Férfi kézilabda

Budapestnek élvonalbeli csapata lett

A tavaly megalakult FTC-PLER csapatának vezetői kezdeményezésére a főváros elfogadta az a javaslatot, amely a Budapest név használatára irányult. A felek azt szeretnék, ha a városnak közös csapata legyen, amely felveheti a harcot a vidéki fellegvárakkal.

A klub hivatalos közleményében azt írja, hogy Budapest Főváros Önkormányzata megadta számukra az engedélyt a Budapest név használatára.

Mint mondják, a névfelvétel célja, hogy az elnevezés és a megjelenés utaljon a kézilabdacsapat fővárosi kötődésére. Ennek megfelelően a továbbiakban FTC-PLER Budapest néven szerepelnek mind a felnőtt, mind az utánpótlás korosztály bajnokságaiban. 
 
„Már a bajnokság kezdete óta Budapest csatakiáltással buzdítjuk egymást a mérkőzések előtt” – kommentálta a hírt Horváth István szakosztályvezető. „Az a célunk, hogy Budapestnek legyen egy igazán nagy férfi kézilabda csapata. Ehhez ki kell taposni az ösvényt és az első fontos lépéseket megtettük. Az, hogy megkaptuk a Budapest névhasználati és emblémahasználati jogát, üzenet értékű, hogy Budapest Főváros Önkormányzata is mellénk állt ebben a kezdeményezésben.”
 
A tervek között szerepel, hogy a fúzió segítségével egy igazán ütőképes szakosztályt építsenek fel a főváros számára, amely hosszútávon meghatározó szereplője lehet nem csak a hazai, de a nemzetközi élvonalnak is.

A csapat a hétvégi, a német Flensburg elleni KEK mérkőzésén már az új néven lép pályára.