Premier League-előzetes

A Manchester United bosszút állna a Liverpoolon

megosztom

Szombaton kora délután a Manchester United-Liverpool rangadóval startol a Premier League 25. fordulója. Két hete a Liverpool kiejtette az FA Kupából a Unitedet, így lenne miért bosszút állnia Fergusonéknak. A vörös csapatokon kívül pályára lép az Arsenal, a Chelsea és a Tottenham is, így bőven lesz mit néznünk szombat délután.

Manchester United-Liverpool 13:45
TV: DIGI Sport Hathárom tipp: 1
 

A hazaiak kiváló formának örvendhetnek, hiszen már négy bajnoki óta veretlen a csapat, ráadásul legutoljára a Chelsea otthonában 3-0-s hátrányból felállva mentettek pontot Rooneyék. A Liverpool szintén jól teljesít az elmúlt időszakban, mindkét Manchestert felülmúlták a hazai kupasorozatokban, legutoljára pedig hazai pályán játszott értékes döntetlent az együttes a Tottenhammel.

A Unitedbe több, mint három hónap kihagyás után visszatérhet Tom Cleverley, valamint Smalling játéka is valószínű, de Phil Jones minden bizonnyal kihagyja a rangadót. A vendégeknél Luis Suárez eltiltása után először találhatja magát a kezdőben, Jose Enrique hátsérüléséből térhet vissza.

Két hete a Liverpool kiütötte a Unitedet az FA Kupából, most a bajnokságban állhatnak bosszút Ferguson fiai.

Habár a Liverpool idén több bajnokit nyert idegenben, mint otthon (6-4) az Old Traffordra nem nyerni jár a csapat, az elmúl hét Manchesterben lejátszott bajnokiból hatot a United nyert. Ősszel fordított felállásban 1-1-es döntetlent játszottak a csapatok, a most várhatóan kezdő Suárez azon a mérkőzésen illette rasszista kifejezésekkel Patrice Evrát, ezért pedig nyolc mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Sir Alex Ferguson így nyilatkozott az esetről: „Patrice jól kezelte a dolgokat, bár nem hinném, hogy örült annak, ami az Anfielden történt. Gary Neville ezt 15 évig hallgatta, de Rooney is mindig megkapja, ha ellenük játszunk. Várható volt, így Evra sem lepődött meg.”

A mérkőzésről élő, szöveges közvetítéssel jelentkezünk a hatharom-hu-n!
 

Blackburn-QPR 16:00
Hathárom tipp: 1

A Blackburn sokkoló vereségen van túl, az utolsó bajnokiján a csapat 7-1-re kikapott Londonban az Arsenaltól, ráadásul három mérkőzés óta nem tudott már nyerni az együttes. A QPR ha lehet, még rosszabb formában van, mint soros ellenfele, hiszen utolsó 10 Premier League meccsén csak 5 pontot szerzett a csapat, akik legutoljára hazai pályán a Wolverhamptontól kaptak ki.

Jó hír a hazaiak számára, hogy Yakubu letöltötte eltiltását, azonban Gael Givet hasonló okokból hagyja ki a mai mérkőzést. Christopher Samba sérülés miatt hagyja ki a meccset, viszont Jason Lowe már játszhat majd.

A QPR frissen igazolt csatára, Djibril Cissé eltiltott, de Heidar Helguson, DJ Campbell és Luke Young sem léphet ma pályára, ellenben Jay Bothroyd, Danny Gabbidon és Buzsáky Ákos visszatérhet.

Októberben 1-1-es döntetlent játszott a két együttes, most viszont a Blackburnnek lehet több esélye, hiszen a QPR nagyon rossz formában van, de azt sem szabad elfelejteni, hogy eddig öt Ewood Parkban játszott bajnokijából egyet sem tudott megnyerni a londoni csapat.

 

Bolton-Wigan 16:00
Hathárom tipp: 1
 

Habár a Bolton nem is olyan rég meglepetésre legyőzte a Liverpoolt, azóta a csapat remizett az Arsenallal, valamint az utolsó fordulóban kikapott a Norwichtól. A Wigan már kilenc bajnoki óta képtelen nyerni, legutoljára az Evertonnal játszottak 1-1-es döntetlent.

