Férfi kosárlabda

Veresége ellenére még továbbjuthat az Olaj

  • MTI/FIBA

Mint ismert, a Szolnok óriási csatában kikapott a belga Okapi Aalstar vendégeként kedden a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa nyolcaddöntős szakaszának ötödik fordulójában.

A nyolcaddöntős szakaszban eddig két győzelemmel és két vereséggel álló szolnokiak nemrég 112-76-ra kiütötték odahaza az Aalstart, amely alaposan belekezdett a "visszavágón", és - mivel a magyar bajnok négy percen át gólképtelen volt - simán hozta a nyitónegyedet. Pór Péter tanítványai a folytatásban sem találták meg a ritmust, így hamarosan 14 pontra nőtt a belgák előnye. A félidő végére aztán a bolgár Nikolov és a tavaly honosított Trotter összekapta magát, így a nagyszünetben már csak 46-41 volt az állás.

Fordulás után Trepák is elkapta a fonalat, így egy pontra is felzárkóztak a Tisza-partiak (58-57), sőt, az utolsó szakasz már 60-62-ről indult! A hajrá azonban úgy tűnt, hogy a házigazdáké lesz, akik 74-75-ről bemutattak egy 7-0-s rohamot, ám a szolnokiak ledolgozták a hátrányt, és egy időre visszavették a vezetést is. A vége előtt 13 másodperccel 85-84-et mutatott az eredményjelző, de Horváth triplája kimaradt, a túloldalon pedig még a 33 pontos Copeland bedobott egy büntetőt.

A magyar bajnok veresége azt jelenti, hogy az utolsó fordulóban a Bonn ellen hazai pályán nagyarányú győzelmet kelle aratnia, ha tovább szeretne jutni.

 "Gratulálok az Aalstarnak. Szolnokon nagyobb nyomás alatt játszottunk és ez volt a kulcs. Az első félidőben gondjaink akadtak Copeland levédésével. A szünet után aztán feljavult a védekezésünk és a dobószázalékunk, így vissza tudtunk jönni a meccsbe. Egy kosár döntött a végén." - mondta Pór Péter vezetőedző a mérkőzésről. Játékosa, Hriszto Nikolov is az ellenfél játékosára, Copelandre "fogta" a vereséget. "Jó mérkőzést láthattak a szurkolók. Bár nagy hátrányt dolgozunk le, Copeland-et nem tudtuk levédeni. Szoros meccs volt, úgy érzem, a vereség ellenére még mindig van esélyünk továbbjutni."

A 2/3-as győzelmi mérlegnél tartó szolnokiak három hét szünetet követően, február 28-án a csoport zárókörében a német Bonnt fogadják.

Eurochallenge Kupa
J-csoport
1. TELEKOM BASKETS BONN (német) 4 3/1 337/325 7
2. SZOLNOKI OLAJ KK 5 2/3 425/417 7
3. GENERALI OKAPI AALSTAR (belga) 5 2/3 395/440 7
4. ELAN CHALON (francia) 4 2/2 342/317 6