban kiegyeznének a felek. Persze, ha Szardíniát is elérte az Appennini-félszigetet beborító hótakaró, az valószínűleg a csatárokat, és nem a védőket segíti.