A boltoniaknál bemutatkozhat a két új szerzemény, Tim Ream és Ryo Miyaichi, valamint Steinsson és Riley is visszatérhet sérüléséből. A Wigan együttesében nincs hiányzó, sőt a középpályás Diamé is játszhat majd, ő az Afrikai Nemzetek Kupájáról tért vissza klubjához.

A bajnokság első felében a Bolton 3-1-re verte a Wigant idegenben, így bizakodóan várhatja a Wanderers a mai mérkőzést is. Mindkét csapatnak óriási szüksége lenne a három pont begyűjtésére, azonban a hazaiaknak erre jóval több esélye van, ugyanis utolsó nyolc Wigan elleni meccsükön nem kaptak ki.
 

Everton-Chelsea 16:00 TV: DIGI Sport Plus Hathárom tipp: 2
 

A hazaiak utolsó négy bajnokijukon veretlenek, igaz három döntetlent is játszott a liverpooli együttes, legutoljára a Wigan vendégeként remizett az Everton. A Chelsea sorozatban három bajnoki döntetlent könyvelhetett el, legutoljára már 3-0-ra is vezettek a Manchester United ellen, azonban a végeredmény 3-3 lett...

Az Everton csapatából minden bizonnyal hiányozni fog Tim Cahill, viszont Nikica Jelavic bemutatkozhat a Goodison Park közönségének. A vendégeknél Frank Lampard, John Obi Mikel, valamint Ashley Cole is visszatérhet, viszont John Terry és Ramires kihagyja a mai meccset.
A mai mérkőzés helyszínéről Fernando Torres nyilatkozott: „Az egyik legjobb hangulatú pálya. Ha idegenben játszol a Goodison Parkban, vagy a White Hart Lane-en, akkor biztosan jó hangulat lesz a mérkőzésen. Amikor még a Liverpoolban játszottam, ezek a meccsek nagyon speciálisak voltak számomra, vendég játékosként a lényeg, hogy fókuszált maradj és ne legyen rád hatással ez a kiváló atmoszféra.”

A Chelsea hazai pályán 3-1-re verte az Evertont, de idén már a Ligakupában is összefutott a két csapat, akkor hosszabbításban nyertek a londoniak. Habár utolsó két bajnokiját elveszítette a Goodison Parkban a Chelsea, mi mégis úgy gondoljuk, hogy Lampardéknak elérkezett az idő, most már mérkőzést kell nyernie a csapatnak.

Fulham-Stoke16:00 Hathárom tipp: x
 

A Fulham két bajnoki óta nyeretlen, legutoljára a Manchester City otthonában kapott ki a csapat, előtte pedig hazai pályán játszottak 1-1-es döntetlent a West Brommal.
A Stoke zsinórban három Premier League mérkőzést bukott el, a West Brom, a Manchester United, valamint a Sunderland is megverte Crouch-ékat.

A Fulham gárdájában bemutatkozhat Pavel Pogrebnyak, azonban Senderos sérülés miatt kihagyja a mérkőzést. A vendégeknél Robert Huth megkezdi három mérkőzésre szóló eltiltását, Matthew Etherington és Cameron Jerome pedig visszatérhet sérüléséből.

Ősszel a Stoke 2-0-ra nyert, ezúttal viszont döntetlent jósolunk a két középcsapat meccsén.
 

Sunderland-Arsenal 16:00
Hathárom tipp: 2
 

A Sunderland rendkívül jó formában futballozik az utóbbi időben, utolsó nyolc bajnokijából hatot megnyert a csapat. Martin O’Neill munkáját így értékelte az Arsenal játékosa, Arteta: „Martin O'Neill fantasztikus munkát végez a csapatnál. Mióta ő ott van, láthatóan javultak az eredmények.„

Az Arsenal gyenge bajnoki időszak végére tett pontot a Blackburn 7-1-es kitömésével, előtte három veresége és egy remije volt a Premier League-ben Arséne Wenger fiainak.

A hazaiak erősítettek a télen, az új szerzemények, Wayne Bridge és Sotirios Kyrgiakos az Arsenal ellen debütálhat. Nicklas Bendtner kölcsönszerződése értelmében nem játszhat anyaegyesülete ellen. Az Arsenal hátvédje, Kieran Gibbs visszatérhet, ráadásul Marouane Samah is ismét bevethető.

