Angol válogatott

Redknapp nem lesz részmunkaidős kapitány

megosztom

A Tottenham Hotspur menedzsere, Harry Redknapp nem tagadta, hízelgő neki, hogy a szurkolók és a média őt tartják a legalkalmasabbnak a megüresedett szövetségi kapitányi posztra, de nem szeretné cserben hagyni a Premier League-ben éremesélyes Tottenhamet, egyszerre két pozícióban pedig nem tudna helytállni.

"Nagyon jó érzés, hogy az emberek engem találnak a legmegfelelőbbnek erre a posztra. Hízelgő, hiszen más menedzserek is szóba jöttek, nagyra értékelem a szurkolók támogatását" - válaszolt az újságírók faggatózására a 64 esztendős szakember.

Redknapp ugyanakkor kijelentette, szinte lehetetlennek tartja, hogy a Spurs mellett elvállaja a Háromoroszlánosok irányítását. "Nagyon nehéz egy élvonalbeli klubot vezetni, ennél még keményebb hazád válogatottját dirigálni, két hihetetlenül megterhelő foglalkozás. Azt hiszem, most el kell gondolkodni azon, hogy ki járna jobban ebben a helyzetben?"

Harry Redknapp, a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának vezetőedzője

"Nem akarok lemondani a Tottenhamről, most, amikor a Bajnok Ligájáért harcolunk. Versenyben vagyunk az FA-kupában is, tartozom a klubnak azzal, hogy folytatom a megkezdett munkám, és csak ide összpontosítom minden erőm."

Az angol nemzeti csapat körül mizériában felszólalt Sir Alex Ferguson is, a rekordbajnok Manchester United főnöke. "Nem kérdés, hogy Harry Redknapp a legjobb választás erre a pozícióra. A média már döntött, Harrynek kell jönnie. Tapasztalata, személyisége és tudása alapján neki kell következnie" - mondta a skót menedzser.

A Daily Mail azt is kiderítette, mennyibe "fájna" az angol szövetségnek (FA), ha Redknapp mellett döntenének - és a tréner is igent mond az ajánlatra. 10 millió font ellenében vásárolhatná ki őt a White Hart Lane-en 2013-ig élő szerződéséből, és a hátralévő másfél évi fizetését is ki kellene fizetnie az FA-nek.

Mint ismert, egy hete az Angol Labdarúgó Szövetség megfosztotta John Terryt a válogatott csapatkapitányi posztjától, a Chelsea védője ellen bírósági eljárás folyik állítólagos rasszista kijelentései miatt. Az FA Fabio Capello szövetségi kapitány megkérdezése nélkül váltotta le Terryt, az olasz szakember emiatt szerdán lemondott posztjáról.

megosztom