Ősszel 2-1-re nyert az Arsenal, a csapat viszont egyértelműen javuló formát mutat, így ha nehezen is, de legyőzhetik a Sunderlandet, bár igaz, hogy utolsó három mérkőzést nem tudta megnyerni a csapat a Fény Stadionjában.

 

Swansea-Norwich 16:00
Hathárom tipp: x

A Swansea legutoljára idegenbeli sikernek örülhetett, a csapat a West Brom otthonában nyert. A walesiek egyébként nincsenek rossz formában, a Chelsea ellen például 1-1-es döntetlent ért el az együttes.
A vendégek legutoljára a Boltont verték 2-0-ra, előtte viszont két bajnokin sem tudott nyerni a csapat.

A hazaiaknál teljes lesz a csapat, nincs hiányzó. A vendégeknél viszont Daniel Ayala és Zak Whitbread játéka is kérdéses. Elliott Ward első mérkőzésén léphet pályára a szezonban.
Norwichban 3-1-re kikapott a Swansea, azonban jó előjelekkel várhatják a mai mérkőzést a walesiek, hiszen legutoljára 1962-ben kaptak ki hazai pályán a Kanáriktól.
 

Tottenham-Newcastle 18:30
TV: DIGI Sport Hathárom tipp: 1

A hazaiak nincsenek túl jó formában, hiszen elmúlt négy bajnokijából csak egyet tudott megnyerni a Spurs, bár játszottak a Cityvel és a Liverpoollal is.
A Newcastle sorozatban két Premier League összecsapást is sikeresen abszolvált, legyőzték az Aston Villát, valamint a Blackburnt is.
A Spursnél Defoe és Lennon visszatérése adhat okot örömre, viszont King, Kaboul és Sandro játéka kérdéses, van der Vaart pedig biztosan kihagyja a mai meccset. A vendégek Ryan Taylor és Leon Best nélkül kénytelenek lejátszani a mai mérkőzést, viszont Cabaye letöltötte eltiltását.
Ősszel 2-2-es remit játszottak egymással a csapatok, most azonban a Tottenhamnek óriási szüksége van a három pontra, így hazai győzelmet tippelünk, főleg úgy, hogy a Spurs utolsó hat Newcastle elleni mérkőzéséből csak egyet bukott el. James Perch, a Newcastle játékos így vélekedik a mai összecsapásról: „Nagyon kemény mérkőzés lesz a mai, viszont ők is kemény meccsre számíthatnak.” Majd így folytatta: „Jó formában vannak, a bajnokságot is megnyerhetik. Ha ránézünk a Spurs keretére, láthatjuk, hogy nagyon mély, így nem meglepő, hogy olyan játékosok alkotják a csapatot, akik a legmagasabb színvonalon képesek játszani.”

Premier League, 25. forduló:
A szombati program:
Manchester United-FC Liverpool 13:45
Blackburn Rovers-Queens Park Rangers 16:00
Bolton Wanderers-Wigan Athletic 16:00
Everton-Chelsea 16:00
Fulham-Stoke City 16:00
Sunderland-Arsenal 16:00
Swansea City-Norwich City 16:00
Tottenham Hotspur-Newcastle United 18:30
 
Vasárnap:
Wolverhampton Wanderers-West Bromwich Albion 14:30
Aston Villa-Manchester City 17:00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tabella:
1. Manchester City 24 18 3 3 63 19 57
2. Manchester United 24 17 4 3 59 24 55
3. Tottenham 24 15 5 4 44 25 50
4. Chelsea 24 12 7 5 44 29 43
5. Newcastle 24 12 6 6 36 31 42
6. Arsenal 24 12 4 8 46 34 40
7. Liverpool 24 10 9 5 28 21 39
8. Sunderland 24 9 6 9 33 24 33
9. Norwich 24 8 8 8 34 39 32
10. Swansea 24 7 9 8 26 29 30
11. Everton 24 8 6 10 24 27 30
12. Stoke City 24 8 6 10 23 36 30
13. Aston Villa 24 6 10 8 29 33 28
14. Fulham 24 6 9 9 29 35 27
15. West Bromwich 24 7 5 12 24 34 26
16. QPR 24 5 6 13 25 41 21
17. Wolves 24 5 6 13 27 44 21
18. Bolton 24 6 2 16 28 49 20
19. Blackburn 24 4 6 14 34 54 18
20. Wigan 24 3 7 14 21 49 16

 

megosztom